Tortuga 2.

Na aztán a közlekedés, az autóvezetők. (Én sem vagyok kivétel, bár törekszem rá, utálnak is néha rendesen - csak, hogy ne higgyétek, a fellegekből osztom az észt).

Vannak olyan szabályok, amelyek nyugatabbra működnek, nálunk esélyük sincs. Pedig a bírósági gyakorlat keményen bünteti, de ugye ahhoz már csak kell egy balesetet okozni, és lehet megsértődni, milyen is ez a világ, mások is, mégsem járnak pórul.

Ilyen a zebra, ahol világos a kresz, világos az előírás, oszt mégis, életed kockáztatásával mész át rajta gyalog, akkor is, ha tolod a gyerekkocsit. Még izgalmasabb, ha a két sávból a külső megáll, nem is látod a belsőt, ő sem téged, de mint a vak ló, bátran zúdul el az álló kocsi mellett. Légy résen, nem igaz? Ausztriában a gyalogos hihetetlen természetességgel lép le, és nem érti, miért csikorogsz a fékeddel, nem láttad, hogy zebra van? Rákopog a karosszériára, ha nem engeded át: teheti, a rend őrei teljes mellszélességgel állnak mellette, esélyed nincs kidumálni magad, ha látják a jelenetet.

Aztán az elsőbbség-adás. Mész a főúton, bejön a mellékutca, ott vagy tíz kocsi áll, jönne ki. Száz méterre piros a lámpa. úgyis meg kell állni: ha megteszed, kapsz a pofádra hátulról. Egyáltalán, ha udvarias vagy, beengedsz egy indexelőt a sávodba (elvégre ritka jelenség, kapja meg a jutalmát, ha használta), vagy a parkoló kocsik közt álló gyalogost a lakótelepi úton átengedsz, a szembe jövő nő ökölrázással, magából kikelve hozza a tudomásodra, hogy kecskét kéne vezetned. Pedig szinte csak lépésben lehet (szabad) haladni, még fékeznie sem kellett volna, ha nem akart volna kioktatni. Ha a külső sávban mész, és a busz megáll a megállóban, alig van esélyed arra, hogy kikerülhesd, na jó, éjjel bármikor, pedig rögtön visszamennél a külső sávba.

Na és a sunnyogósávokhoz mit szóltok? Amikor mindenki tudja, hogy a két sávból egy lesz, utána lámpa, beállsz a megmaradóba, a mögötted jövő sávváltás, balról előzés, lámpa előtt visszakéredzkedés. Csak éppen egy picit szabálytalan, de annál bosszantóbb. A múltkor a Dráva utcánál valakinek elege lett, és kihúzódott. A sunnyogók felmentek a járdára, de ami nekik jár, az jár, csak előre törtek. A Lánchídnál szinte mindig áll rendőr, ott már nem jön be, a BAH csomópontnál a Budaörsi úton is reggelente, ott is mindenki be tud sorolni időben. Az Erzsébet-hídról a rakpartra északnak lehajtva viszont szabad a vásár, jobbról-balról lehet előzni, és a híd alatt az egyébként szabályos, de telefonáló autóst emeli ki a megint a helyzet magaslatán álló yard az álló sorból.

Megyünk a sztrádán. Külső sáv folyamatos, valahol 90-100 között, a belső sáv ritkásabb, 130-140 között. És jön a letoló, villog, rád áll: nem néz, nem érdekli, hogy kicsit előrébb ki tudsz majd menni fékezés, dúródás nélkül, és elmehet, az neki már késő. Megfizette az árát, akkor ne piszmogj előtte.

Vezettem már jó néhány országban, (balkániban is), de a legstresszesebb itthon. A római hatsávos úton a nyolc kocsi egymás mellett, köztük a mopedesek serege ugyan izzasztó volt az első nap, de megszokható, tiszta és világos a szabály: légy előrébb 10 centivel, és mehetsz. Itthon kiszámíthatatlan, fusztráló, ideges, kioktató. Az autó alanyi jog, a gyorsaság alanyi jog, aki zavar, akadályoz, az kotródjon. Ha elsőbbségem van, akkor all in. Mé' nem jöttél te is erről?

Nálunk sok ember nem jut el odáig, hogy észrevegye: nem egyedüli létező a földön, és ebből következően nem hajlandó (nem képes?) értelmezni a másik ember viselkedését, emiatt nem törekszik arra, hogy rájöjjön annak szándékára, céljára, bármily magától értetődő is az. Tudom, ez nem csak az utakon van így. A játékelmélet szerint az a játszma hozza összességében a legnagyobb hasznot, ahol a játékosok együttműködnek. No, ez a veszély itt nem fenyeget, sem úton, sem útfélen.

Láthatjuk az eredményt. Jajong, elbusong...

Hallgassunk inkább Antonis Remost, tőle mindenkinek jó napja lesz...