Tortuga 2.

Gondolom, nem nekem van egyedül ilyen felemás viszonyom a focival ebben az országban. Magam nem lévén labdazsonglőr, belülről nem ismerem és művelem ezt a sportot, de minden tiszteletem azoké a korombelieké, akik heti rendszerességgel hajtják le magukat a grundon (amíg nem éjjel kettőkor jut eszükbe összeállni egy meccsre).

Amikor közvetítés van, azt szívesen nézem, feltéve, ha sportot, versengést, hajtást és eleganciát látok.

Életem két meghatározó élménye fűződik egy-egy élő mérkőzéshez. Az első az Újpesti Dózsa meccse volt tizenegy-kétéves koromban, ahová Atyámmal mentünk ki ketten, volt hangulat, a szünetben körülhordtak egy hatalmas trófeát, amelyet a Dózsa nem sokkal előbb hódított el, a Vásárvárosok Kupáját, ami a nevével ellentétben egy gyönyörű vitorláshajó-makett volt, ez kézzelfoghatóvá tette a számomra a célt, amiért érdemes jól focizni. A meccs egyébként 11:0 lett, a SZEOL igencsak kutyaütő volt, Benéék pedig azt tettek, amit akartak velük.

A második élményem vagy negyven évvel később, amikor Madridba sikerült elvetődnöm, és a csoportunk egyik tagja kisírta a vendéglátóknál a Real Madrid-Róma Bajnokok Ligája meccsre a belépést (az apropóját az adta, hogy a vendéglátónk óvatlanul eldicsekedett azzal, benne van a csapat igazgatótanácsában - megjegyzem, a saját pénze okán, amit az üzleti életben gyűjtött).

Az a meccs megmutatta, milyen az, amikor valaki (értsd: kb 80 ezer ember) szereti a focit, rajong a klubjáért, és szurkolni jár ki a meccsre, ami a társasági élet bevett találkozóhelye. hatvanéves barátnők, kisgyerekes apukák, haveri körök, és mi, kívülállók forrtunk egy szívvé és lélekké: a csapatunk 0:2-ről fordított 4:2-re.

Az ambivalencia bennem akkor támad fel, amikor magyar csapatot látok. Amikor hallom, hogy az ifjú tehetségek, bekerülvén az első osztályba, az első labdaérintés előtt milyen igényekkel állnak elő - mintha ők egy másik fajhoz tartoznának. És sajnos a labdaérintésük után is csak az a kérdés, miért nem tör már felszínre az a nagy tehetség? Miért nem működik az a híres "nagy pénz, nagy foci" mondás (vagy az csak akkor igaz, amikor tényleg a csapaton múlik, jól, vagy rosszul focizik, mert egyébként tudnak így is, úgy is)? Elnézem, hogy milyen cirkuszok folynak a csapatokon belül, milyen mutyik az MLSZ-ben, a döntések következetessége, az elnökök tisztasága és feddhetetlensége (nyilván azok, na de a látszat...), a politika és a klientúra  begyűrűzéséről, és ennek az áttekinthetőségre, kiszámíthatóságra, a korrektségre való hatásáról most nem is beszélve.

Láttunk sok-sok átszervezést Marseille óta (én láttam azt a meccset, mint ahogy láttam a mexikói meccseinket - ki gondolta, hogy akkor hosszú ideig utoljára vagyunk VB-n? - és azóta a sok-sok sikeres meccset, selejtezőt, a sok bíztató jelet, a formálódó csapatot, a bajnokik elfajulását fociból eseménnyé, és ma az örökrangadók örökrangadóján a  Görgey úton többször végigszáguldó hét járőrkocsit, köztük két csapatszállítót, a Megyeri úton a rohamrendőri készültséget, a metrón az utazás ellehetetlenítését, a pár száz ember szórakozása miatt felfordult várost és a két kézzel szórt közpénzt erre.

És most jött egy belső ember, és kiborította a bilit. Olyanokat mondott, olyanokat tett, amelyek nem illenek a nagy nemzeti álomba. Ez, és a mai meccs lett az apropója, hogy elmondjam a tutit.

A magyar focival nézetem szerint az a baj, hogy túl sok ember túl régóta nagyon jól megél belőle, anélkül, hogy valaha tényleges teljesítményre lettek volna kényszerítve. Itt nem elsősorban a focistákra gondolok, hanem az egész struktúrára, ami körülveszi a focit, a szakvezetésre, az edzőkre, a sport körül lebzselőkre, akik mind-mind, akaratlanul talán, de irtóznak a változástól, és a felnövekvőkbe, az újakba is belenevelik az avítt, önérdekű szemléletüket. Ezért hiába az  utánpótlás válogatott sikere, a fiatalok bekerülnek ebbe a közegbe, ami lehúz, elfojt és visszatart. Ez az, ami miatt hiába a jószándék, kidobott pénz minden  fillér, ami ide kerül, álom marad az álom. Százszor elbukott edzők, stratégák, játékosok, szertárosok, orvosok osztják az észt, mondják a tutit, szervezik százegyedszer is, na vajon milyen eredménnyel? Van még ember ebben az országban, aki azt hiszi, egy Mezei Mezey még megválthatja a magyar focit? Röhej.

És ezt nekem, nekünk van a legjobb okunk sajnálni, akik az adójukból fenntartjuk ezt az egész bolhacirkuszt, és közben semmi értékelhetőt nem kapunk érte. És akiknek, ha jó meccset akarnak látni, elő kell venni a távirányítót. Akik a gyerekükbe nem nevelhették bele a foci, az élő meccs szeretetét, a meccsrejárás szépségét, társaságformáló erejét, mert féltek, féltették. Így jártunk. Mi rosszul, páran nagyon jól, és ők azok, akik miatt ez még így marad.A mihez a politika, hál'Istennek minden támogatást megad nekik, a mikutyánkkölykeinek.

És tizenöt mocsok, sunyi kis hősre meg egy késre van szükség, hogy egy másiksálasnak megmutassák, hol lakik az úristen?