Annó a nagyszüleink, szüleink (és természetesen mi is) úgy nőttünk fel, hogy rendszeresen beálltunk egy alkalmasnak tűnő sorba, amikor élre kerültünk, elővettük a bugyellárist, és szépen kiperkáltuk, amit kellett, majd boldogan távoztunk. Hej, azok a régi szép másfélórás sorállások karácsony előtt kenyérért, banánért, játékért... De most nem nosztalgiázni akarok.
Hallgatom az érdekvédelmis muksókat, milyen szomorú is most a nyugdíjasoknak ezzel a nullás jeggyel. Miért, kérdezem én? Mi változott? Sorállás: maradt. Megkapja, amiért beállt: maradt. Kinyitja a bugyellárist: nem maradt. Akkor?
Én pedig igenis tudni szeretném, hogy az állami cég által adott utazási statisztikából mi az igaz. Mert amikor vonat közelébe keveredek, pl. a déli határ mentén, ott átlag két utast látok a Piroskán, a statisztika szerint több az, csak ők nem fizetős utasok... Azt is tudni szeretném, hogy pontosan hány nyugdíjasjegy után kell jogosan utalni nekik a költségvetésből a kiegészítést.
Ha meg sokat köll sorban állni, akkor nem a nullás jegyet kell megszüntetni: tessék ott is kiállni az érdekekért, ahol kevés a pénztár: a szolgáltató szolgáltasson, ha esedezhetem... A jegykiadás nem győzelmi jelentés kérdése. A nyugdíjasban pedig legyen ennyi belátás, hogy ne engedje, hogy az ő háta mögött, rá hivatkozva bármit megtegyenek.
Pont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.