Richard Strauss vígopera az Operában. A lánykérés ( a felvétel az Operában készült, valószínű a karzatról, nem a legjobb a minősége):
A bérletünk első előadása, és mindjárt bele a mélyvízbe: három felvonás, három egyenként 60-75 perces felvonás, az utolsó előtt a színpad átrendezése miatt 40 perces szünettel. Nem kezdőknek való darab, aki ezen a darabon keresztül találkozik a műfajjal, sosem lesz nagy barátja.
A vígopera megnevezés a Mozarthoz szokott könnyed Sevillai borbély mellett kissé fura, de a darab cselekménye alapján valóban ide sorolható. A történet röviden, hogy az elszegényedett báró Ochs az újgazdag Faninal lányát, Sophie-t készül elvenni. Megkéri rokonát, a tábornagynét, ajánljon valakit, aki a családban szokásos ezüstrózsát elvívén megkéri a lány kezét a számára. A nő a szeretőjét, az igencsak ifjú Octaviant kéri fel, aki a leánykérés közben beleszeret a lányba. A báró megérkezvén teljesen birtokon belül érzi magát, és ezt tenyérbemászó módon ki is fejezi apósával és a menyasszonyával szemben. Octavian megsebzi a bárót, majd elmenekül. Később csapdát állít a kéjsóvár bárónak, aki nyilvánosan megszégyenül, a frigyből nem lesz semmi, és a fiatalok - a tábornagyné nagylelkű segítségével egymáséi lesznek.
Mindez Straussz dallamaival körítve, áriák, duettek, hármasok, és parádés szereposztás. A tábornagyné, Szabóki Tünde mély érzésű, filozófikus áriái jelentették számomra a darab legszebb részeit. A ruhája kissé öregesre volt tervezve, nehéz volt elképzelni a 17 éves Octavian lángolását... Az ő szerepét Mester Viktória játszotta, csodálatos hanggal. Sophie-t hajnóczy Júlia énekelte, néha mintha bátortalan lett volna, de a duettekben és a záró tercettben méltó párja volt a többieknek.
A férfiakat megint nem lehet egy lapon említeni velük: Alfre Muff a báró szerepében gyakran csúszkált, bár a színészi játéka a bumfordi, faragatlan, kivagyi nemes megjelenítésére tökéletes volt. Faninalt Peter Edelmann játszotta, erőtlenül. Mindketten nagy tapsot kaptak, ami szerintem a vendégművésznek, és nem az alakításnak szólt.
Jó volt Valzacchi (Mukk József) és Annina (Ulbrich Andrea). A rendőrbiztos (Tóth János) - lehet, karikírozásból - teljesen érthetetlenül deklamált, minden ütem első hangját beordította, a következőket pedig lenyelte, zavaró és érthetetlen volt a szerepében.
A darab díszletei és ruhái a századfordulós, dekadens Bécset idézik, az addigi díszletek a harmadik felvonásban felfordulva jelzik, hogy az előző felvonások történései is a fejük tetejére fognak állni, tetszett a megoldás. A ruhák nagyon kifejezők és korhűek. A darabról a véleményem vegyes, a Kék Duna keringő könnyed légiessége ritkán köszönt vissza belőle, de voltak strausszos, fülbemászó dallamok is.
A záró tercett (tábornagyné, Sophie, Octavian):
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.