Tortuga 2.

2010. június 28.
A hajnali utazás mindig különleges élmény, át a városon, főleg, ha nem én vezetek van időm nézni a napfelkelte előtti fényeket.
A repülő időben indul, három gép van az 1.Terminálon ugyanarra az időre írva, ennek megfelelő a tömeg, hiába az internetes checkolás, ha a csomagot fel kell adni. A biztonsági ellenőrzés gyorsan, olajozottan megy, ha az a 40 perc eltelt,amíg odáig eljutottál, keresztben a nagy csarnokon, majd a kordonok közt kanyarogva.
Barcelonában 24 fok a hőmérséklet, még nagyon reggel van. Kilépve a harmonikából, elmegyünk a gépre beszállásra várakozók között, egyáltalán nincs szétválasztva a le- és felszállók tömege - nem emiatt volt egy-két hónapja  balhé Ferihegyen?
Kb. két kilométer a csomagkiadásig, mozgójárda is van vagy száz méter benne - hiába aggódunk, majd' félórát kell várni, amíg megindul a futószalag.
Utána már csak egy ajtó, és kint vagyunk. Az autót hamar megkapjuk, ütött-kopott Ibiza, még nem tudjuk, mekkora szívást vettünk vele a nyakunkba, sehol nem lehet parkolni vele, P+R, na ne röhögtess, mélygarázsok és az utca, két óránkénti dobálással. A szállás nem elfoglalható még, de a csomagokat befogadják, és nyakunkba vehetjük a várost.
Elsőre koszosabb, mint Bp, nehéz volt elképzelni. 4 milliós, hatalmas kiterjedésű, nyolc metróvonallal, egy jegy a gyűjtőtömbből kb 200 Ft, amíg lent vagy, lent vagy, átszállással, ahogy akarod. És épül a következő. A valahavolt villamost megszüntették, meg is érdemelte, amiért Gaudit elgázolta. (* Nem szüntették meg, a külvárosokban jár csak.)

XIII. Alfonz palotája: Nemzeti múzeum van benne, sajnos hétfőn zárva. A kiállítási negyeden keresztül vezet hozzá az út, most éppen a Márkák forradalma című rendezvény folyt, a város tele Vogue-reklámmal. A hegyoldalon végig szökőkutak, nem működnek, de délutánra mindet bekapcsolják - ez egyébként a város összes szökőkútjára érvényes.

A templom körbezárva, nem tudtunk bemenni, körülötte érdekes virágok, többségét nem ismertem fel, és szobrok a fűben. A pálmáról éktelen zaj hangzik, alig találjuk meg az okozóit: zöld papagájok veszekednek. Hazavonszoljuk magunkat, nagyon fülledt a meleg, és ledőlünk egy órára, majd újult erővel bevállaljuk a Guel-parkot.

A metró helyett az ADIF vonataihoz megyünk be az aluljáróból: Barcelona alatt rengeteg vasúti megálló van, hát így könnyü. Az automata rendes volt, mert nem szedett le utazást a gyüjtöjegyről. A parkot felülről támadjuk, így végig lefelé megyünk a hegyoldalban, hatalmas virágzó kaktuszbokrok mellett vezet az út, lábunknál Barcelona panorámája. Az ég felhősödik, de a tenger megállítja és feloszlatja, hiába sötét az ég, nem tud esni belőle.

A nagyteraszra érkezünk, elgyönyörködünk a Gaudi-hullámokban, ülünk egy kicsit, körülöttünk folyamatos mozgás, vakuk villognak. Kicsit arrébb a műbarlangok, majd a villa, amelyben lakott. És alatta a főbejárat, a fogadócsarnok, a híres szalamadra, a kovácsoltvas kerítés. A bejáratnál kívül boltok, indiaiak üzemeltetik, ami bőrt le lehet húzni -bögre, állatok mozaikolva, óra, tányér, póló, alátét, minden a park motívumaival.

Erőszakosak, alig akarnak kiengedni, amikor megfordulunk a sok bóvli láttán.
Utána lemetrózunk a Gótikus negyedbe: semmi gótika (na jó: alig), de zegzugos utcák, kiskocsmák, kivetítőkkel, szurkolók tömege, teraszok, kiülők. hömpölygő tömeg, befordulunk a kisebb utcákba, inkább sikátorok, itt csak minden tizedik ház alja üzlet vagy vendéglő, csökken a tömeg, esteledik, lassan kigyúlnak a fények, G fagyira vágyik, alig találunk, majd utána minden húsz lépés után. Én söröznék, de a teraszok tele, bentre nem akarok ülni, de aztán egy tapas-bárral kivételt teszek.

Nem eszünk, csak iszunk, de megfigyeljük a választékot, a kajákat, ki mit rendel, az Estrella hideg és keserű, ahogy kell. A pultnál ülünk, a pincérnő többször ránk néz, nyugtázza, mindenünk megvan. Sok a halas-rákos-polipos kaja, de saláta és többféle hús is van. Közben vége a meccsnek, az utcák megtelnek, messze a szállás, gyalog megyünk, dől a forróság a falakból.