A kőtengert elhagyva a falun keresztül indultunk a kilátóhoz, (bár a térkép a másik irányba, Mindszentkálla felé is jelzett egy kőtengert, de valami kell legközelebbre is), egy érdekes, jellegzetes kálvárián keresztül. A kálvária stációi szépen felújítva sorakoznak az út mentén, egy részük beépülve a vöröskőből épített kerítésbe. Fülkéik egy kivétellel üresek.
A faluba érve egy kereszt fogad, amelyen nem várt aktualitással bíró felirat* figyelmeztet 1884-ből, aláírás János 4,11 (János közönséges első levelében). A kereszt talán 1710-ből való, ekkor a végvári harcoknak már emberöltő óta vége, a kurucok is vagy három éve jártak erre utoljára, a pestisjárvány éve, a vidék szegénységben, a földek java műveletlenül. A sváb betelepítés már elindult, legalábbis a tihanyi apátsághoz tartozó falvakban...
A népi építészet szép példáit találni az utcában, amelyiken haladunk. Minőségi felújítások - legalábbis kívülről - követik egymást. Követjük a kék jelzést a falu feletti dombra, ahol egy XVI. századi püspöki palota romja fogad, a Velétei-palotáé. Vélhetően a veszprémi püspök egy oklevélben említett, majd a török által feldúlt palotájának romjai. Egy helyiség falai magasan állnak, az ablakok formája nem kivehető, az egész magasabb, mint amilyen széles, valószínű a falu újjáépítésénél hordták szét. A homlokzati fal sarkán egy vöröskőből készült gyám ugrik ki, talán erkélyt tarthatott, de másik fele nincs. Pár lépésre falak állnak ki a földből, de azok egy jóval későbbi borospince romjai, a kövei hasonlók a palotáéihoz, talán nem véletlenül.
A rom után a jelzés a templom előtt elhaladva átvisz a falun, majd elindulunk a szőlőhegy felé. Másfél kilométer betonút után kocsiút, amelyik elindul felfelé a völgyben. Hamar ösvénnyé szelidül, és nekivág a meredeknek, gyorsan leküzdjük a Fekete-hegyre vezető szintkülönbséget, és megérkezünk a Keleményes-kőhöz. A sziklák, amelyeken állunk, felülről nem mutatják meg a különlegességüket: ezek bazaltból vannak, és a Szentgyörgy-hegyi bazaltoszlopok kistestvérei, réteges ("keleményes", ugye, milyen kár, hogy a köznyelvből kikopott ez a szó?) kivitelben. A kilátás gyönyörű innen. Az egész medence a lábaink alatt, az őszi lombok, a lehullott levelek, a takaros nyaralók és borászatok, a távolban a párában a faluval.
Az út a fennsíkon vezet tovább a kilátóig. Hatalmas, dombon álló fenyők felé haladunk,a kopár mészkőfennsíkon, majd jobbra fordulva egy kis "tóálláshoz" érkezünk. Ezek a tavak a Fekete-hegy bazaltplatóján, a felszín süllyedéseiben keletkeznek a csapadék összegyűlésével, a vízzáró réteg meggátolja elszivárgásukat, és időszakosan kiszáradnak. A Bonta-tó a legnyugatibb a sorban. Szabad vízfelületet nem, nádast, sást annál többet láttunk.
Kis kaptató után már a kilátónál vagyunk. A mai fa-kilátó elődjét 1950-ben bazaltból építették. A kilátó Eötvös Károly (Falu jegyzője, Tiszaeszlári per stb.) nevét viseli, aki megírta a Utazás a Balaton körül című útleírását - érdemes beleolvasni. Az utazás 1875-ben történt, a megjelenése 25 évvel később.
Lefelé az út szőlők és nyaralók közt vezet.
A szállás felé megálltunk Akaliban az út menti kávézónál (a dörgicsei útelágazásnál, Fék Üzletház). A kávéjuk jó volt, a sütemények nagyon gyáriak, az idei országtortájuk ízetlen és pocsék, a marcipánt leszámítva, ötünkből a gyerek kóláját elfelejtette a pincérnő. Kár érte.
*
Szerelmeseim
ha igy szeretett minket
az Isten, nekünk is kell
egymást szeretnünk.
János 4,11
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.