Az ezerhatszázas években alakult ki az opera, a vásári komédiákból, pásztorjátékokból. A műfaj szabályai hamar kialakultak: elsődleges az emberi énekhang, a zenének, a hangszereknek annak a szolgálatába kell szegődniük, a zene erősítse az ének kifejező-erejét. Alig pár évtized alatt létrejött az önálló műfaj, nyíltak Európa-szerte az operaházak, először persze, hogy Velencében.
A kor nagy mestere Monteverdi volt. Első operája az Orfeusz, amelyet az új műfaj első darabjának szokás tekinteni, stílszerűen a zene mindent legyőző hatalmáról született. Műveiben nagy szerephez jut a kórus, gyakran alkalmaz disszonanciát a dráma kiemelésére, Írtam már: Haydn: A filozófus lelke.
A főbb szerepeket akkor énekesek, bizonyos hangfekvéseket pedig kasztráltak énekeltek - ez a szokás az ezernyolcszázas évek végéig megvolt, különösen Itáliában, de Bécsben is. Lásd a Farinelli, a kasztrált című filmet, Farinelli korának sztárénekese volt, akinek a hangja gyógyító erejű volt a közvélekedés szerint. (A filmben a hangot egy férfi és egy női énekesből "gyúrták" össze!) Monteverdi is, és más szerzők is szívesen írták a darabjaikat kontratenorra, férfiszopránra. Talán a kasztráltak kihalása, talán a túlzott dagályosság, és Mozart zenei forradalma, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a korai barokk stílusú operák kimentek a divatból.
Az opera plakátja, a díszlet is erre a dizájnra hajazott.
A hosszú bevezető apropóját az Operaház másik, 1750 előtti opera-felújítása, Handel: Xerxese adja, ezt is kb. a bemutató után egy évvel jutottunk el megnézni. A tavalyi bérletben benne volt, de ahelyett egy családi esküvőre mentünk, nagy sajnálatunkra, a sajnálat nem az esküvőnek szólt. Ha már esküvő: annak ellenére, hogy ez az opera a feledés homályába veszett majd' kétszáz évig, olyannyira, hogy a magyar zenei lexikon sem említi Handel művei között, egyes részei a mindennapokban tovább éltek, a Largo (David Danielst választottam, az ő hangja kell ehhez) zenekari változata gyakori bevonulási induló esküvőkön. Ha tudnák, hogy ez a király szerelmi áriája egy pálmafához, lehet, hogy csökkenne a népszerűsége.
Arról, hogy miért kell, miért jó a barokk opera, és hogyan lehet a ma emberéhez közel hozni, itt részletes elemzést találni, én most átváltok szubjektívbe (azaz a szombati előadásról lesz szó a továbbiakban, azaz, a rendező Kovalik Balázs hogyan ültette át a gyakorlatba a leírtakat).
Az operát a rendezői szándék úgy a hatvanas évekbe helyezte, arab nyelvű stoptábla a függöny előtt, közepesen lepukkant lakótelep, autó, tank, repülő, terrorista-jelmezes testőrök, és persze Xerxes, amint szerelmet vall a pálmafának. Azonban megjelenik az öccse egy sárga cabrióban, és kidönti a hatalmas fát. A király úgy dönt, hogy ő viszont feleségül veszi az öccse szívszerelmét, eldobva saját párját magától. A helyzet bonyolódik, félreértések és véletlenek zeg-zugain keresztülvergődve végül mindenki a saját párjával házasodik, amit a király kegyesen elfogad - kicsit engedve a volt, és közben a bosszú angyalává előlépett kedvese "szelíd" unszolásának is. A sztori nagyjából két mondat, bár, hogy a rosszak elnyerik-e a végén a méltó büntetésüket, ezt nekünk kell hozzáképzelni.
Kovács Annamária Amasztrisz (Xerxes kedvese) szerepében.
A lakótelepi ház ablakai mozgalmas színterei az operának, onnan kihajolva énekelnek a szereplők. A ház falára graffitizve a cabrió, alatta a tank, lejjebb a repülőgép, és végül egy hatalmas anyahajó képe, a járművek ebben a sorrendben szerepet is kapnak a darabban, még a hajó orra is beúszik a jelenetbe, az orrfedélzeten maga a győzelmes Xerxes. Aki amúgy állandóan háborúzik, egyszer a győzelmi felvonulást látjuk terepszínű ruhákban, a gépfegyverek csövére erősített lufikkal, másszor repülővel száll az ellen fölé és egy sor ária - egy bomba, legyőzi az ellent.
Öten voltunk, abból négyen remekül szórakoztunk, élveztük a gegeket, a kikacsintós megoldásokat, a reppes táncbetéteket, az ötleteket (bár néha kicsit West Side Storys volt a hangulat). Az ötödik társunk ellenben teljesen ki volt akadva tőle, nem tudta elfogadni a feldolgozást, ez végül nem is rossz arány, nem?
Az énekesek közül a Xerxest alakító Várhelyi Éva hangja nem illett a nagy hadvezérhez, az elején különösen erőtlen volt, a felvonás végére erőre kapott. Az öccsét, Arszamenészt alakító Kovács János Bárány Péter kontratenorja jobb egy fokkal, elbírt a magasságokkal is. Fodor Gabriella játéka, éneke most is nagyon tetszett, vitte a darabot.
A jövő hét végén, és még aztán is kétszer játsszák az Operában, más szereposztásban, érdemes megpróbálni.
Ui. kihagytam a visszatérő "félméteres guminyúl, mint ajándék" motívumot, mindenféle borzalmas színben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.