A hosszú hétvégén, hosszú idő után újra utaztunk. G már jóelőre tudta, hogy szabadságot kell kérnie (ebből aztán előre ledolgozás lett), sőt, azt is, hogy hajnalban kell kelni. Valamint, hogy az előrejelzés szerint 17-22 fokra kell csomagolnia, de azt, hogy hová, most nem árultam el, lévén a születésnapi csomag része.
Némi izgalommal indult a reggel, mert a csörgőre beállított órát nem élesítettem, így G-t ébresztette valami rossz érzés - nyolc perc alatt kellett kint lennünk a lakásból, hát, sikerült, alig maradt itthon valami (az viszont szó szerint fájt az utolsó napon). Innen aztán minden gördülékenyen ment, és G is megtudta, hová s miért megyünk. Csak a kávét, a reggeli megváltó kávét, azt kellett Eindhovenig - Hollandia -, a landolás utánig nélkülöznöm :(
A reptéren kocsiba ültünk, a cél aznapra Utrecht városa volt. Első megálló a vagy 40 kilométerre lévő Észak-Brabanti székhely, s-Hertogenbosch ('a herceg erdeje') volt. A város két dologról nevezetes: az egyik, hogy itt született Hieronimus Bosch 1450 körül, és - amiért mentünk -, van egy gótikus, hatalmas és gyönyörű katedrálisa, a Sint-Jan (Szent János). Boschból semmit nem láttunk, leszámítva két bibliai tárgyú, meglehetősen sötét, és nagyon átlagos képét a katedrálisban, de a katedrális, az elbűvölő volt (alázene).
A helyén már 1220-ban épült egy román templom, majd százhatvan évvel később ezt építették át, közel a mai méretére és formájára. Mindig lenyűgöz a gótika, különösen pedig a katedrális-gótika. A legszebb és legmaradandóbb katedrális-élményeim Metzhez és Kutna Horához fűződnek, Metzben egy harminctagú kórus próbált, amikor beléptünk, és földbe gyökerezett a lábunk, amíg szállt a hang, a tiszta, áhitattal teli, csodálatos emberi hang. Kutna Hora pedig egyszerűen szép volt, egyik első utunkon G-vel.
Ez a katedrális túlburjánzóan gazdag díszítésű - kívülről különösen -, a nagysága ellenére légiesen szárnyalnak a támasztóívek, a templombelső rengeteg teret ad a lélek szárnyalására - amit az orgona hangja csak segít, fel a pókhálósan bordás mennyezet finom festéséig.
A szentély körüljárós, itt különösen furcsák a szélességi- és magassági arányok. A külső támasztóíveken messziről akantuszleveleknek tűnnek a kis zenészfigurák, a templom élő példája a gótikára oly jellemző társművészeti együttélésnek: több száz kisebb-nagyobb szobor látható a katedrális külsején, mind más, egyedi és kifejező. Huszonötöt nemrégiben pótoltak (savas esők ott is, és homokkő, ugye), van köztük két korszerű angyal is: egyik mobiltelefonál, a másik laptopot tart. A telefonálónak van mobilszáma is (!), hívható, kéréseket gondolom, a hangpostán kell hagyni - vagy röptükben úgyis eljutnak az illetékeshez?
A város piactere hatalmas, a városházán zenélő óra, egészkor lovagi tornát játszik, a piacon hatalmas sátrakban sajtok, virágok, zöldségek és halak, sülve-főve-pástétomban. Aztán mellékest kerestünk G-nek, Gerry Webernél találtunk, miközben megállapítottuk, idén nem a mi stílusunk lesz a menő - de azért szívesen fogadtak vásárlás nélkül is. 
Körbejártuk a belvárost, a középkori falak egy része is áll még, köszönhetően annak, hogy egyben folyószabályozási feladatuk is van, másrészt az időben történt védetté nyilvánításnak. Hangulatos, kedves részei vannak a csatornapartokon, ezt persze nem most mondom el utoljára ebben a beszámolóban, ahol jártunk, azok a városok mind-mind telehálózva csatornával, hidakkal, fasorokkal a partokon. Mégis, nem csak az első ilyenre való rácsodálkozás okán mondom, hogy Hertogenbosch utcái megmaradnak bennünk. Csend, béke, nyugalom, mosolygás.
A katedrális képei a honlapon ( Interactief/ Fotoreportage)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.