Tortuga 2.

Gyereknapi meglepetésként az öcsém két, 10 és 12 éves gyerekével (megerősítve a saját huszonévessel) Vidámparkba mentünk, a kicsik még sosem voltak. Volt nagy öröm már előre, a kisebb minden este elmondta, mennyire várja, mikor lesz már péntek?

Közben a héten olvastam, hogy csődközeli helyzetben a Vidámpark, jaj, mi lesz vele. A bejáratnál mindjárt meglepetés várt: családi jegy az nincs, illetve van, de csak interneten lehet előre megváltani, és a 12 évesre már nem is számít gyereknek, kellett neki olyan szépen megnőnie (140 cm alatt gyerek). Szép dolog, mondhatom, persze, lehet mondani, hogy OK, ez is egy lehetséges feltételrendszer.

Kaptunk szép karszalagot, kéket a nagyok, sárgát a kicsi, aztán hajrá be. Módszeresen mentünk jobbra, majd körbe, természetesen az elvarázsolt kastélynál kezdtünk, már hallottak róla a gyerekek. Nekem kicsit csalódás volt, a tükrök terme régebben hatásosabb volt, most kicsit homályos, alig feltűnő, a gyerekek észre sem vették. A tükörlabirintus is semmilyen volt, de a többi, a rázószékek, a lehuppanó lépcsőfokok, a padlóba épített mozgó elemek nagy sikert arattak. A szoknyafújás nálunk nem funkcionált, mert mindenkin nadrág volt. A hordó azonban fenomenális volt, a kicsi - némi szándékossággal - középen elesett, majd alig tudott felállni, négykézlábbal próbálkozott, majd átbukfencezett, még nézni is jó volt az örömét.

Utána a hullámvasút, az új már régen nincs, csak a régi faszerkezetes, nagy visítozások a lejtőkön, ez is tetszett. Mellette ott a tükörlabirintus, ami némi kárpótlás az előzőekért, lényegesen jobb kialakítás, sajnos sokat rontott az összképen az, hogy minden üveg és tükör rettenetesen össze volt tapperolva. Jó volt a lézervadász dodgem, ahol a padlóra vetített fényeket kellett megfogni-elkerülni, a színüktől függően. A fali számláló korrektül mutatta az egyéni eredményeket.

A Kanyargó gyerekkorom emléke, még működik, de nagyon lepusztult, a vezetőláncot ellátták biztosító acélkötelekkel szakadás esetére, de ezen kívül semmi változás, az ovális pályán erősen kihajít a kanyarban, majd nagy rázkódások közepette visszaáll az egyenesbe.

A körhinta csodálatosan felújítva várja a vendégeket, ez önmagában cél lehetne megnézni, annyira különleges. A gyerekek kevésbé élvezték,bár a nagyobb ment rajta egy kört, a vágtató lovat hajtva közben.

A Barlangvasút lényege nem változott, a János vitézt járjuk be vele, elbűvölve hallgatták a gyerekek a mesét, és nézték a feltáruló diaporámákat. A sárkányvasutat vezető fiatal minden képnél megállt, hogy alaposan megnézhessük, és a szöveg is ott hangozzon el, ahová való. A rózsából kikelő Iluskát Kiszel Tündéről mintázták, nem gondolok bele, milyen didaktikai megfontolásból :).

Volt még dodgem, és pörgető-lóbáló-leejtő-átfordító csodaszerkezet, ezek zömmel az alapárban benne, az átforgatós kivételével ki is próbáltunk mindent - arról is szülői tiltás miatt mondtunk le. A sasos változat, amelyik vagy 30 méter magasan himbál-pörget, az már kicsit sok volt, én alig vártam a végét, de a többiek is igen megfontoltan nyilatkoztak a végén...

A parkot nagyrészt diákmunkások üzemeltetik, általában kedvesek, szolgálat- és segítőkészek, a kisebbség meg unottan teszi a szívességet.

Húzós szórakozás. Ha beleszámoljuk a külön fizetős játékokat (amiket kihagytunk), az obligát fagyit-üdítőt, akkor hétezer fejenként, alsó hangon, tudom, hogy ez pl. a Práterhez képest csak alig, de könyörgöm. Egyébként négy óra hosszát simán eltöltöttünk, úgy, hogy csak a végén volt ismétlés, minden gyerek újra felülhetett a kedvencére. Nem volt tömeg, alig álltunk sorba, általában csak az aktuális menetet kellett kivárni. Lesz pár év, mire újra megyünk - bár a lányom szeme felcsillant a szombat éjszakai nyitvatartásra, az az ő biznisze lesz. Ja, és üdülési csekket elfogadnak.