Október 27.-én délelőtt megalakult az új kormány, Nagy Imre és Kádár János vezetésével. A kormányban két kisgazda is helyet kapott Tildy és Kossa). A kormányváltásról a Szabad Nép különkiadása (is) beszámolt, leközölve a kormány felhívását, ("Éljen az új magyar kormány!", amely "haladéktalanul helyreállítja a rendet") és mellette fél oldalon a pártvezetés kiáltványát.
A kormány kezdetben biztató sikereket ér el: a szovjet csapatokat a kérésére kivonták a harcokból, a fővárosban tűzszünetet hirdettek - mindkettő felborul majd a szovjetek 28-i Corvin-közi szerződésszegő támadása következtében.
A közellátást próbálják megszervezni, ezekben a napokban már minden áruszállító teherautó, ami élelmet hoz vidékről, csak csepp a tengerben, kezd kialakulni a hiány. A pékségek előtt sorok állnak, az orvlövészek miatt az utcákon lenni fegyvertelenül is folyamatos, kiszámíthatatlan életveszélyt jelent - a családi legendárium mesél a férfiről, aki megszerezve a kenyeret a családnak a két hóna alatt egy-egy veknivel igyekezett haza, miközben az úttesten átvágva golyót kapott a hátába, és az Árpád-úton a szüleimre leadott sorozatról.
Érdemes a helyzetjelentést elolvasni a vidéki városokból. Mindenhol rend van, egy helyütt "összetűzés egyáltalán nem volt". A "szombathelyi járás dolgozó parasztjai" "minden kérés nélkül" kétszer annyi húst adtak le, a munkásosztály és a parasztság közötti szolidarítás szép példájaként.
A bal oldali cikknek már a címe is jó: "Több szabadsághoz több kenyeret akarunk! Vessetek!", a "Falu népéhez" címezve.
Falun csend volt, egy-két szórványos esetet leszámítva - nem is igen értették, mi van, mást mondott az újság és a rádió, és a Pestről érkezők mindegyike mást mesélt, nem volt idő arra, hogy kialakuljanak az egységes történetek és legendák, összeálljanak a történések egy egységgé*, másrészt ahol mindenki ismer mindenkit, az jelentős fegyelmező erő. A rendszer prominenseit, a párttitkárokat, ha nem voltak túl embertelenek, valaki elbújtatta arra a pár napra, és mindenki végezte a dolgát: legfeljebb csendben reménykedett, rövidesen talán kiléphet a tsz-ből, ahová nem túl régen kényszerítették be: az ezzel kapcsolatos megaláztatás, verés még közeli emlék volt, sajgott a pofonok helye.
*Mint azt ma láthatjuk, erre ötvennégy év is kevés volt...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.