Tortuga 2.

Megyarok, fel Bécsre!

- adhatta ki valaki a parancsot, a sok szófogadó ment, és a város nyöghette bús hadainkat esmég.

Én persze nem emiatt mentem, hanem G ezt kérte ajándékba. Bokros teendőink miatt csak a szombat jöhetett szóba, ezért kis tejszínhab a tortán: Spanyol lovasiskola, mint meglepetés.

Szeretem Bécset.

Ha ott járok, Monarchia-nosztalgiám támad. 250 km, és egy más életminőség. Kezdve a rendőrtől, aki egyszerűen ott van, segít beparkolnod, de 10 percen belül megbüntet, ha a járda meghosszabbításában parkoltál le. Az emberekig, akik, bár látják rajtad hogy külföldi vagy, de nem löknek fel, utat adnak a járdán. A boltos, aki tud angolul, németül, de segít vásárolni, kézzel-lábbal, ha szükséges.

A kiegyensúlyozottság, a béke, a nyugalom, és a kiszámíthatóság: amikről mi itt ezekben a végtelenül zaklatott, elképzelhetetlenül önző városokban álmodni sem tudunk. Ezen a túristahordák sem tudnak rontani - látom lelki szemeimmel a fellélegzést, amikor elmennek, de már takarítanak, rendet raknak, friss Sacher-tortát készítenek, bekészítik a kávét a gépbe, és nagyra klopfolják a színhúst, mert holnap megint jönnek.

A vásár hangulata, mint mindig. Ha az ember időben érkezik, akkor elviselhető: az iskolás- és nyugdíjasbuszok még Hegyeshalomnál, az árusok már nyitva de még nincsenek leharcolva, a glühwein forró és finom (itthon miért hiszik, hogy nem kell bele fűszer, cukor, szív, iható bor, miközben az ára ugyanannyi?), és kevés a gagyi.

Az árusokról. A zömük osztrák, évek óta visszatérők, pedig ha valami, ez a hónap kifacsarhatja az embert. Sok a kézműves termék, minőségük, mint itthon, ha nem a búcsúbeli árust fogod ki persze, az osztrák beütést-stílust-kultúrát általában visszaadja a termék, amit csinálnak.

A konflisok aratnak, folyamatosan benne vannak a forgalomban, az autósok nem szentségelnek, dudálnak, türelmesebbek, mint azt az itthoni tapasztalatok alapján várnánk. És a meglepetés: a csinos néger lány a reklámkonflis bakján: vajon év közben is dolgozik?

A mindenhol megjelenő fura figurák itt is jelen vannak. Persze én is megéheztem, és a fűszeres kolbászkának nem tudtam ellenállni: hogy lehet ennek az íze minden évben, télen és nyáron ugyanaz? Csakúgy, mint a kávéé és a sacher tortáé (de bármelyiket mondhatnám), mindegy, melyik nem túl proccos cukrászdát választod is? Lehet, azokban is ilyen, de az ember válogassa meg, hova ül be :)

Az árusokon kívül a város tele van tehetséges, műkedvelő és abszolút dilettáns szórakoztatóipari megélhetési mutatványosokkal - ahol tömeg van, ez természetes. Ők különlegesek voltak ketten: azt játszották, hogy a fehér szereti a közönséget, akkor is, ha nem fizet csak bámészkodik, a szürke pedig az ilyeneket hajkurászta, elbújt, elrejtette az arcát előlük. Ötletes játék volt, jól összeszokott partnerek között.

Két érdekes porcelánfigurát láttam a helyi Haas és Czjeknél (nem így hívják, de azt nem jegyeztem meg, miként a szerzőket sem, sajnos).

Két stílus, két felfogás, két sugalmazás, két világnézet. (Az ártatlanság sem annyira az, ha közelebbről megnézed). A jobboldali nekem nagyon tetszik, azzal tudnék együtt élni, betenném a polcra, és megvilágítanám (talán fentről-hátulról, amilyen filigrán). Kedves és szeretnivaló...

Még a lovasiskoláról. Meglepően sok magyar volt bent. A fényképezési tilalom teljes volt, a smasszerek folyamatosan járőröztek, ennek ellenére (vagy éppen pont ezért?) a mellettem ülő osztrák pasi többször elővette az iphone-t, és csinálta a képeket, én rendszerető honpolgárként nem :(.

A bemutató impozáns volt, a lovak gyönyörűek, a figurák, formációk pazarok, ez utóbbiból láttunk a legkevesebbet, mert az alapoktól, a lépések betanításától, módszereitől kezdték (tudja valaki, milyen lólépés a 'piaf'?), a végén vagy tíz percig volt benn nyolc lovas, és egyben bemutatták, amit addig az 'így készült'-ben láttunk. G örült, én vele.

Spanyol lovasiskola, Bécs