Már megint a hó (csak a baj van ezzel, őseink nem mérték fel kellőképpen a jelentőségét, és nem haladtak tovább az olajfaligetek felé, belekényszerítve a magyar népet ebbe a borzalomba...)
Itt vannak például a háztetők.
Tudjuk, az IKV-s idők mulasztásai, a lakók finom kényszerítése a lerobbant házak tökócsóért megvásárlására meg hasonlók. De azóta testvérek közt is eltelt vagy 15 év, ami már egy ház életében is idő. Ezalatt kellett legalább egyszer ereszt csináltatni, kevésbé szerencsés háznál, vakolatot, stukkót leverni/javítani, tetőbádogot igazítani, cserepet/palát pótolni stb. Tehát ezer módja-oka lett volna annak, hogy a hófogókkal is kezdjenek valamit.
Őseink, okulva a telekből a fagyokból, a hó ismétlődő megjelenéséből, jól kitalálták az itthon alkalmazható, funkcionálisan minden elemében megfelelő tetőrendszert. Működött is ez a dolog sokáig, a tömeggyártás kezdeteitől a gyárak igyekeztek kiszolgálni a visszahatásszerűen megjelenő igényt. Nem is volt divat az ántivilágban ilyen kiírásokkal feltűnősködnie a háziúrnak, hogy "Hóveszély! A tető alá állni veszélyes!" vagy ha ki is írt hasonlót, az biztos, hogy a következő télen erre már nem volt szükség: még éltek a polgári erények, mindenki megtette a maga helyén azt, ami a legjobb tudása szerint tellett, és azzal a biztos tudással hajtotta este nyugalomra a fejét, hogy ezt más is így teszi.
Bezzeg ma, megmutatkozik a haladás. Internetes bejegyzésekben szidjuk a havat, és végítéletet vízionálunk. A ház előtt csak szerencsés esetben takarítjuk a havat, családi házra, város terepjáróra, Lamborghinire (!), fűtött garázsbejáróra futja, de arra már nincs fél óra, hogy a ház előtti járdáról eltolja a havat (Címet azért sem írok, sétáljatok bármelyik kertvárosban). Szerencse, hogy a lakótelepek építésekor előrelátók voltak, mert a fűtéscsövek felett az ötven centi hó is eltűnik egyetlen éjszaka alatt, és akinek szerencsés az útvonala, az száraz járdáról sajnálhatja a többieket.
No és a házfalra is gondosan kikerülnek minden évben a figyelmeztető lapok, van, ahol már táblák, sugallva az állandóságot, a fátum erejét. A középületek sem jobbak a deákné vásznánál, az ötkerben is találni - még nyáron is - figyelmeztető táblákat miniszteriális, bírósági vagy önkormányzati épületeken.
Az előbb jöttömben láttam egy szegény Suzukit, amelyik igencsak megjárta: teteje, motorháza behorpadt, szélvédője behorpadt a rázúduló hótól. Azon a házon minden télen, ha leesik a hó, megjelenik a kiírás: Hóveszély! Ezzel (elvileg) elvesz a közterületből vagy harminc méter járdát - gyalogosan legalább olyan veszélyes alatta menni -, és kb. hat parkolóhelyet. Az önkormányzatot ez nem érdekli, előbb szab ki a ház tűzfalára a szomszéd udvarból felfutó vadszőlő által meglazított vakolatdarabok okozta tetőcserép-törés miatt bírságot az egészhez csak a tűzfalát adó házra, mint odafigyelne ilyen dolgainkra. Nem tudom, mi lesz a vége, ki fizeti a "révészt". Az igazságérzetem azt diktálná, hogy a ház, akármit is ír ki, hiszen notóriusan elhanyagolja a 'jó gazda' kötelezettségét.
De ki merné azt ma, itt és most, megjósolni, hogy mit ítélne egy bíróság? No, és a fellebbviteli? Ennek is köszönhető, hogy a kötelezettségek letudhatók egy kicelluxozott papírlappal...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.