2010. július 2.
Reggel, indulás előtt felszaladunk Lleidában a várba, körbejárjuk a katedrálist, hatalmas, áttört kőcsipke ablakok a kerengő körül, de valami UNESCO-konferencia miatt sokat kellene várni, előttünk pedig még hosszú az út Madridig, ott estig el kell foglalni a szállást.
Átmegyünk a 3. hosszúsági fokon, ezt külön tábla jelzi a pálya mellett, majd megállunk Calatayud (Ayud romjai, egy 7. századi arab vezérről elnevezve) városában. A romok a csöpögésig fullasztóan párás levegőben vibrálnak a kék ég előtt a város mellett emelkedő kopár hegy tetején.
A város maga kiábrándító, szegénység mindenhol, kivéve a bevásárló-utca nálunk is ismert márkáinak területe, épületei. Sok a foghíj, ahonnan lebontották az öreg épületeket, de helyükre erkélyes, nem túl szofisztikált emeletes házak kerülnek, tele bevándorlóval.
A Santa Maria templomban Mária-szobrok, naponta (?) új ruhába öltöztetik őket, az egyik a szokásos ünneplő, a másik gyászolja fiát. Az egyházfi felettébb morcos, türelmetlenül hesseget kifelé, aztán kimegy, felveszi a lábtörlőt, és kiviszi a járda szélére kiverni belőle a port. Ezt kihasználva visszaszököm, és megvan a másik Mária is, a kapuban találkozunk, lemondóan legyint, és becsapja a hatalmas fa ajtót.A város mudéjár stílusú temploma (arab-keresztény stíluskeverék) nem adja magát, tornya kifelé dől, belső sarkán hatalmas gólyafészek, mintha ők egyensúlyoznák a kidőlés ellen. A város egyébként tele van gólyafészekkel, a tornyokon, kupolák párkányán, sőt, a toronydaru ellensúlyán is költenek, a daru forgása nem zavarja őket.
A város határában végre találunk egy áruházat, ahol feltöltjük készleteinket.
Guadalajara az utolsó megálló Madrid előtt. A városnak három érdekes épületét találtuk, a Santa Maria katedrálist, kívül mudéjar, belül barokk, egy kis kápolnát, arab elemekkel, és a hercegi palotát, amelyik a stílus egyik legszebb példája. Homlokzata, belső udvara, a patio tele faragásokkal. Itt elültünk egy darabig, gyönyörködtünk az ívekben, és élveztük a viszonylagos hűvösséget.
Utána felhívjuk a madridi emberünket, megbeszéljük a találkozót, kitaláljuk, hová tegyük a kocvsit, majd elindulunk. Madrid meglepően jól járható a péntek esti csúcs ellenére. Hamar elérünk a kinézett metróállomáshoz, ott már tényleg nem fizetős, befordul előttünk egy rendőrautó a mellékutcába, követjük, két utcával arrébb rendőrörs, ő ott megáll, mi tíz méterrel arrébb találunk egy helyet. Metró, Belváros, a pasival a kapuban találkozunk. A lakás kicsi, mellbevág a forróság, klíma nincs, álló ventillátor forgatja a levegőt, de a konyha, fürdő OK.
Arra, hogy a város legzajosabb környékén lakunk, és az ötödik emelet nem jelent zajcsökkentést, csak éjjel jövünk rá. A zaj független a foci VB-től, az éjszakai élet nagyjából konstans, és az elfogyasztott hűsítők számával exponenciálisan nő a kifejezésvágy.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.