Tortuga 2.

Írok, ha úgy érzem. Olvasok, mindig.

Friss topikok

  • alaurent: Kösz a figyelmeztetést, javítottam. (2013.03.08. 07:30) Tadamm
  • perenne-2: A várost felvásárolták az oroszok (szó szerint), így a tulajdonosokat hallottad. (2012.11.14. 06:17) Karlovy Vary

Címkék

ajándék (1) arborétum (3) Ausztria (7) Balaton (4) balett (3) Ballada (2) bank (1) barátok (13) Bécs (10) boldogság (1) bor (2) Budapest (27) csak úgy (19) család (38) Csehország (3) csoki (2) divat (1) doki (5) egészség (2) egyestés (1) Egyiptom (2) ékszer (1) élmény (1) emlékek (16) esszék (3) étterem (7) ezjó (19) festészet (4) film (12) foci (1) fotó (5) Füles (1) Gaudi (1) gazdaság (1) gonosz (1) gyász (7) gyerek (3) háború (3) hagyomány (4) hatalom (4) hazánk (33) házasság (7) (3) Hollandia (14) Horvátország (1) ígéret (1) irodalom (3) Itália (10) játék (2) jókívánság (10) kaland (1) Káli-medence (2) kapcsolat (3) kár (2) karácsony (6) karikatúra (1) kert (6) Kiállítás (8) Kirándulás (27) koncert (1) konyha (13) könyv (21) környezet (6) krimi (5) kultúra (41) kutya (1) London (6) macska (1) Málta (7) mesélek (19) munka (14) művészet (12) múzeum (17) Nemzeti Park (1) nők (7) nosztalgia (10) oceanárium (1) oknyomozás (1) oktatás (2) olvasmány (23) opera (14) öregség (1) ötlet (1) ötvenhat (4) Passio (1) Pécs (4) pénz (15) politika (26) régészet (2) repülés (5) rohanás (1) romantika (1) Sajnos (15) scifi (3) Skócia (1) Slamperáj (19) sör (2) sosetanulunk (1) Spanyolország (15) sport (13) szecesszió (4) Szeged (1) szerelem (1) szerencse (1) színház (28) Szlovénia (1) szocreál (1) szökőkút (1) szórakozás (14) tánc (13) tanulás (2) technika (1) Télapó (1) telek (1) templom (10) tengerpart (2) természet (9) történelem (27) tudomány (3) tutifrankó (9) ünnep (21) USA (17) utazás (70) üzlet (3) vágy (3) válás (3) vár (7) városnézés (53) végrendelet (1) vers (26) vígjáték (1) virág (13) víz (6) vulkán (1) wellness (3) zene (58) zoo (2) Címkefelhő

Tadamm

"De az a máglyára vetett Radnóti-kötet nekem azt üzeni: muszáj szólni.

Hát az egyházaknak, különösen a „történelmieknek”? Nem kellene végre komolyan megsértődniük, hogy orrba-szájba zsidózó, cigányozó, buzizó (igen!) szervezetek, emberek magukat „kereszténységükkel” akarják „igazolni”? Nem kellene minden korábbinál határozottabban visszautasítani, hogy a legaljasabb törekvéseket próbálják a keresztény hittel „szentesíteni”? Nem kellene a híveknek elmondani, milyen sátáni bűnökről van szó? Nem kellene a társadalomnak megüzenni: nem hagyják szó nélkül, ha gyilkos indulatok fertőzöttjei keresztényinek mondják a barbár aljasságot?"

2012.12.13. 07:45 alaurent

Könyvek 11.

William Somerset Maugham: Catalina

A kihívás miatt vettem elő Maughamot, és újra meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó író. Finom részletrajzai az emberekről, jellemekről nagyon plasztikusak és érzékletesek. A történet, amelyet elmesél, mindig tartalmazza a szükséges mennyiségű csavart, amivel végig fenn tudja tartani az érdeklődést. Ami hangsúlyosan előkerül az elején, az később lényeges szerepet fog játszani (ld. puska a falon) – figyelni kell, még ha könnyed és laza történetszövése olvastatja is magát. Szeretem a finom humorát, szarkasztikus megjegyzéseit emberről, istenről, társadalmi viszonyokról. Bármiről mesél,  az megelevenedik, kilép a lapok közül, s ott ülünk a zárda kápolnájában, a csodára várva...

"Azonkívül, hogy megtanult mértéket venni, szabni és varrni, rövid élete folyamán azt is megtanulta, hogy egy férfinak sose kell mentegetőznie, a leány meg – bármilyen fiatal volt – tudta, hogy egy férfinak hiábavaló szemrehányásokat tenni. Akármilyen szörnyű bűnt követett is el, csak idegesíti, ha felhánytorgatják neki. Az okos nő megelégszik annyival, hogy a férfit furdalja a lelkiismerete, ha ugyan van neki, ha meg nincs, csak időpocsékolás mindenféle szemrehányás."

