|
Az elmúlt napokban mosolyokat gyűjtöttem. Sok mosolyt kaptam, egy percig nem gondoltam, mielőtt megérkeztem oda, hogy ennyit kapok. Sőt, azt sem, hogy ez lesz az a dolog, ami először felkelti az érdeklődésemet, figyelmemet. Mindenki, akivel udvarias voltam, előre engedtem az ajtónál, a buszon, metrón, üzletben, rámnézett (szemkontaktus!), elmosolyodott és megköszönte, szóval, biccentéssel, mosollyal. Tízből tíz, egy messzi városban. Férfi is, ha az volt. Én ezt nagyon élveztem, és gyakoroltam - amúgy sem megyek be nő előtt sehová, kivéve természetesen a vendéglátóhely. Itthon tízből kilenc felszegi a fejét, nehogy néznie kelljen valakire, és bevonul. Neki ez jár. Ott otthon éreztem magam. (Nem tudom, hogy a blogszerkesztő és az itteni megjelenés között a korreláció miért tendál a nulla felé... Ami ott sárga, az itt szürke, ami ott megjelenik feltöltött képként, az itt nem látszik, lesz ez jobb egyszer?) - ui. a probléma a freebloggal együtt szűnt meg. |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.