Tortuga 2.

Sosem olvastam Neil Gaimant, az Anansi fiúk alapján feltehetőleg sajnálhatom. Szenvedélyes mesélőnek látom, tele szeretettel a mesék, a mítoszok, történetek és dalok iránt. (A borító képén sajnos nem látszik a finom, ezüstösen csillogó pókháló).

Könnyű olvasmánynak tűnik, esténként, elalvás előtt kézbe venni való, félig bóbiskolva is olvashatónak, követhetőnek.  Amíg egy mondatán meg nem akad a szemed, egy gondolatán el nem meditálsz, amíg  egy utalással helyére nem teszi a környezetet, a 'hol'-t és a 'mikor'-t, a 'hogyan'-t és a 'mivel'-t. És már muszáj rá figyelni.

Az ötlet egyszerű. Végy egy sokak (Amerikában talán mindenki) által ismert vagy hallott mesefigurát/kultúrhőst/trükkös figurát, aki egyszer istenként, másszor tréfacsinálóként, néha igazságosztóként jelenik meg a történetekben, helyezd el a korunkban, járjon-keljen az ismert helyszíneken, határozza meg a körülötte levők sorsát, legyen egy fia, aki mit sem tud az isteni származásról, aztán a történet már viszi önmagát. Ez az istenszerű lény Anansi, a  pók, a karibi (eredetileg nyugat-afrikai, ghánai) mesék furfangos hőse, az általunk is - Rémusz bácsi meséiből - ismert és kedvelt Nyúl közeli rokona. Anansival együtt léteznek az afrikai mesék totemállat-istenségei is, a ravasz pókkal szemben mindig alulmaradó Tigris, Elefánt, Madárnő és a többiek, akik alig várják a revans lehetőségét. És ott vannak a vének, akik mindent tudnak, valamekkora varázshatalommal is rendelkeznek, ha akarnak, és segítenek, ha akarnak. Sosem abban, hogy megoldják a problémádat, hanem abban, hogy ott légy, ahol meg lehet azokat oldani.

Kell belé egy szimpatikus, félszeg, visszahúzódó, mindig lúzer főszereplő, Kövér Charly Nancy (a mesékben Anansit néhol Aunt Nancynak is hívják), Anansi fia, és kell egy testvére, aki nem is testvére, legalábbis a szó eredeti értelmében, de erről majd  a könyvben, viszont mindenben az ellentéte öccsének, az, akinek minden viccén nevetnek, és mindig a társaság közepe, annak minden következményével és hozadékával együtt. Ő az, aki Charly életét a felismerhetetlenségig összekavarja, kapcsolatait szétzilálja, feje tetejére állítja körülötte a viszonyokat, aminek hatására a fiú kénytelen felnőni a feladatokhoz, megérteni, ki is ő, és mit kell tennie, ha nem akar elbukni, vagy nem akarja, hogy a családja elbukjon.

Kell még egy gonosz, aki úgy kavarja, hogy mindig más tűnjön bűnösnek, egy nyomozó, aki mellékszálon fonódik a történetbe, és nem hisz a látszatnak, az elmaradhatatlan szerelmi szál, egy elviselhetetlen, de mégis szeretett anyós-öregasszony, és kész az olvasható, érdekes utalásokkal és párhuzamokkal teli, kitűnő stílusú könyv.

Elkezdeni nehezebb, mint letenni. Szórakoztató, humoros és könnyed. Nincs elrontva, amikor az elején P. G. Wodehouse-nak is köszönetet mond a szerző.

Kedvcsinálónak egy idézet, majd egy Anansi-mese.

