Egy ideje keresem a szocreál múlt emlékeit - nem azokat a műalkotásokat, amelyeket a művészettörténet nyilvántart, hanem azokat a városokban még sokfelé a házfalakon megtalálható közösségi emlékeket, amelyeken bizakodó tekintettel néz a jövőbe a szövőnő, könyörtelen a fémmunkás, tiszta tekintetű a tanító, és ők mind idillikus, sőt bukolikus életképekben mutatják a követendő példát az ugyanazon fal másik oldalán élő, gyarló és esendő embereknek. Megjegyzem, nem a szépségük miatt foglalkozom velük. Mindenesetre a számuk csökken, mert nem tekintik értéknek, és felújításkor simán leverik vagy eltüntetik őket. Nekem pedig a múlt egy darabja, én a gyerekkoromat egy olyan kerületben töltöttem, ahol a falak tele voltak ilyen képekkel.
És néha az ember elgondolkodtató alkotásra talál. Íme:
Mit csinálnak az alakok?
Milyen tevékenységre akarhatta a féldombormű bíztatni a szemlélőt?
Mivel a szerzők az opusok témáját, képi megfogalmazását tekintve gyakran nyúlnak vissza a görög pásztorvilágba - szigorúan: szerintem, de majd hozok példákat is -, onnan nézve idill, béke, nyugalom, emberi élet. Hát: ha ez volt a cél a hatvanas évek elején, akkor nem változott :).
A mű Pécsett, az Uránvárosban található egy kapubejárat felett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.