Tortuga 2.

A kocsonya jó. Erre az emberfia harminc éves kora után jön rá - tisztelet a kivételnek -, addig semmi zsírosat-síkosat nem visel el a szájában, a hideg rázza ki tőle, ha a szájpadlásához ér.

Aztán egy pillanatban átfordul, és csodálkozó-vágyakozó szemekkel nézi a korábban el nem viselt remegős zselészerű anyagot. Ugyanígy átsorolódik az ehető, sőt kívánatos kategóriába a körömpörkölt, és a székelykáposzta, ki hitte volna ezt korábban.

Az első rácsodálkozások után lassan megtanulja azt is, milyen a jó kocsonya. Hogy abba bizony kellenek fűszerek, kell zöldség - nem feltétlenül kell benne hagyni dermedés előtt, ez ízlés kérdése, kell bele só, mert ha sótlan, azt utólag ember bele nem sózza. És a húsok... Ami alatt kevesebb húst, mint bőrt és porcogót, csontot kell érteni. Persze, színhús nélkül nem az igazi. Mint ahogy borostás bőrrel készítve sem.

A főzéssel, bármilyen gondosan válogattuk-tisztítottuk a belevalót, el lehet hirtelenkedni az egészet. Nem mondom, az íze nem lesz rossz, de a külcsínnel jól ki lehet babrálni.Lassan, éppen gyöngyözve, időnként leszedve a habját, négy-hat órát fő (ki mondta, hogy a szépségért csak a nőknek kell megszenvedniük?) , és már csak a szűrés, fölözés és a kiporciózás van hátra, és rövidesen az asztalra tehető a tiszta, áttetsző, remegő étel, amelyből olyan hívogatóan kandikálnak ki a belefőzött anyagok... Kis pirospaprika, van, ahol főtt tojás is, van, akinek mustár-torma vagy (brrr) citrom, és jó étvágyat!

Az Anyukám minden évben egyszer-kétszer főz kocsonyát, nem kis munka ez neki. Tegnap pont egy ilyen nap volt. Hazafelé meglátogatom, és elhozom, amit kapunk.

Vacsorára kocsonyát ettünk kocsonyával.

Ezt le kellene mozogni...