Tortuga 2.

A Szépművészeti Múzeum folytatja a tavaly a Ganymedesszel megkezdett sorozatát. Újra színészek a múzeumban, akik egy-egy képhez kötődő rövidke darabot adnak elő. A kortárs magyar írókat-költőket a múzeum kérte fel, az alkotásokat, amelyek a darabokat inspirálták, maguk a szerzők választhatták ki. Hat előadás lesz, ebből mi a másodikon voltunk.

Az ötlet nagyon jó, hiszen a "halott" műtárgy megszemélyesítése, köré történet szerkesztése, megtöltése élettel mindenképpen más, teljesebb élményt adhat, hasonlóan a megfilmesítéshez. És ahogyan ott is, itt sem kell egyetérteni sem a történetfelfogással, sem a színészválasztással, ettől még maga az előadás élményt jelenthet.

Technikailag az előadás folyamatosan zajlik a tíz helyszínen, hamar rájöttünk, hogy ha a taps irányába megyünk, éppen beülhetünk a következő kezdésre. Az elején sokan voltak mindenhol, de fél kilenc után már családias légkörben hallgathattuk meg a darabokat. A termekben kis hatszögletű kartonülőkék vannak, nem túl kényelmes, de arra a maximum tíz percre tökéletesek - és az igazi az, amikor észre sem veszed, min ülsz, úgy elvarázsol az előadó. Bármilyen sorrendben nézhetőek a darabok, és bármelyik előadásra vissza lehet ülni akár többször is.

Ezen a napon egy színész, Pindroch Csaba nem tudott eljönni, az ő hangját lejátszották a műtárgy előtt, sajnos így nagyon személytelen volt, és nem hallgattuk végig. Pedig Parti Nagy Lajos szövege jó volt, de nem versenghetett az élő színészettel.

Ahány előadás, annyi stílus, annyi karakter. A Ganymedeszhez képest éppen ez adta a legnagyobb különbséget, ahogyan ott történetet kerekítettek a képek mögé, itt a legtöbb esetben egy-egy jellemvonást emeltek ki, és jelenítettek meg a fiatal színészek.

Kováts Adél  Hortesznakht imájában (Hortesznakht koporsójánál az új egyiptomi kiállításon, írta Tompa Andrea, rendezte Török Ferenc) az ember és az Isten viszonyáról beszélt, arról, mi fontos és mi nem fontos az életben. Mennyire munka és mennyire hivatás papnőnek lenni, hinni az imánk és a táncunk erejében, és látni azt, ahogyan az, akiért imádkozunk, mennyire nem nyitott és elfogadó az istenekkel szemben. Hinni azt, hogy megváltoztathatunk embert, mentalitást, sorsot, sőt egy nép sorsát, ha kitartóak és innovatívak vagyunk a hivatásunkban - az előadásnak ez a rétege ott nem is jött át számomra, csak már itthon, később. Ott enyhe aktuálpolitikát hallottam az imába, holott semmi konkrét utalás nem volt benne. A szövegben jócskán volt ismeretterjesztés a korról, de még éppen elviselhető mennyiségben. A színésznek sok lehetőséget nem adott a szerep és a rendezés az egyéniesítésre, de nagyon korrekt, pontos előadást kaptunk.

Trokán Nóra a Kiss Noémi által szerzett Fiam, te anyaszomorító című előadásban egy modern kismama és Szűz Mária párhuzamát állítja fel. Keveredik a profán és a magasztos, a képi elemek a teregetett pólókon ugyanezt támasztják alá. A színész átéléssel és humorral jelenítette meg a friss, és magányos, elveszett anyát, de a jelenet ettől sem lett teljes: több lehetőség volt az ötletben, mint amit kibontottak belőle, és azt is váratlanul, hirtelen hagyták lezáratlanul. Erős hiányérzettel álltunk tovább. (Rendezte Török Ferenc)

Térey János Alvó Apolló című művét (Lorenzo Lotto: Az alvó Apolló a múzsákkal és az elröppenő hírnévvel című képénél) Szabó Kimmel Tamás adta elő. A szöveg a hírnévre, a celebségre és mindezek viszonylagosságára épült, a jövőbeni snájdig, nagyon meggyőző protokollfőnök előadásában egy karácsonyi miniszterelnöki fogadás első perceiben. Valódi multimédiás előadás. Először annyian voltak, hogy egészen távolról láthattuk - inkább hallgathattuk, és így a monitoron megjelenő képek nélkül nem állt össze a történet. Később visszamentünk és a képernyőt is látva, az ott megszólalókat hallva kialakultak a karakterek, majd a politikai (vagy elvonatkoztathatóan más) típusok önmaguknak tulajdonított fontosságát és egyben kicsinyességét látva visszakanyarodhattunk az ihletet adó képhez. Tetszett, találó volt a fricska a múzeumokból elvinni tervezett műkincsek "államosításáról". Az egésznek volt egy kis áthallása a szerző Protokoll című darabjára. (Rendezte Pelsőczy Réka)

