Sokáig nem volt kedvem blogot írni, és sokáig nem figyeltem, mi van Körülöttetek. Most szembesültem vele, hogy S. meghalt (szíven ütött, kedveltem a képeit és a szemléletét), hogy Cs. inkognitóba vonult (remélem, meglelem), hogy Sz. törölte a blogját (kár), P. és R. alig-alig ír valamit az utóbbi egy évben. És a többiekről sem sok derül ki, nekem a freeblogos fiaskó volt talán az a pont, ami kicsit elvette a kedvemet, talán a többiekét is. Nem beszélve a múlhatatlan lustaságomról...
Az elmúlt egy évre van magyarázatom: a korábbi, és olyan jól funkcionáló munkahelyemről a tulajdonos elkezdett kipiszkálni. Tavaly márciusban kezdtem sejteni, hogy nem biztos, hogy innen megyek nyugdíjba (de soká még, istenem!), júliusban pedig döntő elhatározásra jutottam, nem harcolok, nincs nekem ehhez idegem, egy huszárvágással kiugrottam, és önállósodtam. A hidat nem én égettem fel magam mögött, hanem a Boldogok, akik örültek, hogy ilyen könnyen ment... Sajnos a kollégáim, a Csapat maradt, nem éreztem erőt ahhoz sem, hogy öt-tizenöt embernek munkát, fizetést, biztonságot teremtsek. Akkor nem, és azóta is csak félve gondolok rá. Egyszer úgyis megítéltetik, helyes volt-e így, én ma sem tudom.
Az előzőekre azért lehetett egzisztenciát építeni, ezzel ment el az év, és bár egy vállalkozó sose gondolhatja, hogy hátra lehet dőlnie, de legalább három hónapra mindig látom, mit fogok csinálni. Pont abban az időben, amikor a kilépés zajlott, elég sűrűn jártam orvoshoz (nem a piszkálás hozta elő, mert már előtte egy évvel kezdődött, hogy nem tudja senki, mi a bajom), de szerencsére ez is úgy megoldódott, hogy bár erősen vigyáznom kell magamra, kinek nem, de jól vagyok. (És nem az volt, amitől végig, kimondatlanul féltem).
Az utazást nem függesztettük fel, voltunk társasúton Kínában, házassági évfordulón Portóban, Grazban (Mixnitzben) a barátainkkal, Hollandiában Keukehofban, mert előzőleg egyszer lekéstük, Máltán az ünnepek között, de az utóbbi kettő kivételével nemigen írtam róluk. Utólag már sajnálom.
Fotókat is csak akkor csinálok, ha járok valamerre, csak a kép öröméért jó ideje nem. Viszont rengeteget olvasok (a párom szerint túl sokat).
Újévkor sosem teszek fogadalmat, így most sem :), de sokat vagyok itthon a munkaasztalom és számítógépem mellett, és ez reményt ad, hogy nem hanyagolom el a közösségi megjelenést sem. Hát, lássuk, fel blogírásra!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.