Történt, hogy a sok munkától már olyannyira herótunk volt, hogy valamikor november elején, egy társaságban, amikor mesélték, hogy a család fia kombinált jeggyel jár vonattal a bécsi egyetemre, ami érvényes az összes tömegközlekedésre is a városban, jött az ötlet, ez jó. Menjünk, és legott hagyjunk mindent itthon, PC-t, monitort, munkát, telefont, egy hosszú, ám dologtalan hétvége erejéig. Időpont is kitűzetett, szervezés is megkezdődött.
Majd, ahogy lenni szokott, de így, de úgy, következésképpen a szállást sem foglaltam le - nem álltam a sarkamra, pedig azt kellett volna. Maradt a szombat reggel oda, este vissza, mint az utóbbi években többször is.
Azt azért kinéztem, mik vannak, Frida Kahlo Bécsben, Botero Budapesten, ez a nem semmi, nézzük meg. De mert így alakultak a dolgok, a szervezés itt meg is állt, kirohanunk -visszarohanunk és kész. Na itt szúrtuk el.
Nem Bécset, azt nem lehet, minden a helyén volt, változatlanul és szerethetőn. Megnyugtatón, békebelin, és mint a nyolcvanas évek végéig: távolian. Hanem Kahlót. A kiállítás (lám, volt, aki bejutott) az utolsó napjait élte, mint nálunk a Szépművészeti előtt, irdatlan hosszú sor állt már tízkor, sőt, két sor, jobbról a jegynélküliek, balról a neten jegyet vásárlók, ez utóbbi sor volt a rövidebb, a másik viszont nagyon hosszú. Délután még visszanéztünk, de nem lett jobb a helyzet, így továbbálltunk.
Bécsben egyébként esett az éjjel vagy 10 centi hó, amit a járdákról szépen összehordtak az út szélére, takaros kupacokba. Az autókon, úttesten sokfelé megmaradt, nagyon hangulatos volt.
Így nekiindultunk, felfedezni Bécset. Az Altwiener Christkindlmarkton kezdtük, a Freyungon, minusz hét fokra való tekintettel egy jó punccsal, és G kinézett egy üvegműves angyalkát. A vásár sok újat nem nyújtott. csak keresztülsétáltunk rajta, majd észrevettünk egy palotát, felirata Freyung Passage, nosza. Az épület belülről még szebb, nagyon reprezentatív, a valamikori Osztrák-Magyar Nemzeti Bank részére épült, majd később a tőzsdének is helyet adott. Ma csak a nagyon elegáns passzázs látogatható a földi halandók számára. A díszítése engem a Mátyás-templom belső kialakítására emlékeztetett, ugyanaz a festés, stílus. Több üzlet is van benne, minket a legjobban a csokoládébolt fogott meg, kívül desszertek, sütikék, belül több ezer féle csokoládé, kakaó, sütemény, csorgattunk a nyálunk egy keveset, mielőtt odébbálltunk. Érdekességképpen: nem emlékszem, hogy Mozart-csokik lettek volna.
Az épület hátsó részénél, az ottani Centrál Kávéházzal szemben láttuk, hogy bemutatkozik Niederösterreich tartomány. A tartományi minisztérium első emeletén a díszteremben helyi vállalkozások kínálták a jellegzetes áruikat, termékeiket, a szarvaskolbásztól a mézeskalácson át a csipkeverő néniig. A palota bejáratánál a lépcsőház kupolás mennyezetére felvetítették az uniós csillagokat, ezzel vége is volt a nemzetköziségnek. Az udvaron kajáldák sorban, kolbászkákkal, párolt káposztákkal, töltött húsokkal, székelykáposztával (naná, hogy nem, de úgy nézett ki), virslivel, kaisersmarnnal. Mögöttük kis színpad, a tizenkét fős kórus alig fért fel, Mozartnak mindegy volt, ő kitöltötte a teret. Később az emeleti teraszról fúvószenekar emelte a lent beszélgető, falatozó tömeg, zömmel osztrákok hangulatát.