Jókai Anna Az alvó tanítvány című jelenete EL Greco Krisztus az Olajfák hegyén című képéhez kapcsolódott. Simon Kornél azt mutatta be, hogy kritikus időkben a gyávaság, a megalkuvás, a megúszni vágyás mennyire feltétele a túlélésnek,mennyire része az egyszerű ember mimikrijének. De azt is világossá tette, hogy az életben mennyi lényeges dologról maradunk le, azaz milyen mértékben rombolja ez a mentalitás az életünk minőségét is. Elgondolkodtató volt.  (Rendezte Török Ferenc)

Szabó T. Anna Giuseppe Cesari: Diana szarvassá változtatja Actaeont című képéhez írta jelenetét. A  Cafatban Borbély Alexandra Diana, a vadászat istennője szerepében a magát kellető, de végül elbizonytalanodó nő bosszúját játszotta el. Az istennő haragját drámai indulattal, lendületesen mutatta be, engem megfogott a színészete, és taszított a karakter, amit megjelenített, ritka az ilyen kettősség. (Rendezte Pelsőczy Réka)

Ugyanilyen szenvedélyes előadás volt Bartis Attila Szegény Salome című jelenetében Téby Zitáé. A részben mai korba telepített történet a könnyűvérűségét leplezni kívánó plázacica hisztije kíváló jellemábrázolás volt, a semmivel nem törődő, senkire tekintettel nem lévő, a saját egyéni érdekeit hajszoló ember képe, a háttérben "valami lúzer" hányavetin kikövetelt levágott fejével Lucas Cranach: Salome című képén...  (Rendezte Török Ferenc)

Garaczi László írta a Legjobb, ami történhet című jelenetet Giovanni Antonio da Pordenone: Szent Márk evangélista képéhez. A képen Szent Márk mintha olvasni tanítaná az oroszlánt, a jelenet azonban a mai kor Városligetében játszódik, állatkertből szökött oroszlánnal, szerelmespárral. A párból a fiú (Pálfi Ervin) lenne a "szent", aki nehezen fogadja el a társa szerelmét. Nehezen átérezhető történet, tökéletesen előadott csattanóval. (Rendezte Pelsőczy Réka)

A végére hagytam a két nekem legjobban tetsző előadást, azt a kettőt, ahol szerintünk a szöveg is nagyon jó volt, és a megfelelő színésszel találkozott, és tökéletesen kapcsolódott a képhez is.

Az első Bán Zsófia Ida című darabja Jules Bastien-Lepage - Halottak napja képéhez.  Szalontay Tünde egy kerek történetet, egy huszadik századi magyar életet ad elő a képhez kötődő momentumokkal. A megrázó jelenetben megelevenedik két nő életre szóló barátsága, a történelmi események sorsfordító tragédiája és a halállal való szembesülés. A túlélő megrendítő nosztalgiája elevenedik meg a kép előtt. (Rendezte Pelsőczy Réka)

A másik a Pieter de Hooch Levelet olvasó lány című képére írt Závada Pál jelenet, a Kelt Amszterdamban 1665 májusában, Fodor Annamária előadásában. A kerettörténet kibővíti a kép kereteit, bevonva Vermeert is a mesébe. A levél egyszerű, szenvtelen sorai mögött szerelem, féltékenység, büszkeség és megadás tragédiája jelenik meg. Fodor Annamária pedig úgy volt szenvedélyes, merengő és indulatos, ahogyan és ahol kellett - amíg kint vártunk az előző játék végére, a kiszűrődő hangokat túlzónak és erőltetettnek éreztük, de beülve ez az érzésünk elmúlt, és lett helyette az este egyik legjobb élménye.

Összességében az egész elmaradt a tavalyi este nagyszerűségétől. A legnagyobb baj a szövegekkel volt, ahol nem találtak, nem tartalmaztak elegendő muníciót, ott a színész csak kínlódhatott (különösen igaz ez a Kiss Noémi, Garaczi László és Bartos Attila szövegeire). Kár, mert amelyek viszont összeillettek, az jutalomjátékot jelentett a színésznek is, és maradandó élményt a nézőnek. Azt mindenesetre megállapíthattuk, hogy sok tehetséges fiatal színészünk van szerte a társulatokban, akik még egy gyengébb szöveget is el tudtak adni.

További képek itt, video alul jobbra.