És felvirradt a nagy nap, a tánciskola napja!
G. egy késő őszi sóhaja nyomán tőlem egy tanfolyami bónt kapott ajándékba, oda, ahol a parkett ördögeit képezik. Tíznél több éve, hogy táncsuliba betettük a lábunkat (akkor még külön), azóta egyszer-kétszer lett volna alkalom a táncra, de általában szégyenszemre ellógtuk. Na de majd eztán!
Este nyolc, Óbuda, a tánciskola bejáratánál személyesen a tévéből (is) ismert nagyasszony, mosolyogva fogad, sk. érvényesíti a bónt, és invitál befelé. Hatalmas a tömeg, kb. húsz pár próbálkozik a teljesen kezdő szinten, kormegoszlás vegyes, mi a tetején vagyunk a korfának, rajtunk kívül még egy hasonló korú pár van. A többiek húsztól felfelé, a zöme harmincas éveiben lévő pár.
Hamar kettéosztanak minket, Andrea elviszi a kisebb felét a csapatnak, mi maradunk a férjjel, és indul a tanulás. A terem egyik fala tükör, azzal szembe állunk és egy-ké-há! A fények bántóan erősek, és ahhoz nem vagyunk elegen, hogy a tükör ne zavarjon - egy-ké-há-csa-csa-csa, lépünk, a hangok, a toppanások, a vezényszavak, mint a Fame-ben, a látvány annak a paródiája.
Sokadszorra már egészen elfogadható, a mackók, a lomhák, a ballábasok (végül én is) felveszik a ritmust, jöhet párban, négyszögelés, majd oldalra, aztán ugyanez zenére. A párcsere ötlete zavart kelt, izzadt, forró, jéghideg kezek váltják egymást a kezemben, koncentrálok a lépésekre, senkit nem taposok le, de érzem, ez közös törekvés - egy lány van, akinek a zenére indul a csípője, a vérében van a mozgás, de a szabályos lépésekbe ő is belebonyolódik néha - a különbség, hogy ő stílusosan csinálja.
G. erősen koncentrál, rendre int, ha hülyéskedek, és vezet, ha másfelé lépek. Az első óra végére folyik rólunk a víz, fárad a láb, a derék, belőlem sokat kivett az egy heti fekvés, ő meg egyenesen munkából jött, megbeszéljük, hogy ez a tánc előjáték az ágyhoz :).
A csa-csa-csa után angol keringő, először koedukálva, majd a lányok szemből, Zoli középen, a két csoport között számol, toppant és irányít - rogyaszt, kiáltja, hullámzás, próbálkozik újra. Amikor jónak látja a lépéseket, összeengedi a párokat, és zenével ugyanazt. A keringő összehoz, varázsa van. Nézem G.-t, koncentrál, és átadja magát, némán számol, de néha elmosolyodik rám nézve. A szeme zöld, úristen,mikor láttam utoljára ilyennek, csak ezért megérte eljönni. Körbe állunk, haladunk, a sok bénázáson már átsejlik valami az örömből, egy-ké-há-négy, és előlről újra.
A végén rövid salsa, a legegyszerűbb a legnehezebb, már nem megy, ráznám a farom, de fáradt vagyok, eltévesztem a lépést, G. cipőjén jel vagyok.
Egy hét múlva folytatás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.