Tortuga 2.

Midway, a repülõgép-anyahajó. Hadrendbe állt 1941-ben, két héttel Pearl Harbour után, a japánok ellen harcolt a háború végéig, majd Korea, végül Vietnam következett - a pilótái érték el a legtöbb légigyõzelmet az akkori csúcstechnika MIG17 és 19-ek felett. Ott volt a múlt század történelmének minden jelentõs haditechnikai eseményén, lett légyen az tényleges küzdelem vagy erõdemonstráció. Egy hatalmas vas, ami jelenlétével mindig fordított kicsit a történelem irányán.

Az anyahajót 1992-ben szerelték le, kicsit hányódott, csaknem elbontották, majd jött az ötlet, felújítani, és múzeumként megnyitni - hol másutt, mint a Csendes Óceáni Haditengerészet szülõhelyén, San Diegoban. 2004-re lett kész, azóta több, mint egymillióan látogatták. Most is elég sokan voltak, de észszerû várakozással mindenhova be lehetett jutni.

A hajó a belváros közepén lévõ mólónál van kikötve, a város is, a haditengerészet is szívesen használja ünnepségekre, kitüntetések átadása, stb. Amikor ott voltunk, is volt egy kis "Zászlónak tisztelegj", úgy tíz-tizenöt fõvel, de már készültek a teljes fedélzetet elfoglaló Függetlenség-napi egész napos dzsemborira (ennek nyomait máshol is láttuk, LA és SD is tele van meghívókkal az egész napos családi ereszdelahajamokra, móka, kacagás, tüzijáték. Itt Phoenixben is lesz, ahová nemrég érkeztünk meg, alig 45 fokba, várhatóan nem tudnak olyant kitalálni, amitõl mi ott leszünk egész nap. De vissza a Midwayra.

A hajón kb. 200.000 ember szolgált a negyven év alatt. Közülük sokan elestek, sokan leszereltek, és most vagy az unokájukat hozzák fel a fedélzetre (minden régi katonájuk megkülönböztetett elbánásban részesül), mások pedig társadalmi munkában járnak fel a hajóra, és viszik a csoportokat a kapitányi fedélzetre, a repülésirányítói központba. Kettõvel beszélgettünk is, az egyik az unokának magyarázott ugyanott, ahol én Gabinak, aztán besegített, talán túl rövidnek találta a szövegemet a Huey-ról? A másik a kapitányi fedélzethez sorban állva jött oda megkérdezni, kik vagyunk honnan jöttünk. Ezek a leszerelt katonák hihetetlen jó kondícióban tûnnek lenni, úgy hetven körülre tippeltük õket, de aktívak, és a hajón keresztül társadalmi életet is élnek - ezt a jóféle konzerválást kellene ellesnünk tõlük,

A tárolófedélzeten néhány légcsavaros gép emlékeztetett a második világháborús és Koreai háborús idõkre. Innen a legénységi szállásokat néztük meg, késõbb jöttek a tisztiek, a pilótáké majd az admirálisok és a kapitány szállásai is - a legénységi igen pici, szûkös, és a közlekedési folyosók szélén vannak elhelyezve, három szûk priccs egymás felett, harminc egy légtérben. Ahogy megyünk felfelé.a ranglétrán, úgy lesznek kabinok, fürdõszobák, külön konyha, legfelül franciaágy - na nem a kapitánynak, az õ helye a kapitányi híd melletti viszonylag kellemes méretû kabinban van, a huszonnégy órás szolgálatának megfelelõen.

Aztán láttuk a leszálló-fedélzetet is, hihetetlen keskeny és rövid ahhoz képest, amit várna az ember egy leszállópályától... Itt felvonultatták az összes, a hajón szolgált gépet, az F4-tõl a felhajtható szárnyú csapatszállítókon át a TomCat-ig sõt tovább... Láttuk a hidakat, a hajó jobb oldalán emelkednek a magasba, innen tartották szemmel és vezényelték a hajót, és külön szintrõl a repülõgépek mozgását. Alul van külön pilóta-készenléti helyiség, bevetés elõtti eligazító, amint azt a filmekbõl ismerjük, és még sok minden más - nagyon érdekes volt, Gabit is lekötötte több, mint három órán át. Nagyon tetszett a hajó szervezettsége és eredmény-orientált felépítése, és lenyûgözõ az az önkéntesi rendszer, amellyel a nyugdíjasokat aktivizálják. Még akkor is értékeltük a hajót, ha tudtuk, hogy a másik oldalon harcolt, és minden egyes gyõzelme a béketáborban vereséget jelentett, sírást és családi veszteséget... Fura érzés.