"De az a máglyára vetett Radnóti-kötet nekem azt üzeni: muszáj szólni.
Hát az egyházaknak, különösen a „történelmieknek”? Nem kellene végre komolyan megsértődniük, hogy orrba-szájba zsidózó, cigányozó, buzizó (igen!) szervezetek, emberek magukat „kereszténységükkel” akarják „igazolni”? Nem kellene minden korábbinál határozottabban visszautasítani, hogy a legaljasabb törekvéseket próbálják a keresztény hittel „szentesíteni”? Nem kellene a híveknek elmondani, milyen sátáni bűnökről van szó? Nem kellene a társadalomnak megüzenni: nem hagyják szó nélkül, ha gyilkos indulatok fertőzöttjei keresztényinek mondják a barbár aljasságot?" Gusztos Istvan gepnarancs.hu
Valahol olvastam, hogy igazi pubot csak Londonban (na jó: a brit és ír szigeteken) lehet találni. Azon kevés tapasztalat alapján, amivel rendelkezem, nem tudom cáfolni a vélemény igazságát.
Három londoni, és egy skóciai út tapasztalatai vannak a hátam mögött, Skócia a foci-VB alatt, felejthetetlen élmény volt a skót pubban nézni az angol meccset! Hát, szimpátiatüntetést nem reszkíroztam volna meg az angolok mellett... Amikor pedig Rooney bénázott valamit, a reagálásokat hallva elbujdosott volna.
Az igazi azonban számomra a londoni pub. Napközben csendes, békés, félházzal üzemelő kiskocsma, olcsó (helyi mértékkel) egytálételekkel, szendvicsekkel, folyamatosan legalább nyolcféle csapolt sörrel (a pint sör ára 3-4 font között van).
Ugyanez a hely este hat-hét óra után megtelik a munkából hazatérőkkel, ülőhely irreális, csak hosszas várakozás után hozzáférhető, állóhely szinte egymás testmelegében... Hatalmas zsivaly, mindenki egyszerre beszél - és beszél!, megpróbálja a másikat túlharsogni, barátok jönnek össze, ismeretlenek elegyednek beszélgetésbe, nagyon sajátságos a hangulat.
Este tízkor a szomszéd asztalhoz odajött a csapos - vannak vagy hárman, férfi-nő vegyesen -, eredetileg az egyik srác hátizsákja miatt jött, mert az a hátán tartva teljesen eltorlaszolta a pub egyik felébe vezető ösvényt. Amikor odalépett, felmérte a helyzetet, majd a négytagú társasággal közölte, hogy nem kaphatnak több italt, ami előttük van, az az utolsó. Az egyik teljesen szét volt ázva, kettőn látszott, hogy sokat ittak, a negyediknek még volt mit behoznia. Persze felháborodtak, és jöttek valami érvekkel, de a csapos húzott egy vízszintes vonalat a levegőbe a kifeszített tenyerével: már sokat ittatok, mára elég. Még a legjózanabb próbálkozott, hogy de majd ő ihat, ugye? A csapos visszakérdezett: együtt vagytok? Majd a bólintást látva közölte: nem, az az utolsó, ami a kezetekben van. Majd távozott.
Az urak kiitták, ami még volt a pohárban, és a negyedik társukat támogatva morogva távoztak. Körülnéztem: ez a társaság volt szemre a legelázottabb a belátható környékemen, pedig nem kevés Guinness és John Smith forgott aznap este a poharakban...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.