Azt kértem G-től a névnapomra, hogy vigyen el a Ches Danielbe. Régi vágyam volt már ez, a Torkos Csütörtökökön mindig megpróbáltam helyet foglalni ide, de sohasem sikerült már egy-két hónappal előtte sem. Pedig az étteremről olvasni szinte csak jót olvastam, és kíváncsivá…
2010.09.01. 09:41 alaurent
Repülőnap
Sok évi tervezés után mentünk ki idén a repülőnapra, most is csak azért, mert a gyerek akart menni, és társultunk, csúsztatva egy nappal a balatoni nyaralás kezdetét. Pont pechünk volt az időjárással, mert reggel százméteres ködben mentünk a nulláson és az ötösön végig,…
Szólj hozzá!
Címkék: család repülés szórakozás ezjó
2010.08.30. 16:06 alaurent
Nyári könyvek 3.
A Sorel-ház (Salamon Pál) Nem tudom, hogyan kerülhette el a figyelmemet korábban a kötet, hiszen a mostani a negyedik kiadás. A szerzőről sem tudtam sokat, hallottam a nevét, de nem olvastam tőle még semmit. Ez az a regény, amelyet a XX. század magyar történelméről, és benne egy…