Tortuga 2.

Reggel jött a szállásadó a pénzért, majd elsétáltunk az utca végébe a CafeBackerei Linsbichlerhez, ahol, amint azt már előző este kifigyeltük, egy jó kávéval, és reggeli süteményekkel vártak bennünket. Az utunk a testi feltankolás után a Belvedere-palotába vezetett. Itt írták alá az emeleti díszteremben 1955-ben a szovjet csapatok kivonulásáról az egyezményt, ezt a padlón egy márványtábla jelzi.

Mi viszont most a Klimt és a Schindler-kiállítás miatt jöttünk. A Klimt-év volt az apropója az utazásnak is, év közben mindenfele kiállítások voltak, mostanra már csak ez az egy maradt nyitva, amelyik egyben a legnagyobbnak, legátfogóbbnak tekinthető. A Belvedere magas termeiben  a képek felett egy-egy korabeli kritikusi-elemzői mondat emelte ki az adott terem tematikáját, közöttük pedig részletesebb életrajzi-történeti ismertetést lehetett olvasni német és angol nyelven. Végigment az akadémiai éveken, a "Kivonuláson", majd jöttek a szerelem mindent legyőző hatalmát jelképező főművek, önálló teremben, A Csók és a Beethoven-fríz utolsó elem, az ölelés egymással szemben, fekete falon besüllyesztve, úgy, hogy csak a kép volt megvilágítva az egész felületen, nagyon profi módon kiemelve a színeit és a legkisebb ecsetvonásokat egyaránt. Az oldalfalon középen pedig ott a Judith és a Salome. Volt még terem a portréinak, a családi kapcsolatainak, a partnereinek, és végül az élete végén festett, a szimbolizmusba hajló képeinek. Bármennyit nézem, nem tudom megfejteni, mit szeretek annyira Klimtben (és a többi szecessziósban), talán a légiességet, a kiszámíthatatlanságot, a festményei érzelmességét, de mindig elbűvölnek, elsősorban az arany korszakának képei. Közelről hihetetlenül aprólékosak, minden kis vonal, csiga, forma önálló életet él, távolabbról az egész együvé olvad, és csak a nagy alakok, az arcok, szemek élnek. A tájképei az impresszionistákhoz állnak közel, ami szintén nem áll messze az ízlésemtől. A nagy kortársak, Kokoschka, Schiele, Koloman képei minden témánál megjelentek, megmutatva a különbséget a stílus és ember, személyiség és látásmód között.

A Schindler nem volt túl nagy, talán két terem, abban is vegyesen más képekkel. Ami volt, az sok képen emlékeztet a németalföldi festőkre, ezek egyszerűek, letisztult ábrázolásmóddal festett képek, mások pedig a természet egy adott pillanatának, az éppen uralkodó fényeknek, az elmúló pillanatnak a megjelenítései, amelyek olyannyira realisták, annyira fényképszerűek, és mégis van bennük valami szellem.

Odakint közben vígasztalanul szakadt, sőt erős szél tépázta az esernyőket. Lesétáltunk a Belvedere kertjén keresztül, ki a Karlsplatz felé. Megcsodáltuk a szovjet hősi emlékművet, semmi nyoma annak, hogy ki akarnák utálni innen, a történelemmel való megbékélés emlékműve is a számomra. A Karlsplatzon beültünk a régi szecessziós metró-állomásépületben működő presszóba egy Jagertee és egy Glühwein erejéig. A kávézó így télen csak az aluljárószinten, a hatvanas évek stílusában berendezett térben működik, de a kiszolgálás és az italok jók voltak. Az emeletre fel lehetett menni, az nyaranta lehet nyitva kifelé is, most csak meg lehetett csodálni a mennyezet-díszeket, az építészeti kialakítását. Innen a belváros felé vettük az irányt, már nem esett szerencsére, én Willendorfi Vénuszt  akartam nézni, a Naturhistorisches Museumban. Ez a Mária-Teresien-Platzon van, szemben a Művészettörténeti Múzeummal. Hatalmas kőzet- meteorit- és őstörténeti kiállítása van, mi ezeket jártuk végig, amíg elérkeztünk a Vénuszig. Addig viszont ezernyi gyönyörű kőzetet, gyémántot,  ásványokat láttunk a vitrinekben, érdekesség, hogy nagyon sok látható magyar származás-megjelenítéssel, az adott bányaváros vagy lelőhely neve osztrákul van kiírva (pl. Kremnitz = Körmöcbánya), vagy a magyar nevén, pl. Igló. Az erdélyi származást Siebenbürgen jelöli, ott is a szász városnevekkel. Ezek szerint az ásványok java része még a Monarchia idejében került a múzeum birtokába...

A Vénusz előtt még láthattunk sok ősmaradványt, dinoszaurusz-rekonstrukciót és maketteket, majd következett a világ legrégibb emberalak-szobra 37ezer évvel ezelőttről, és a Willendorfi Vénusz személyesen, egy teremben a Hallsatti kultúra bemutatásával, amiről nekünk közvetlen élményeink vannak a nyári kirándulásról.

Még egy programpont volt hátra a mai napból: a vacsora. A Figlmüllert javasolta egy ismerősünk, mint ahol a világ legnagyobb és egyben legjobb bécsiszeletét adják, a neten próbáltunk bejelentkezni és asztalt foglalni, de ezüstvasárnaptól január hatodikáig fullra le van foglalva mindkét éttermük. Azért a honlapon ott a bíztatás, hogy főidőn kívül próbáljuk meg személyesen, a személyzet mindet megtesz, hogy ne menjünk el csalódottan. Így egyben a személyzet tesztelésére is vállalkoztunk, amikor fél négy felé arra vettük az irányt. Kis kanyarral jutottunk el oda, mert a szálláson kapott térképhez képest változtak a belvárosi buszok útvonalai, így a 2A kivitt a körúton kívülra, egy váratlan fordulóval, ezért új kísérlet után metrótól gyalogoltunk be a vendéglőhöz.

Messziről láttuk, hogy áll a sor előtte, egy osztrák nő el is rángatta a férjét, hogy ez esélytelen - ehhez képest tíz perc múlva asztalunk volt. Örömet okoztunk a pincérnek a rendelésünk egyszerűségével: két Schnitzel, krumplisaláta, bor, mindezt étlap nélkül. Nem úgy, mint a mellettünk leülő amerikai pár nőtagja, őrületbe kergette a személyzetet a kérdéseivel, kalóriákról, csirke elkészítési módokról, bubimentes ásványvizet rendelve végül a kajája mellé - minden más ital túl hízlaló volt szegénynek, mondta a pincérnek. Együtt sajnáltuk, de nem sokáig, mert már hozták is a kaját - a tányér 26 cm-es volt, a hús kb. harminc, látványosan nagy ezzel a kis vizuális rásegítéssel. Négyféle hőmérsékletű olajban sütik egymás után, maximum fél percig, aranybarnára sütve a vékony panírt, és kellemesen szaftosan hagyva az egyenletesen fél centis húst benne. Valóban nagyon ízletes volt, az otthoni Bécsi Szelet vendéglőkét egy hajszállal megfejelve: a hús egyenletes minőségével.

Pazar vacsora volt, ötre kívül is voltunk, akkor kezdték lezárni a vendéglőt a foglalásokhoz. Hazasétáltunk-villamosoztunk, és este G elvert társasjátékban, majd visszavágtam. Mindezt úgy, hogy mindkettőnk lába fel volt polcolva, amennyire lehetett...