Történt vasárnap délután négykor, hogy leparkoltam kies Újpest egy olyan pontján, (Petőfi u.) ahol már azelőtt, mióta kocsim van, rendszeresen megállok, legutóbb két hete. Álltak már páran, így elmentem vagy négy autó mellett az első üres helyig.
Negyedóra múlva ballagunk vissza, amikor előttünk elhúz a police, és beáll utolsónak a járda mellé, közvetlenül a zebrára, sajnos ott nem jutott eszembe lefotózni. Kiugrik az anyósülésről a közeg, és igyekszik előre. Társa bekapcsolja a szirénát, meg a villogót, mert kettővel előtte egy kis kék kocsi indexel és indulna. A hangra fékre lép, és visszahúzza az orrát az útról a járda mellé. Letekeri az ablakot, és a következő párbeszéd hallatszik (eddigre melléjük értünk a járdán, mindketten ezt hallottuk).
"Jó napot kívánok." - a kis kocsiból.
"Az nem úgy van, hogy meglátjuk a rendőrautót és iszkolunk!" - két pont annak, aki kitalálja, kitől. Ha volt is köszönés vagy valami kultúrmegnyilvánulás, én nem hallottam, de tételezzük fel, hogy miért ne lett volna, ez a mondat akkor is a rendőrtisztin a 'hogyan nem viselkedhet egy rendőr igazoltatás közben' tárgyú tanórának a vezető példája lehetne.
Benéztem a kocsiba, kétgyerekes család, gyerekek hátul, feleség elől, papa vezet. Aztán mentem, mert már tudtam, én is rossz helyen parkolok. A korábban is meglévő megállni tilos tábla alól az elmúlt egy-két hétben leszerelték a kiegészítő táblát, amin az állt: 10m. Aminek addig volt létjogosultsága, hiszen busz kanyarodik be a keskeny utcába, kell neki a hely. Mondjuk, mindig el volt foglalva ez a rész is, a központ közelsége miatt, mégsem láttam ott korábban rendőrt, vagy bírságcédulát. A tilalom kiterjesztésére pedig egyszerű a magyarázat: az önkormányzat az utcában évek óta parlagfűtenyészetként funkcionáló telken nyitott egy fizető parkolót, annak történik a - gondolom, hatástanulmányokkal alátámasztott, a folyamatos és akadálytalan közlekedés elősegítését szolgáló - hatósági megtámogatása.
Örülök, hogy nem engem állított meg így, mert lehet, a börtönblogot írnám holnaptól, kikérve magamnak a hangnemet és a gyanúsítást. És sosem tudnám bebizonyítani, hogy valóban úgy volt, ő volt bunkó és tért el a tanult viselkedéstől, valamint feledte el az ártatlanság vélelmét (az 'iszkolással' kapcsolatban), és mindezt a gyerekek füle hallatára, megalázva egy apát. Miközben ő egy lényegesen súlyosabb közlekedési szabálysértést követett el éppen, teljesen szükségtelenül, a zebrán parkolva.
Vajon ki véd meg minket, állampolgárokat? Vajon ki adja vissza Anyámnak az éjszakai nyugalmát a harmadik betörési kísérlet után a lakásába (ebből egy sikeres)? Vajon mikor mondhatja egy szülő azt a kamasz gyerekének, hogy ha bajban vagy, fordulj rendőrhöz, amikor ezeket látja, és az ismerősök gyerekeinek éjjeli igazoltatási / zaklatási / fogdába-zárási / szülőket-felhívni-akadályozó-történeteit hallja? Vajon ezt jelenti az új alkotmányban a jogok mellett - amelyek felsorolása minket, polgárokat véd az állammal szemben - a kötelességek belefoglalása: ha tilosban parkolsz, elveszted minden emberi jogodat is?
"Hazánk a szakadék szélén egyensúlyoz", hallatszott vasárnap a tiszthelyettes-avatón: nem hiszem, hogy most ugyanarra gondolunk a szónokkal, amikor egyetértek.
Mi eljöttünk, nem értek rá velünk foglalkozni, nem a kihágás számít, hanem a megfélemlítés, gondolom. Se nem szolgálunk se nem védünk. Akkor minek is vagyunk?
És valaki magyarázza el nekem, mibe is fáradnak úgy el húsz évi szolgálat után?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.