|
Két nap egy idegen városban, semmi. Két nap egy városban, ami az első percben sem volt idegen, lehetőség. Rossz szokásom, hogy nézem az embereket. Nézem az arcukat, a frizurát, a szemet, a kezet, a ruhát. Az utcán, a múzeumokban, a metrón, a buszon, a pubban, legnagyobb részt mind londoniak, legalábbis itt élnek-dolgoznak. Rajtuk kívül persze egy rakás turista, de az általában meglátszik a mozgásról, valamiről. Néztem a nőket :) hogyan öltöznek, mennyiben más az ő öltözködésük, mint az itthoni, mennyivel más a divat ott, mint itt. Sokkal visszafogottabban öltöznek, a ruhák praktikusabban vannak válogatva, nem az elsődleges szempont a mindenáron divatosság - mondom én, a botcsinálta ám nagytapasztalatú szakértő (ui. már rengeteg nőt láttam ruhában). Vannak a központban nagyon elegánsak is, de nem ez a jellemző, napközben alig látni, inkább ebédidőben. A többiek praktikus, meleg, jól variálható öltözékben, csizmában-bakancsban-kényelmes cipőben. Láttam egy feltűnően csinos nőt a metrón. Magasszárú, térd alatt éppen visszahajtott fekete bőr csizma, aligsarokkal, fölötte kb. öt centi fekete harisnya, majd kord bő bricsesznadrág, felül kis rövid farmerszerű kabátka, alatta nagygalléros fekete kötött pulóver, sál a nyakban, nagyon pöpec negyvenes. Magyar :) volt. Úgy öltözött. ahogy azt a velveten elvárták volna (és tényleg: Londonig kellett menni érte). |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.