Tortuga 2.

Kathy O'Beirne: A Magdolna nővérek

Amennyire visszaemlékszem, ez a könyv a legfölháborítóbb, legtragikusabb, legborzasztóbb mű az olvasmányaim közül. Az emberi lélek minden szörnyűsége és kegyetlensége benne van, a képmutatása, gyengesége, önigazolása és részvétlensége. Fölkavaró. Nem lehet letenni akkor sem, ha nincs jól megírva, de milyen legyen egy visszaemlékezés a szörnyűségekre? Lehet ezt jól megírni magadról, mindarról, amit mélyen el akartál temetni magadban? Ha lehet fokozni, a vége a legmegrázóbb: a politika és a hivatalos egyház közönye és a szőnyeg alá söprés rutinja. Nesze neked, felvilágosult huszadik század. "Nyitott seb voltam, ők pedig sót szórtak vérző testembe és lelkembe."

J. M. Coetzee: A barbárokra várva

A legtöbb hatalomnak megvannak a maga „barbárjai”. Azok, akiket talán senki sem látott, de biztosan hallott róluk, és úgy képzeli el őket, mint nagyanyám a muszkákat nyolcévesen: jönnek, kutyafejük van és gyerekeket esznek tízóraira. Hiába él a határmenti erődben a bíró, aki tudja, mi az igazság, aki látta őket, ismeri az életüket, a gépezet beindul, mert szükség van az elrettentésre, az akcióra, annak a látványára és sugalmazására, hogy mi itt vagyunk a vártán és teszünk. Kerül, amibe kerül, teszik, keresztülgázolva emberen, emberségen, polgáron, alattvalón és ellenfélen egyaránt.
Röviden erről szól a mű, enyhe kaffkai beütéssel, rideg, barátságtalan vidéken, elzárva a civilizációtól. Látni előre a végét, mégis el kell olvasni.
Szépen ír, mindent kimond, nem sejtet Coetze, kiérezhetjük a véleményét, az állásfoglalását. Az egyes szám első személy nagyon személyessé teszi a narrációt, közel hozza a történteket. Úgy ír Coetze, hogy mélységesen együtt tudunk érezni hősével, aki bekerült a gépezetbe, és bármit tesz, nem tud jól dönteni. Végül vagy szerencséje lesz és megússza, vagy nem – de az sem főnyeremény, ha igen.

"Nagyon jól tudom, hogy a gyanúsítgatások, sejtések milyen sokat nyomnak a latban, sőt eleve úgy lehet feltenni bizonyos kérdéseket, hogy azok sugallják a választ. A törvényt használják fel ellenem, addig, ameddig az érdeküket ez szolgálja, aztán más eszközökhöz folyamodnak. Ez az Iroda módszere. Azok számára, akiket semmiféle jogszabály nem köt, a törvényes eljárás csupán egy a sok módszer közt."

Krúdy Gyula: Bukfenc, Az utitárs

Két kisregény egy kötetben. Krúdy most meglepett. Nagyon átabotában megszerkesztett kisregény a kötet első része, a Bukfenc. Egy fiatal lány felnőtté válásáról szól, felvillanó majd eltűnő alakokkal, szaggatott történetekkel, lezáratlan, szinte elenyésző befejezéssel. A lány párjaként föltűnő Don Quijote maga az író, akinek ekkoriban volt egy nagyon fiatal lánnyal valami kis kalandja... A hangulata ettől még hamisítatlanul krúdys, helyenként elringatóan visszavisz a régi Király utcába, az akkori pesti népek közé. Az utitárs már inkább az ő hangja, a kisvárosba tévedő utazó meséje lányokról, nőkről, szépségről, pénzről, intrikáról, szerelemről és halálról. Vagyis az élet nagy dolgairól, szépen, ráérősen elmesélve, ahogyan azt tőle elvárjuk.

"Ennek a lábnak (a Hartvigné lábának) olyan volt a hajlása, mint a paradicsomi kígyóé. Eltérően a nők szokásos lábszárától, térdben nem ért össze a csont és a hús, hogy azután váljon el a két barát, mint a szigony. A térdek belseje körülbelül tíz centiméternyi volt egymástól, mint a fiatalembereké, akik nem régóta tanulnak lovagolni. A térdek résén át bizonyosan szabadon jár a szél és a gondolat. Egy égő húsvéti gyertya – aranybárányokkal díszítve – elfért volna a két térd között."

John Cheever: A vörös bútorszállító kocsi

Egy novelláskötet az amerikai álomról, a kisemberek szemszögéből. Azokéból a kisemberekéből, akik a hátukon viszik Amerikát, de rövid jólét után valami történik, és elérhetetlen távolságra kerülnek az álmok, megfizethetetlenné a lakás, a ház, értelmetlenné a hajtás, a munka, a házasság. A novellák zömükben szomorúak, de tele emberséggel, megértéssel.

Hegedűs Géza: Ágyban szerzett diadal

Négy történelmi esszé, köztük a külön kötetben is megjelent Bordélyház Bizáncban. Mindegyik azt mutatja be, érdekesen, olvasmányosan, a Tanár úr élvezetes, könnyed stílusában, hogy mi mindent képes elérni egy nő, ha okosan használja „fegyvereit” – itt éppen a politikában, nagy királyokat, hadvezéreket, isteneket is a szolgálatukba állítva. Mind a négy mű a nők apoteózisa. Szórakoztató olvasmány volt, és sok érdekes történelmi tényt is megtanultam vagy feleleveníthettem – pl. a pénz „feltalálásáról”, görög drámákról, a kereszténység elterjedéséről. Számomra nem fakulnak a művei, jó volt ezt is kézbe venni, annyira olvastatja magát.

