Igen, a Kramer kontra Kramer című sikerdarab a Belvárosiból, Nagy Ervinnel, Kovács Patríciával. Siker volt a film Dustin Hoffmannal és Meryl Streeppel, és a regény is, amikor ott a nyolcvanas évek elején megjelentek nálunk. Sejthető volt, hogy nem lehet elrontani, mert a szituáció ma is éles lehet, annak ellenére, hogy ma már nem akkora eretnekség, ha az apa van a gyerekkel, mint akkoriban volt.
Jó kézzel nyúlt a darabhoz az Orlay-produkció és Rába Roland rendező, nem akar lenyomni a torkunkon semmiféle tanmesét sem a gyerekét hűtlenül elhagyó, majd váratlanul anyaságára ébredő nőről, sem a családját imádó, ugyanakkor elhanyagoló, mert a munkáját mindenek fölé helyező férfiről, ezek az opciók persze ott vannak a darabban. Mint ahogyan az is, hogy két ember, legyőzve önzését és sértettségét, felülemelkedve az egóján képes egy szigorúan véve is emberi ügyet európai módon elrendezni - csak időt kell adni nekik ehhez. (Tudnék ellenpéldát mondani, de az nem színház...). Lehet válogatni, vérmérséklettől és mentalitástól függően, talán ez is kell ahhoz, hogy rendre teltházasan játsszák a Belvárosiban vagy az országban többfelé vendégelőadásként.
És természetesen kell hozzá Nagy Ervin is, aki a macsó szerepek után itt tud esendővé, töprengővé, odafigyelővé válni, nem leereszkedően lemenni a hatéves fiához és megfogni annak a kezét, megadni neki azt a biztonságot, ami az anyja elvesztésével eltűnt az életéből. Tud harcolni is érte, anélkül, hogy a másik emberi mivoltát és egyenrangúságát megkérdőjelezné. 
Kovács Patrícia bemutatta a vívódó, a saját magát kereső anyát, aki sem feleségként, sem anyaként nem tudott otthon lenni a világban, de megharcolt (és megszenvedett) azért, hogy megtalálja a helyét. Felnő úgy, hogy a férjét is rákényszeríti ugyanerre. A kisfiú szerepében Kovács Marcell idegesítően, iskolás deklamálással adta elő a szerepét, vele nem volt szerencsénk, és egyszer a leckét is feladta az apjának, hogyan korrigálja ki az ő bakiját észrevétlenül.
A mellékszereplők mindegyike többes szerepet játszott (a szomszédasszony Cseh Judit kivételével, aki így konzekvens alakítással tette magát rokonszenvessé), ami megkövetelte a parányi allűrök és egyéniesítések bevetését, hogy pl. az apát az apóstól meg tudjuk különböztetni: Egri Márta, Mertz Tibor és Ficzere Béla egyaránt emlékezetes perceket szerzett. A darab nem a könnyekre (mint a film), hanem a szórakoztatásra épít, a skype-olás az apósékkal annyira jellegzetes és humoros, hogy önmagában is megállná a helyét, mint kabaré-jelenet.
Jót mulattunk, majd a végén a könnyes-összeborulós rózsaszín púder, a befejezetlenség ígéretével: folytassuk, fejezzük be, ha akarjuk. Segítségképpen további fotók az előadásról itt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.