Santo Fico csodái, avagy szerelmek és varázslatok története (D.L.Smith)
A könyv ugyan Toscana-szlogennel kerül a pultokra, gondolom, viszik is, mint a cukrot, de ez nem a szokásos Francis Mayes-féle cortonai idillről szól. Sőt, még csak nem is Toszkánában játszódik, nem abban az igazi, bukolikus, Isten köldöke (na jó, a második köldöke) dimbes-dombos, napsütötte tájon, ahová mind visszavágyunk. A színhely egy tengerparti városka, fent a rideg szirteken, távol az utaktól, a szegénység, elhagyatottság, elmaradottság hona, ahonnan mindenki menekül, aki tud, és ugyanők visszahullnak, mert a város, a mi városunk nem ereszt. Ide Siena és Firenze távoli, nehezen elérhető, idegen helyek.
Az alcím pontos. A szereplők négy, valaha együtt bandázó fiatal, egy lány és három fiú. Az egyik fiú elveszi később a lányt, attól kezdve vége a négyes barátságának és összetartásának, és ezen a férj halála sem változtat.
A városba turista csak akkor vetődik, ha valamiért letér a főútról, és eltéved.
A kis csapat kitalálta, hogy ezeket a túristákat hogyan lehet 'megfejni' egy-egy városbeli "csodával és rejtéllyel". Amikor vagy huszonöt év után a Chicagóig szökött fiú visszatér, szándékai szerint csak eladni az örökségét, aztán el innen ebből a porfészekből, ugyanezt a trükköt vetik be az éppen arra tévedőkön. Közben megismerjük a múlt cserepeit. Egy, a templomot is rombadöntő földrengés után a kis csapat kényszerűen szövetkezik a város idős papjának kigyógyítására az önmarcangolásból, a depresszióból, igazán jó "csodákat" találnak ki, amelyek persze mind közröhejbe fulladnak. Arra mégis jók, hogy a mahinációk közben tisztázódnak a valaha ki nem beszélt sérelmek, helyükre kerülnek a dolgok, (bennünk is), a szerelmesek egymásra találnak, mindenki boldog lesz. És az utolsó pillanatban mégis történik egy csoda, amihez nem kellett emberi közreműködés, és amire senki nem számított...
Könnyű nyári olvasmány, emberekről, szenvedésről, sorscsapásról és egyszerű megoldásokról. Amerikaibb, mint Mayes, ha létezik egyáltalán ilyen.
Sarah (Max Galló)
Ez a könyv a három nőről (Mariella, Mathilde, Sarah) elnevezett trilógia harmadik része. A második világháború előtt-alatt-után játszódik, szereplői - mint az néhány utalásból kiderül - a korábbi két kötet szereplőinek leszármazottai, örökösei. Önállóan is megáll a lábán, teljesen, én nem olvastam az előzőeket.
A címszereplő jelentősége a történetben minimális, szinte csak egy a mellékszereplők között a történelem nagy színpadán, de ha a címeknek női neveknek kellett lenni, akkor megteszi. A történelmi környezet, a francia társadalom ábrázolása, amennyire én ismerem, pontos, a mozgatórugókról, az okokról, szándékokról, hatalomszerzésről, megszállásról, kollaborációról pontos, éles képet kapunk.
Nehéz bárkivel is közvetlenül azonosulni a szereplők közül, ezért engem kevésbé fogott meg, mint Anyukámat az első két kötet, neki tetszettek,.
Aki szereti a történelmi környezetbe helyezett cselekményt, az akár létező személyekről megmintázott szereplőkkel, száraz, tényszerű leírással, annak javaslom. Én maradok ennél az egynél a háromból.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.