Tortuga 2.

... amelyről Thomas Mann óta tudjuk, hogy mélységes mély. Nem, nem a parlagi politikus percemberről akarok írni, ahol találnék kontextust, amelyben szintén kézenfekvő lenne a feneketlen  jelzőt használni, hanem még a húsvét kapcsán került kezembe egy cikk, arról.

Több hetes késéssel olvastam el az Élet és Tudomány egy cikkét, a tormáról, Marosi Kinga írását. Korrekt kis hasáb, amin fennakadtam, az a következő mondat:

"Kutatások igazolták, hogy a torma ártalmatlanítja a füstölt húsban lévő káros vegyületeket..."

Nyilvánvaló, hogy a húsvéti sonkaevés szokásának kialakulásakor ezt nem ismerték, mégis természetesen került a torma  a füstölt csülök mellé - nem hiszem, hogy kizárólag az íze miatt. Nagyon keveset tudunk a múltról, a népi megfigyelések, szokások kialakulásáról.

Valahogy úgy képzelem (kizárva azt a lehetőséget, hogy őseink sokezer éve körülállták a füstön felejtett húst, és hümmögve tanakodtak, mit is kezdjenek ezzel, megkóstolva felcsillant a szemük, hogy lám, ez jó, egyikük fejcsóválva figyelmeztette őket: a füstölt hús erősen karcinogén anyagokat tartalmazhat, így ki fogunk halni, gyerekek, mígnem a döbbent csendben valaki felkiáltott: akkor együnk hozzá tormát, itt terem a szomszédban, a majdani dél-orosz földeken, az lebontja és ártalmatlanítja), mint a kutyánál is kialakult a fűevés szokása, tudja, mikor kell kimenni, és a füvet szálanként kiválogatni, majd azt az egy szálat lerágcsálni.

Mégis, a folyamat, a tudás megszerzése, a bizonyosságig való eljutás mennyi lépcsőn, hány nemzedéken keresztül kellett, hogy végigíveljen, a töretlen hagyományok, a nyugalom, a folytonosság - a béke -, a közösség állandóságán.

Hála a lehetőségnek, hogy ez az állandóság időszakonként adott volt, és megtanulhattuk a szokásokat, a hiedelmeket -akár volt alapjuk, akár nem -, kialakíthassuk a hagyományokat, amelyek kellett ahhoz, hogy itt legyünk.

Csak nekünk nem maradt ebből a nyugalomból semmi, úgy hisszük. Persze, kérdés, majd az unokáink hogyan látják onnan visszanézve...