Úgy látszik, vonzanak az öregedőfélben lévő emberekről szóló filmek. No és a beharangozása is tetszett, jó humorúnak tűnt belőle.
A humorával nem is volt baj, azt kaptuk, amiért odamentünk, egy szórakoztató, beszólásokkal, helyzetkomikumokkal teli filmet arról, hogyan csiszolódik össze két igen távoli generáció - ha elég nyitottak egymásra. Ehhez pedig mindössze annyi kell, hogy nem 'vén hülye' a hetvenéves, és nem 'nyálas mitugrász' a huszonéves. Mint tudjuk, Hollywoodban ez a fajta elfogadás mindennapos, így lehet tovább görgetni a történetet a valódi problémák és az élet drámái felé.
A színészi alakítások meggyőzőek, a két főszereplő önmagában is elvinné a filmet: Anne Hathaway céltudatosan önző cégalapító és ügyvezető, Robert de Niro pedig elegánsan szemlélődő, mindent látó és észrevevő, a száját diplomatikusan tartó gyakornok, aki azonban hamar megtalálja a hangot a cég fiatal gyakornokaival. A generációk találkozása rengeteg humor forrása lehet, ezzel a lehetőséggel a filmben jól éltek. Pár nap, és az idős gyakornok tapasztalata megmutatkozik, és közvetlenül a nehezen elviselhető, kiszámíthatatlan igazgatónőhöz kerül. Ez a pozíció lehetőséget ad arra, hogy belelásson annak magánéletébe, és a cég működésének kulisszái mögé is. Mindenhol akad olyan, amin összevonható a szemöldök, Robert de Niro nagyon érzékletesen mutatja be az ilyen helyzetben egyedül korrekt viselkedést, a távolságtartást és a 'nem lát a szem, nem hall a fül' attitűdöt. Az itt látottak azonban nagyon jól jönnek a számára, amikor elszabadulnak a dolgok, és főnöke hozzá fordul.
Anne Hathaway-nek nagyon jól áll az akaratos, céltudatos főnöki szerep. Amilyen gyerekes duzzogást produkált a Neveletlen hercegnőben, annyira hiteles volt számomra ebben a szerepben. Azt a főnöki hibát követi el, amit sokan rajta kívül: a cég minden folyamatán rajta akarja tartani a kezét, ettől elfolyik, és ő válik a továbblépés legfőbb akadályává - arról nem beszélve, hogy ezt az attitűdöt a családi élet és az emberi kapcsolatok szokták megsínyleni.
A film végével egyáltalán nem vagyok kibékülve, a megoldás nagyon hollywoodi, túl nyálas és rózsaszín. Az életben nem így oldódnak meg a problémák, ahogyan itt tették. Ráadásul az főnöknő édesanyjával való viszonyát is elnagyolták, arra a kapcsolatra ráfért volna az - akár didaktikus - pont kirakása.
Ezt leszámítva jól szórakoztunk, de az elszalasztott lehetőségek miatt feledhető moziban volt részünk, kár érte.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.