– Például… – mondta Kövér Charlie, és visszagondolt a megaláztatások utcahossznyi sorára, amelyeknek a madártávlata is elég volt, hogy befonja a szemöldökét. Magában rábökött az egyikre. – Például amikor kiskoromban új iskolába mentem, apám bemesélte nekem, hogy ő gyerekkorában mindig alig várta az Elnökök napját, mert az Elnökök napján az a törvény, hogy azok gyerekek, akik a kedvenc elnöküknek öltözve mennek iskolába, kapnak egy nagy zacskó csokit.
– Jaj, ez olyan aranyos törvény – álmélkodott Rosie. – Bárcsak itt Angliában is lenne ilyen. – Rosie sosem járt az Egyesült Királyságon kívül, ha nem számítunk egy Club 18-30 nyaralást egy szigetre, ami, véleménye szerint, a Földközi-tengeren volt. Rosie-nak meleg barna szeme és jó szíve volt, még ha a földrajz nem tartozott is az erősségei közé.

Itt egy részlet is, az első fejezet.

És a mese (suriname-i forásból).

Az Anansi-sztorikat, avagy pók-meséket a maroons törzs tagjai mesélték a 6-14 éves  gyerekeknek. Ők hozták át Afrikából Suriname-ba is. Anansi egy okos és ravasz pók, aki okosabb mint a rosszban sántikáló emberek. A történet erős erkölcsi üzenetet tartalmaz, amely segíti a kulturális értékeket megtanítani a gyerekeknek. Sok Anansi-történet létezik, ezek közül egy az alábbi:

Volt egyszer egy ember, egy dzsungelbeli messzi faluban. Ő lusta volt megtermelni a saját és a családja  élelmét. Egész nap csak ült a fa alatt, kókusztejet ivott és aludt, míg mások keményen dolgoztak a földeken.

Az emberek vittek neki ételt, de ez kevés volt neki, mert nagyon szeretett enni és enni. Egy éjszaka, amikor mindenki aludt, ő kisurrant a kunyhójából, és odaosont a falu élelmiszer-raktárához. A raktárból pedig lopott abból, amit a falubeli társai már betakarítottak. Azért, hogy elterelje magáról a gyanút, a földön tigris-lábnyomokat hagyott. Így az emberek azt hitték, a tigris lopta meg őket. A lusta ember gyakran ment lopni éjjelente. Egy éjszaka azonban, amikor éppen a raktárban volt, látta, hogy Anansi, a pók figyeli őt.

Amikor a férfi meglátta, hogy Anansi egész idő alatt figyelte őt, felháborodott és megpróbálta egy bottal megölni a pókot . Anansi menekült a bot elől (cikk-cakk) a hálóján, hogy elkerülje az ütést. A végén a pók leesett a földre, és beosont egy lyukba. A tolvaj látta a lába mellett a lyukat, jól megtaposta, hogy bizonyos legyen abban, elpusztította a pókot. Másnap a falu főnöke bement a kunyhóba, hogy tanulmányozza a tigris lábnyomait. Mialatt a nyomokat vizsgálta, madárcsicsergést hallott a fáról. Felnézett, és egy üzenetet látott a pókhálóba szőve: "nem a tigris, hanem egy falubeli fosztogatja  a raktárat és azt hiszi, halott vagyok". A pók nem adta meg a tolvaj nevét. A falu vezetője összehívta a népét, és azt mondta:

A tigris, aki ellopja a mi élelmünket, két lábú, és közülünk való. Anansi látta őt, és a tolvaj megpróbálta megölni Anansit, de Anansi él. Holnap Anansi majd megmutatja, hogy ki a tolvaj. Az emberek visszatértek a kunyhóikba, és azt beszélték, vajon közülük ki lehet a tolvaj. Másnap reggel mindenki összegyűlt a kijelölt időben, hogy lássák, kit nevez meg Anansi, mint tolvajt. Amikor a falu vezetője megérkezett, várták Anansit, de ő nem jött. Az emberek meglepődtek. A főnök erre megkérdezi, itt van-e minden falubeli? Az emberek összeszámolták egymást, és látták, hogy egy személy hiányzott. Ez a személy volt a lusta tolvaj. Már elhagyta a falut, míg mindenki aludt, soha többé nem tért vissza.

Ez a mese nem szerepel Gaiman könyvében.