Végh György: Auguste Corbeille csudálatos kalandjai
Atyám, hogy útáltam én Végh Györgyöt! A Nyugalmazott Elefánt Úr birodalmával, vagy Pacsajival ki lehetett üldözni a világból - no és Corbeille kalandjai, az volt a tejszínhab a tortán. A gyerekeimnek sem olvastam tőle egy esti mesére valót sem. Évtizedekig nem találkoztam a könyveivel, mígnem a múltkoriban hallottam az özvegyét a rádióban, és olyan szépen beszélt róla, olyan érdekesen mutatta be őt, hogy hazaérve felkutattam ezt a Corbeille-gyereket: miért is nem élveztem én ezt anno?
"Talán röpke mámort adtam neked, lázas ifjúságom egy darabját, mert én vagyok minden hősöm, Auguste Corbeille és Sevilla grandja, La Rosita és talán még Huesca is, a győzedelmes bika; én éltem át minden kalandot s engem zártál a szívedbe örökre."
Ennyi segítséggel is nehéz eldönteni, miről szól a kötet. Szabad asszociációk sora, stílusgyakorlat, korrajz, én-sajnálat, irodalmi tréfa a barátoknak? A szerkezete párhuzamos: az első fejezet a fantázia szüleménye, a második pedig az önvallomás, a történet behelyezése a negyvenes évek világába, majd tovább ugyanígy. Az önvallomásos fejezetekben túlteng az önsajnálat, a szemrehányás a mellőzöttségért, a meg-nem-értettségért, a kirekesztettségért, a nehéz megélhetésért, a barátok fogyatkozásáért, az életért. Tele vannak a meg nem írt, de annál nagyszerűbb művek felsorolásával. Tele a félelemmel, hogy a sors nem ad lehetőséget ezek megszületésére, túl rövidre szabva a költő életét. Mindezt cseppet sem szerényen, inkább hivalkodva, sokkal inkább a világot sajnálva, az így meg nem ismert művek miatt - amelyek nem fogják megváltoztatni a világ sorát sem, így jártok majd... (a kötet elején a szerző eddig megjelent művei: egy verseskötet és az A.C., majd az előkészületben lévők listája: húsz fölötti cím felsorolása, az utolsó szerényen: Huszonöt tanulmány).
A fantázia-szüleménye kalandok szürreálisak, meg-meglódul a szerző fantáziája, még ezt is, még azt is bele kell tennie, elrugaszkodott, elképesztő történetek, folytonos ki- és kikacsintással, véghgyörgyös, kerek, töretlen stílusban, szelíd humorral, mindenen átmosolygó humánummal, mindenen átsütő fájdalommal. Folyamatos magyarázkodással, mintha megfogná a könyököd, hogy figyelj rá. Münchhausen elbújhat. Baudolinó nyerő tehenes ötlete Frigyessel szemben az utcában sincs. A magyar pikareszk regény (Kakukk Marci társa)?
Az elfeledettek között ül egy felhőn odafent, és mesél, mesél, leginkább magáról, a nőkről, a versekről, a tervezett művekről, a költő szegénységéről, a hónapos szobákról, Eszterről, Auguste Corbeille-ről, Pacsajiról, Futyuriról és Don Makarémóról és még ki tudja, kikről.
Mellette nagybátyám, aki - mint most megtaláltam a könyvben a dedikációt - személyesen ismerte, valószínű anyagilag is hozzájárult a kis könyv kiadásához, és én elmulasztottam kérdezni felőle.
"…árnyék vagy, Auguste Corbeille, egy fiatal, magyar költő árnyéka, árnyék, ki idők felett és népek felett kóborolhat, amíg minden fény ki nem alszik e világon, mert az árnyékot nem lehet megölni, az árnyékot nem lehet megfogni, alantas rabszolgává sohasem süllyedhet."
És az elején feltett kérdésre a válasz: nem tudom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.