"Utána kérdezz. Hiszen azért jöttél, mert kérdezni akarsz. Én pedig úgy szeretnék válaszolni, hogy ne hazudjak. Ez nem könnyű, még férfiak és férfiak között sem, de a legnehezebb, ha férfi és nő beszél egymással."

Giovanni Boccaccio: Dekameron

Újraolvasás a könyv, többszöri találkozás, beleolvasás után, hangoskönyvként. Bodor Tibor hangja leköt és a múltba röpít. A múltba, amikor volt idő mesélni, amikor az érvelés nyolc perces monológ volt, ami alatt az emberek csöndben végighallgatták a másikat, odafigyeltek rá, és elmondták a véleményüket a hallottakról, (érted, arra reagáltak, ami elhangzott), amikor mindenkinek megvolt a helye a társadalomban, lett légyen úr, szolga, polgár, király vagy rabszolga, amikor a bűnösökre lecsapott a törvény, és a csalók megkapták a büntetésüket, de a megcsalást – ha nem pénzért történt – cinkos kacsintással fogadták el, amikor a papi személyek élveteg élete, félrelépései közderű tárgyát képezte, és amikor egy világjárvány elől el lehetett bújni barátokkal, szolgákkal, bőséges ételekkel, pazar kiszolgálással valamely kies kastélyba.
Varázslatos világ ez, amelyben Boccaccio szerint a nők legalább annyit törik a fejüket a szexen, mint a mai közhiedelem szerint a férfiak, és mély meggyőződésük szerint járt nekik a tökéletes mennyiségi és minőségi kiszolgálás emez dologban, mert ha másban nem is, de ebben egyértelműen egyenrangúak voltak a férfiakkal. A többi dolgokban csak annyira, amennyire rafináltságuk, életrevalóságuk és talpraesettségük lehetővé tette.
Lám, én is a nőket említettem fel, pedig férfiak-nők vegyesen hősei az elbeszélésnek, de érzésem szerint Boccaccio is inkább őket tekintette elsődlegesnek a művében, legalábbis sokkal szeretetreméltóbbnak, okosabbnak, eszesebbnek és tisztességesebbnek – no és persze pajzánabbnak – mutatja őket, mint férfitársaikat. Akit akarnak, megszerzik maguknak. Amit akarnak, elérik, asszonyi furfanggal, hódítással, szép szóval, finom erővel.
Boccaccio emberei szépek, kellemesek, tréfásak, néha bumfordiak, csélcsapok és kikapósak, megérik a pénzüket, de emberek. Aki mégsem, az hamar rossz véget ér, és nemigen érdemli ki a sajnálatunkat.
Élveztem a mondatokat, a leírásokat, a részletezettséget, a finomságot, a pontosságot – és ugyanannak a többféle, szabatos megfogalmazását, kifejezését, leképezését. „…annak pedig, ki időtöltésből olvas, semmi sem lehet hosszú, mi megteszi azt a szolgálatot, melyre rendeltetett. A rövid dolgok sokkalta inkább valók a deákoknak, kik nem elverni, hanem hasznosan eltölteni kívánják idejöket…” zárja művét a szerző. A Dekameron pedig megtette nekem azt a szolgálatot, amire rendeltetett, alig vártam, hogy folytathassam a hallgatását.
Boccaccio nagy mesélő, csak legyen rá időnk meghallgatni, és legyen rá fülünk meghallani a rohanás közben. Gondolható, hogy nem lehet véletlen az évszázadokon átívelő népszerűsége, és olvasván, megérthető az oka is. Kicsit antik, kissé ódon, egyszerre túl sok belőle megfekszi az ember gyomrát, de módjával adagolva páratlan élvezet.

"Én mindig úgy hallottam, hogy a férfi a legnemesebb teremtmény, melyet Isten a halandók sorában alkotott, annak utána pedig az asszony; de a férfi, miként mind közönségesen hiszik, s miként a tények bizonyítják, tökéletesebb; mivelhogy pedig tökéletesebb, minden bizonnyal nagyobb benne a szilárdság és az állhatatosság, miért is a nők általában ingatagabbak; hogy pedig miért azok, azt számos természetes okkal meg lehetne magyarázni, mindazonáltal ezekről mostan beszélni nem óhajtok. Ha tehát a férfiban nagyobb a szilárdság, s mégsem bírja megállni, hogy össze ne szűrje a levet olyan nővel, ki csábítgatja – erről ne is beszéljünk –, de még azt sem, hogy meg ne kívánja az olyant, ki megtetszik neki, s e kívánságon felül tőle telhetőleg meg ne mozgasson minden követ, hogy véle hálhasson, ez pedig nemegyszer esik meg havonta, hanem naponta ezerszer is: hát akkor mit gondolsz, mit tehet egy természeténél fogva is ingatag asszony ama rimánkodások, hízelkedések, ajándékok és ezernyi egyéb mesterkedések ellenében, melyekkel valamely ügyes férfi ostromolja, ki szereti őt?"

(Megjelentek korábban a Molyon)