„A magyar kormány figyelmen kívül hagyta a helyzettel kapcsolatos figyelmeztetéseket, s semmit sem tett. A pénzügyminiszterből hiányzott mind a helyzet súlyosságának felismeréséhez szükséges komolyság, mind pedig a bátorság ahhoz, hogy az állam pénzügyeit rendbe tegye. A kormány többi tagja is felelős azonban, mivel nem voltak képesek régi beidegződéseiktől függetleníteni magukat, s nem tudták reálisan felmérni Magyarország jelenlegi korlátait. Megengedett volt, hogy a politikai döntéseket személyes megfontolások és presztízsszempontok befolyásolják, s hogy olyan megoldásként fogadják el a külföldi hitelek felvételét, mely minden bajt helyrehoz. Mindezt úgy, hogy nem mérték föl, vajon képes-e az ország az eladósodás következtében felmerült terhek viselésére.”
E súlyos ítélet egy (...) angol jelentésből származik, melyet Magyarország pénzügyi csődjéről készítettek. Minden részletezés helyett sok mindent elmond Magyarország gazdasági struktúrájáról és hibáiról a jelentés, amely az így kialakult súlyos gazdasági válságidőszakban a magyar gazdaságnak az alábbi 9 pontos rekonstrukciós programjavaslatot adta.
„1. Újra be kell vezetni a külföld pénzügyi ellenőrzését.
2. Távoznia kell a jelenlegi pénzügyminiszternek.
3. A költségvetés jövőbeni egyensúlyának érdekében az állami kiadásokat radikálisan csökkenteni kell minden területen, és adóemeléseket kell végrehajtani. A fizetések és a nyugdíjak ugyanis a költségvetési kiadások 55%-ára rúgnak.
4. Csökkenteni kell a behozatalt, és meg kell tiltani a luxusjellegű cikkek importját.
5. A termelést újjá kell szervezni. Kevesebb búza, több szarvasmarha, baromfi, tojás és gyümölcs.
6. Felül kell vizsgálni a kereskedelmi szerződéseket.
7. Meg kell tiltani a törvényhatóságok, városok, vármegyék külföldi kölcsönfelvételét, ugyanígy minden más köztestületét.
8. Alapos vizsgálat tárgyává kell tenni a magánbankok helyzetét: csökkenteni kell a bankok számát vagy egyesítéssel, vagy felszámolással.
9. Ki kell bővíteni a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetőségét, a bank ugyanis politikája tekintetében nem kellően független a magyar magánbankok befolyásától.”
Történt mindez 1931 augusztusában. Akinek még van türelme, itt egy kis környezetleírás, hol is vagyunk.
A vesztes háború után a szétcincált gazdaságú ország képtelen volt önállóan megállni a lábán. A győztesek - megfelelő feltételekkel - készségesen adtak kölcsönt.
A húszas években felvett külföldi kölcsönök nem kis hányadát infrastrukturális célokra fordították. Ipari és mezőgazdasági vállalatok ugyanakkor jelentős összegű, rövid lejáratú hiteleket – állandó meghosszabbítással – hosszú lejáratú célokra vettek fel. Emellett e kölcsönök többszörös banki közvetítéssel, így magas törlesztési teherrel kerültek a hitelezőkhöz, aminek következtében a visszafizetés is igen bizonytalanná vált. Közgazdász szemmel a kormányzat természetesen nem marasztalható el amiatt, hogy a külföldi forrásokat lassan megtérülő célokra használta, hiszen ezek minden hátrányuk ellenére jelentősen hozzájárultak az állandó munkanélküliség időszakos enyhítéséhez, és az sem hagyható figyelmen kívül, hogy e beruházások révén az értékesítési lehetőségékben kevéssé bővelkedő iparágak is megrendeléshez jutottak.
1928 második felében aggasztó jelek mutatkoztak a nemzetközi pénzpiacon. A nemzetközi valutáris rendszer súlyos működési zavarokkal küszködött. A kormányzat, hogy kivédje ennek hatását a magyar gazdaságra, ismét kölcsönökért folyamodott. (Bethlen István a jóvátételi terheket véglegesen rendező konferenciákon az 1924. évi stabilizációs kölcsönnel azonos nagyságú hitelt kért a nagyhatalmaktól.) A miniszterelnöknek azonban csak egy rövid lejáratú külföldi hitelt sikerült szereznie 1930 végére. Ez, mint pár hónappal később kiderült, a magyar gazdaság nehézségeinek gyors megoldásához kevés volt. Ráadásul a hitelezők csak pontosan meghatározott célokra nyújtották e rövid lejáratú kölcsönt is.
1931 elején, amikor a magyar diplomaták „sürgős és szigorúan bizalmas” táviratokban fordultak egyik legrégibb hitelező csoportjukhoz, a Rothschild bankházhoz, az a nagy összegű kölcsönkérelem elbírálásához két szakértőt küldött Magyarországra. E szakértők furcsa eseményekről számoltak be jelentésükben. Kiderült, a magyar kormány az 1930 novemberében felvett kölcsönt nem az előírt célokra fordította, a költségvetési adatok többsége valótlannak bizonyult, egyszóval: az állampénztári gazdálkodás körül súlyos zavarok mutatkoztak. A rendszeresen közzétett költségvetési többlet helyett hiány volt, s a kormány különböző alapokról, kiadásokról sem tudott elszámolni.
Következményképpen Bethlennek le kellett mondania, majd rövid átmenet után következett Gömbös Gyula kormánya.
Forrás:
http://www.tankonyvtar.hu/historia-1984-02/historia-1984-02-081013-1
(FERBER Katalin cikke alapján)
Van-e bármi okunk feltételezni, hogy a politikusok képesek tanulni a múlt hibáiból? Gyanítom, még a mi kárunkon sem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.