Az egyetlen arisztokratától, aki nem (csak) a származásától az. Ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, feltett egy kérdést.
Forrás: ÉS, LV. évfolyam 18. szám, 2011. május 6.
---------
Kis, magyar, akadémikus kérdés
Lehetséges, hogy elkerülte a figyelmem, de eddig egyetlenegy mondatot, magyarázatot, okot, indokot vagy akár álindokot nem láttam, hallottam a kulturális kormányzat(om) részéről, mért a Makovecz-féle Magyar Művészeti Akadémiát részesítette kitüntető figyelmében (vette bele még az alkotmányba is, adott neki pénzeket) a Magyar Tudományos Akadémián belül, önálló társult egységként működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával szemben.
Az alapító Kosáry Domokos professzor úr elgondolása az volt, hogy vegyük föl az 1949-ben megszakadt szálat (akkor számolták föl az Akadémia széptudományi alosztályát), tudomány és művészet fogjon ismét össze, ne feledkezzünk meg mintegy intézményesen sem olyan akadémiai elnökökről, mint Arany János és Kodály Zoltán. Ebbe a hagyományba lépett be a SZIMA. Az MMA-t létre hívó magánkezdeményezés is nemes célokat tűzött maga elé. Nem érteni a, mondjuk így, aszimmetrikus eljárást a két intézménnyel kapcsolatban.
Én több országban vagyok akadémikus, tagságaimat inkább játéknak tekintem (és a játékot komolynak), munkámhoz, előmenetelemhez ezek nem tartoznak szorosan, tehát nem személyes okokból kérdem a slágerrel, „hogy ő miért és én miért nem". Mert jó volna tudnia a közvéleménynek, milyen elvek működtetik a kormány kulturális elképzeléseit.
Tisztelettel kérdem tehát dr. Réthelyi Miklós miniszter urat, mint ezen elképzelések felelősét, mért? Mondjuk, mért degradálják ily módon az MTA-t? Azt nyilván nem gondolhatom, hogy akár a hagyomány ápolása általában, akár a fentebb említett hagyomány konkrétan ellenükre volna. Azt sem gondolhatom (nyilván), hogy találtak volna olyan épeszű mércét, amely szerint emez akadémia tagsága (mondjuk Kurtágtól Kocsis Zoltánig, Lator Lászlótól Nádasig, vagy, hogy nagy halottainkat rángassam ide, Határ Győzőtől Szabó Magdán át Ted Hughesig, Ligeti Györgyig) könnyebbnek találtatna, mint amazé, sőt, nyilván azt sem gondolhatom, hacsak nem megsérteni akarnám a kormányzatot, hogy ilyen mércét egyáltalán keresgéltek volna.
Még az egyébként nehezen mozgósítható rosszindulatom sem tud segíteni, hogy tán valami banális, ócska mai politikai megfontolás (sunnyogás) állna e mögött (jó akadémia, rossz akadémia, jó magyar művész, rossz [nem] magyar művész), hisz akkor nem aláznák meg így Pálinkás professzor urat, az MTA elnökét, akinek bizalmát, úgy érzem, bírhatja a mostani kormány.
Mért?, nem jutok tovább. Miniszter úr, ha erről egy európai mondatot hallhatnánk.
Fogadja nagyrabecsülésem és kíváncsiságom kifejezését.
Az alapító Kosáry Domokos professzor úr elgondolása az volt, hogy vegyük föl az 1949-ben megszakadt szálat (akkor számolták föl az Akadémia széptudományi alosztályát), tudomány és művészet fogjon ismét össze, ne feledkezzünk meg mintegy intézményesen sem olyan akadémiai elnökökről, mint Arany János és Kodály Zoltán. Ebbe a hagyományba lépett be a SZIMA. Az MMA-t létre hívó magánkezdeményezés is nemes célokat tűzött maga elé. Nem érteni a, mondjuk így, aszimmetrikus eljárást a két intézménnyel kapcsolatban.
Én több országban vagyok akadémikus, tagságaimat inkább játéknak tekintem (és a játékot komolynak), munkámhoz, előmenetelemhez ezek nem tartoznak szorosan, tehát nem személyes okokból kérdem a slágerrel, „hogy ő miért és én miért nem". Mert jó volna tudnia a közvéleménynek, milyen elvek működtetik a kormány kulturális elképzeléseit.
Tisztelettel kérdem tehát dr. Réthelyi Miklós miniszter urat, mint ezen elképzelések felelősét, mért? Mondjuk, mért degradálják ily módon az MTA-t? Azt nyilván nem gondolhatom, hogy akár a hagyomány ápolása általában, akár a fentebb említett hagyomány konkrétan ellenükre volna. Azt sem gondolhatom (nyilván), hogy találtak volna olyan épeszű mércét, amely szerint emez akadémia tagsága (mondjuk Kurtágtól Kocsis Zoltánig, Lator Lászlótól Nádasig, vagy, hogy nagy halottainkat rángassam ide, Határ Győzőtől Szabó Magdán át Ted Hughesig, Ligeti Györgyig) könnyebbnek találtatna, mint amazé, sőt, nyilván azt sem gondolhatom, hacsak nem megsérteni akarnám a kormányzatot, hogy ilyen mércét egyáltalán keresgéltek volna.
Még az egyébként nehezen mozgósítható rosszindulatom sem tud segíteni, hogy tán valami banális, ócska mai politikai megfontolás (sunnyogás) állna e mögött (jó akadémia, rossz akadémia, jó magyar művész, rossz [nem] magyar művész), hisz akkor nem aláznák meg így Pálinkás professzor urat, az MTA elnökét, akinek bizalmát, úgy érzem, bírhatja a mostani kormány.
Mért?, nem jutok tovább. Miniszter úr, ha erről egy európai mondatot hallhatnánk.
Fogadja nagyrabecsülésem és kíváncsiságom kifejezését.
E. P., magyar író
(P. s.: Hát ilyen tréfásan múlatjuk az Úr mindenek fölött őrködő idejét a létezés magyar minőségében, ebben a mi szép, nemes és választékos életünkben, amely itt most van nekünk.)
---------
A kérdés elhangzott. A választ ugyanitt, amikor lesz, engem is érdekel.
(Jelzem, a következő tanév rendjével is adósak még, ilyenkorra már publikus szokott lenni.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.