A díszteremben középen asztalok, mögöttük árusok, népviseletben, beszélgettek, kiszolgáltak, csomagoltak, magyaráztak. A terem maga gyönyörű famennyezettel, rajta lebegő angyalok Szűz Mária körül. A szörpből, kolbászból, halfalatkákból volt kóstoló, de az árak inkább a kistermelői különlegességekhez voltak méretezve, még az osztrák jövedelmekhez képest is (ki lehetett volna ennél szebben fejezni, hogy csak a szánkat tátottuk?). Kint az oldaltermekben gyertyás, töklámpásos, gyurmafigurás, könyves árulta a portékáit, a másik oldalon pedig betlehem-kiállítás volt, művészek alkotásaiból.A kápolna külön kis ékszerdoboz, a plébános pedig a kapuja előtt ült, és reverendában faragta fatáblára a domborműveket...
Jól átmelegedve indultunk a Rathaus felé, nem annyira a vásár vonzott, de mentünk a tömeggel. Útközben keresztülvágtunk a Milka-kitelepülésen, hosszú sor állt a csokiszökőkútnál, nem volt lila sapka fehér bojttal, de sokféle emléktárgyat és csokifélét árultak, télapó is volt, a büszke atyák boldogan fotózták gyermekeiket a karjában/mellette. Körben játékok, ahol mit is? ja, Milka-csokit lehetett nyerni.
A Ratshausnál nem csalódtunk, itt sok a kínai gagyi, kevesebb a minőségi holmi, de azért lehet találni. És nagyon sok a magyar-szlovák-stb nézgelődő, ami nem tesz jót a hangulatnak, a karácsony-fílingnek, ahogy elnéztem, az iskolai buszokból is ide ömlesztették a diáksereget. Gyorsan besurrantunk a Rathausba, a földszinten végigjártuk a gyerekfoglalkoztatót, színvonalasan szervezett, sokféle foglalkozással, türelmes foglalkozás-vezetőkkel, elmélyülten dolgozó gyerekekkel. Amit alkottak, haza is vihették, a vezetők gyorsan elvégezték a műremekeken az utolsó simításokat, az esetleges konzerválási munkát, majd mehet a fa alá, fadobozok szalvéta-technikával, mézes sütemények habbal díszítve, fényképalbum, meg még ki tudja mi.
Az utunk a neten kinézett fotókiállításra vezetett a MUSA-ba, ez is ott van a Ratshaus oldalában. A kiállítás plakátképe ( a linken a felső kép) többet sejtetett, mint amit kaptunk - volt ott ventillátorral hajtott piros papírsárkány, mütyürke fotók, digitális képkeretek kisfilmekkel, az egész két szobányi kiállítóteremben, és persze vagy hat fotó, egyik sem olyan jó, mint a becsalogató. A SIOSEH-kiállítás mellette, az nagy szám volt, lásd a csüngő dobozokat (bizonyára a nyelvi nehézségek miatt mondom ezt).
Lassan esteledett, még körülrepültünk a Meinlben a Grabenen - WC az emeleten a marcipánospult mögött :) -, kifelé néhány itthon nem kapható csokit kerestünk, és rebarbarás lekvárt nekem, no meg egy bécsi kávét!!
Még egy célunk volt, a Wilhelminenbergi vásár. Ez fent van Bécs nyugati oldalán egy Gellért-hegynyi dombon, erdős, kellemes környezetben. Mellette korcsolyapálya, hat-nyolc pavilon, rajtunk kívül csak bécsiek, sétálók családok, kutyasétáltatók, beszélgetők, korizók. A leszálló éjben alattunk feléledtek a város fényei, messze a Schönbrunni kastély, balra tőle a kivilágított Gloriettel, a főutak és épületek lámpái.
Bár a Kahlóért kár, de így is szép nap volt, munka és telefonok nélkül, kettesben G-vel. Vasánap már megint úgysem találkoztunk, csak ebédkor és lefekvéskor :(
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.