Viviane Villamont: Egy feddhetetlen nő

A szeretetről szól a könyv, és annak hiányáról. Az emberek különbözőségéről, és arról, hogy más a felszín, és más a valóság. Arról, hogy inkább nem hallunk, nem látunk, minthogy konfliktusba keveredjünk. És arról, hogy mindenki boldog szeretne lenni, kortól, nemtől függetlenül. Meg még arról, hogy a kamasz, a tetszeni és megfelelni vágyó, társat kereső kamasz sosem hal el, ott lakik a ráncos bőr, a megtört szempár, a hajlott hát börtönében. No meg arról, hogy nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. Szóval csupa mindennapos dologról, apróságokról, életről. Mint Ulickaja, főleg nőkről, de hogy lehet nőkről úgy beszélni, hogy nem kerülnek a képbe férfiak is? Bepillantunk egy kis ablakon az életükbe, megtudunk róluk valamit, érdekest vagy közönségest, és továbbmegyünk.
Ulickaja novellákat írt volna ebből, Villamont regényt, összefűzve egy fonalra, a párizsi bérház lakóinak életére a történeteket. Minden megy a maga útján, kisszerű sorsok hétköznapi jelenetei sorakoznak, mígnem beüt a krach, a laza előkészítés után tornádó-sebességgel. A Kisdarázs után sokat vártam, és megkaptam.

"…abban reménykedett, hogy egy napon megvalósíthatja a vágyát, és egyedül lehet, egyedül oszthatja be az idejét, hátat fordíthat a kizsigerelő, hálátlan környezetének, és végre szabadon szippanthatja be a piacon egy rózsa illatát, anélkül, hogy azonnali reakciót váltana ki a férjéből, aki sietve megvásárolná neki."

Sarah Lark: A fehér felhő földjén

Nagyon kellemes olvasmány volt, romantikus, cselekményes, fordulatos, mint egy jó kalandregény. Két nő sorsán keresztül látjuk Új-Zéland benépesítésének hőskorát, csodálatos természeti környezetben. A cselekmény során bemutatja a sziget állatvilágát, őslakosait, földrajzát, kedvem támadt volna mindjárt fölkerekedni és meglátogatni… Érdeklődéssel várom a folytatását.

Stephen Butler Leacock: Gertrud, a nevelőnő

Nem tudtam, hogy mi következik a lemezen, így elsőre azt gondoltam, Karinthy Így irtok tijének egy általam elfeledett részét hallom, zanzásított regényekkel, karikírozott történésekkel és tulajdonságokkal. Jót szórakoztam rajta, még ha a közelébe sem ér a fordítójának. Olyan, mintha önmaga paródiája lenne, emiatt néha fárasztó.

John Osborne: Dühöngő ifjúság

Amikor készült, nagyot ütött a darab – ma nehéz belelátni azt a forradalmi hevületet, amitől akkoriban oly nagyra tartották. A jellemrajzok viszont tökéletesek, minden szereplő archetipusa egy-egy emberi jellemvonásnak. A főszereplővel nehéz azonosulni, ha érthetőek is az indulatai és ellenségessége a fennálló renddel szemben, azzal a renddel szemben, amely a számára nem ad helyet, nem enged kibontakozást. Számomra ezzel együtt elfogadhatatlanul önpusztító és megfontoltan, tudatosan mérgezi a körülötte élők életét is, ami kifejezetten ellenszenvessé teszi.

 Wass Albert: Eliza és a ház, amit Jacob épített

A funtineli boszorkány után volt egy kis ódzkodás bennem egy következő művet olvasni a szerzőtől – egyrészt, mert nem tetszett benne az a fekete-fehér emberiség, nem hiszek a vissza az erdőbe, és gyűjtsük a vadmézet igazságában, és nem hiszem, hogy a vasút ördögtől való. Másrészt, mert megragadtak benne azok a tájleírások, amelyek a Kelemen-havasok világát jelenítették meg, a természetet, a benne lakókat, embert és állatot, szirteket és patakokat, tisztásokat és fákat.
A félelmeimet hamar elűzte a könyv, letisztult nyelvezetével, természet- és emberszeretetével, munkaközpontúságával. Nagyon érdekesnek találtam a történetet is, az Ohió-parti kisváros megszületéséről, az észak-déli háborúról, a 19. század Amerikájának kialakulásáról. Angolok, skótok, németek a hősei, akik ezen a tájon keresik a boldogulásukat, és – a könyv szerint – aki dolgos, szorgalmas, célratörő, az meg is találja. Így lesz a címbeli Jakob bányászlegényből a város megbecsült, irigyelt polgára, több városi legenda hőse, és családja a városi annalesek rendszeres szereplője. Eliza, a felesége a nosztalgiák megjelenítője, ő az, akit nem hat meg a fejlődés, a városiasodás, ő a régi kis kunyhót, madárfüttyös csalitot sírja vissza - szóval a fiatalságát és akkori vágyait.
Tetszett a regény, a felsoroltak miatt, a szikársága miatt, a tényszerűsége miatt, a háború részrehajlás nélküli ábrázolása miatt.
A mű íve olyan, mint az emberi élet: az elején mozgalmas, eseménydús, majd ahogy öregszik a házaspár, úgy lassul, folyik nyugodalmasabb mederben. Talán Wass Albert írta: "Dolgozz, de ne nagyon sokat. Annyit éppen, amennyi kell ahhoz, hogy úgy élhess, ahogy kedvedre van." Ez a könyv ennek a tételnek a részletes, élvezetes kifejtése.

(Néhol érződik benne a fordítás, a fordító slendriánsága okán. Pl. magyarul, amikor a ház első szintjének falai állnak, az nem az első emeleté.)

(Megjelentek korábban a Molyon)

Szólj hozzá!

Címkék: olvasmány


A bejegyzés trackback címe:

https://laur.blog.hu/api/trackback/id/tr764943471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása