Tortuga 2.

Újabb hajnali kelés, tíz előtt kevéssel újra sor, össze nem hasonlítható az előző napiakkal, most a Hermitage előtt. A pénztár a hátsó épületben volt, hatalmas üres udvaron mentünk keresztül a fogadócsarnokig. A belépés gyors volt, aztán alig találtuk meg a hirdetett Nagy Sándor-kiállítást. Persze, a ruhatárnál rossz irányba fordultunk...

Cserébe bejártuk az épületet, a jegyünkkel kétszer is 'beléptünk' vonalkód-olvasós kapun, hosszú, üres folyosókon vándoroltunk, közben megtaláltuk a Kápolnát (itt látták vendégül Churchillt 1946-ban), és a Hermitage Amszterdam létének magyarázatát.

1991-ben a Nieuwe kerk főkurátora járt Szentpétervárott. Ott azt a javaslatot tette a vendéglátóinak, hogy a régi, erős holland és orosz kapcsolatokra és családi kötelékekre való tekintettel az Ermitázsnak hozzanak létre egy filiáléját Amszterdamban. A családi összefüggéseket mindjárt egy tablón meg is mutatták, a Romanov-házból vett feleséget a holland királyi család. Épületként felajánlotta a már használaton kívüli egykori aggok házát (320 évig töltötte be ezt a funkciót). A tárgyalások megkezdődtek, majd a holland állam megbízott egy építészt, egy belsőépítészt és egy kerttervezőt, hogy hozzanak létre a falak közt egy korszerű, jól használható kiállítási teret, a szükséges háttérműhelyekkel. Az épület 2009-ben készült el, már volt egy nagy kiállítása, Matisse-től Malevichig, és most ez a Nagy Sándor, a halhatatlan (még márciusig).

A kiállítás A mítosz, A valóság, Utazásai, Öröksége részekből épül fel, láthatjuk a  harcait, az utazásokon szerzett tapasztalatokat, a kiépülő birodalmat, a vallás viszonylag gyors átalakulását, új istenek tiszteletének megjelenését, és életművének a halála utáni továbbélését, korszakának hatását a hellenizmusra. A kiállított tárgyak zöme az Ermitázsból származik. Csakúgy, mint a mellékelt II. Ptolemaios és II. Arsinoe kámeó nézd a medúzafejet Arsinoe vállán! Egyébként pedig sok ékszer, szobor, figura, kép és ékszer volt, lehetett molyolni a tárlatokat.

A Palace volt a következő célpont, előtte futottunk egy kört a Dam mellett a sétálóutcában (az első napi fotó ugyanitt készült), kávét keresve. Találtunk is, egy finompékségben.

A Palota bejárata most a renoválás miatt a Damról van. Itt is sor volt, mert csak 12-17 közt van nyitva, ha éppen nincs valami celebráció odabent. A fogyadócsarnok nagyon impozáns, éppen a szilveszteri fogadásra készítették elő. A csarnokból két ugyanide visszatérő folyosó indul, amelyeken körbe lehet sétálni, és az azokból nyíló szobákat meg lehet nézni. A berendezés pompás, elegáns, egységes. Közel sem olyan hivalkodóan fensőséges, mint a franciáknál szokásos, itt nem volt cél, hogy kicsinek, jelentéktelennek érezd magad. Ha ott kellene tengődnöm, nem érezném magamelveszve, annyira emberléptékű az egész.

A szobák nem túl nagyok, a legtöbbe csak a küszöbtől lehetett benézni, a trónteremben körbe is lehetett sétálni. Az egész nagyon szimpatikus volt, királyi és emberi egyszerre. Ez még a fogadócsarnokra is igaz volt. El ne felejtsem, hatalmas, gyönyörű virágkompozíciók voltak a lépcsőfordulóban, és némelyik szobában - csalódásomra művirágból...

A Damra kilépve, a délután közepén jártunk, hatalmas volt a tömeg, és folyt az élet a mutatványosok nagy része már vagy ott volt, vagy beöltözött, a zenészek csinálták a hangzavart. A konflisok folyamatosan üzemben voltak, csattogtak a fényképezőgépek, gazdát cseréltek az eurók...

Elindultunk az Anna Frank-ház felé, ekkor már csaknem négy óra volt. Szerencsére vitt arra villamos, hamar ott voltunk - és letettünk a látogatásról, a sor vagy százméteres volt. Nagyon tetszett, hogy rengeteg fiatal állt abban a sorban. Gyors alternatíva-keresés: szemben itt a tulipánmúzeum!  Nem reméltük, hogy erre jut még idő, de így belefért.

A Tulipmuseum bizonyos szempontból csalódás volt, a plakátja legalábbis többet, tulipános festményeket, és múzeumot ígért. Ehelyett a földszinten egy kis üzlet van, amelyben hagymákat, emléktárgyakat lehet kapni (a szokásos berendezkedés: a shopot ki sem tudod kerülni már egyik múzeumban, kiállítóhelyen sem, ennyiben megfelelt a "kívánalmaknak"), maga a néznivaló az üzlet alatti pincében volt, nem több, mint harminc négyzetméteren. Ott azonban egy kicsi, de jól összerakott áttekintést kaptunk a tulipánok származásáról, Európába érkezéséről, a nemesítésről, elsősorban természetesen a holland termesztés kialakításáról. A végén volt egy kisfilm, ahol a nagyüzemi termesztést láthattuk, a gépeivel, a teljes folyamatával. A belépőt nem érte volna meg, de az I Amsterdam kártyával ingyenes volt.

Két képet innen. Az elsőn - ki más? - Zbigniew Herbert egy gondolata, ami megvilágítja, miért pont Hollandia :), majd élő virágokkal egy holland tulipános váza, amit már sokat láttunk üzletben, múzeumban, de mindenhol virág nélkül (olajfestmény nem számít). Nagyon jól mutat.

Még sötétedés előtt elmentünk a vasútállomáshoz, onnan indulnak a városnéző vizibuszok. Felültünk a következőre, kb. egy órás a menet, körbe a belváros körül, megnéztük vízről is a házakat, hidakat.

Vacsorát is itt néztünk ki a közelben, egy ír pubot, de odaérve az nem volt bizalomgerjesztő (a dohányfüst sűrűsége miatt), így továbbmentünk, a hazavezető irányban kerestünk vendéglőt. Végül a La Brasa nevű argentin steakhouse-ra esett a választásunk. Bár ekkorra már mindent megettünk volna, amit elénk raktak, de mind a steak, mind a vörösbor nagyon jó volt (és megfizethető).

Vacsora után kis séta a belvárosban, részben a vöröslámpás negyeden át, az előző napi fiatal lányok és az utcán egymást heccelő tinédzserek eltűntek, a kirakatokban gigantikus néger, és leharcoltnak tűnő középkorú nők integettek, a többiek biztos dolgoztak. A tömeg nem csökkent (a hosszú expozíciós idő miatt tűnik üresnek az utca), minden második ház vendéglő vagy kávézó, a Grasshopperseket messziről meg lehet ismerni, ha szél felől mész.

A sétával elbúcsúztunk Amszterdamtól, talán visszajutunk, kívántuk mindketten. Jó volt, szép volt, pihentető volt, változatos volt, vendégszerető volt, jól szervezett és működő volt. Na ja, dolgoznunk nem kellett :)