Tortuga 2.

Jó későig aludtunk, majd átmentünk a szomszédos kávézóba egy jó kis angol reggelire – akkora adag volt, hogy alig bírtunk vele. Kávét is ott ittunk, az eszpresszójuk hamisítatlan olaszos, rövid és erős. Megint 11 volt, mire elindultunk a napi körre.

A mai cél a tőlünk délre fekvő ikerváros, Mdina és Rabat voltak. Útközben megálltunk a Golden-Bay-n, hogy jól lenézzünk a tengerre, és sétáljunk kicsit a friss levegőn. Ekkor még sütött a nap, a kilátótorony zárva volt, így az olajfák között nézelődtünk. A tenger csendes és gyönyörű mélykék volt. Az öbölbe a őpartra futó hullámokat egy deszkás elégnek találta, hogy próbálkozzon velük – a víz nemigen lehetett 10 foknál melegebb...

Útközben megálltunk Mgarrban (Minden gozói városnévnek van a főszigeten is megfelelője), a székesegyházat akartuk megnézni, de csak körbejárni sikerült. Egy nagyon modern Genázáret-kápolna volt csak nyitva alatta – eddig minden ilyen pici kápolna modern volt, hagyományos oltár nélkül, nyolc-tíz székkel, St Lawrenzben is ilyent láttunk.

Rabat és Mdina ikervárosok, mindkettő régi múltra tekint vissza, de mert Mdinát a városfalai beszorították, ott megmaradt a régi jelleg, míg Rabat bővült és átépült. Egyébként mindig is össze voltak nőve, magas mészkősziklára épültek, és egy keskeny, nem túl mély horpadás választja el őket egymástól.

Rabatban kezdtük, itt a város alatti katakombák érdekeltek. Ezeket a korai kereszténység idején temetkezési célokra használták. Freskó alig van bennük, ami igen, arra nagyon büszkék, pedig sehol nincsenek a pécsiektől. A Szent Agatha katakomba volt nyitva, így oda mentünk. A lakóházak alatt húzódik, de közvetlenül a föld színe alatt. A második világháborúban ezért nem tudták óvóhelyként használni őket, hát jóval alattuk készítettek egy hatalmas pincerendszert.

A felszínen egy kápolna van, meglehetősen komor oltárral, és egy múzeum-szerűség, amelyik a világ minden tájáról származó kőzetgyűjteménnyel kezdődik, majd máltai ókori használati tárgyak, mécsesek, szobrok, érmék következnek, és néhány szépen faragott kő, barokk kép, monstrancia, oltárdísz, kb. olyan egységes, mint a Stornó-ház gyűjteménye. AZ ásatási leletek mindenesetre érdekesek voltak, aztán kezdődött is a vezetés a föld alatt.

A mészkőbe vájt katakombák egy 14. századi freskókkal díszített kis kápolnával kezdődik – ennek a helyén volt az a barlang, amelyben St Agatha menedéket talált az üldözői elől. A freskók a Máltán nagy becsben tartott szenteket, Pált, Agathát, Alexandriai Katalint ábrázolják többek közt. A restaurálásukra gyűjtenek, mert erősen rongálódtak – az egyikbe, Szűzanya a gyermekkel pl egy kis ablakot vágtak, pont Mária feje és melle helyére – csak a szoknyája és a gyermek menekült meg. Egy másik szent (sajnos nem tudom, melyik) kegyvesztett lett, és kikaparták az arcát...

A kápolna után alacsony folyosó vezetett a sírkamrákhoz. Az első teremben négy „királyi” sír volt, ezek páros sírhelyek, a négy sarkukon oszlopokkal, innen a nevük. A katakombában alig van hely, ahol fel lehet egyenesednem, a sírhelyek is alig haladják meg a 150 centimétert. Családi temetkezés volt a jellemző, két felnőtt a kőbe vésett ládákban, és a korán elhalt gyermekeik a falba vájt fülkékbe. A végén egy negyedik századi templomhoz érkeztünk, amelyet a falba vésett oltárról, a vele szemben álló két féloszlopról és a körbefutó frízről lehet azonosítani – és az oltárfülke feletti kagylót és közismert keresztény szimbólumokat ábrázoló freskóról.

Itt még a Szent Pál székesegyházat akartuk megnézni, de hiába töltötte be az előtte álló teret nagyon szép egyházi vokális zene (hangszórókból), maga templom nem volt nyitva – visszafelé igen, de szertartás volt, amelynek köze nem volt a téren akkor is hallható zenéhez. A templom barokk, és meglehetősen komor hangulatú.

Át Mdinába ettünk egy kis házi süteményt, és kávéztunk, a pulton ott álltak glédában a fatörzsek, az esti szilveszteri bulikra rendelve. A díszes főkapun mentünk be a városba, a kapuzat az 1700-as évek elején épült, a falak részben arab eredetűek, majd' ezer évesek, persze többször megerősítve, átépítve. A kapu belső oldalán az apszisban Szent Pál, Szent Agatha és Szent Ágoston állnak. Sokat nem gyönyörködhettünk a városban, mert irtózatos erejű felhőszakadás zúdult le, erős széllel, éppen bemenekülhettünk előle – egy üvegműves boltba. Gozón is láttuk, és ebben a városban is hagyományos az üvegművészet. Színes, formás üvegeket készítenek, a színek talán az otthon is látható Emil Frey ékszerek világára emlékeztetnek, ha az áruk nem is olyan borsos, mint azoké. A mintákat szabadon kezelik, erre példa a Klimt-óraszámlap.

Az eső csitultával körbejártuk a városfalat, majd visszafelé indultunk a főutcán, amelyen a máltai nemesség palotái követik egymást (némelyikben ma is az eredeti család lakik). A Falson-ház ma múzeum. Az épület a 13. századra datálódik, a mai formáját a 15. században nyerte el, amikor egy nagymester látogatására alkalmassá és méltóvá tették. A kétszintes épület egy kis zárt udvart fog közre, már ez is remekmű, igazi toszkán-érzéssel, a nyugalom szigete. Maga a palota nem túl régen szűnt meg lakóháznak lenni, a család bútorait, berendezési tárgyait, gyűjteményét egészítették ki jó érzékkel, és nyitották meg benne a múzeumot úgy, mintha ma is lakott lenne, és maga a házigazda vezetne minket körbe, bemutatva a büszkeségeit: a Dűrer- metszeteket, olasz és holland olajfestményeket, köztük egy Tintorettót, a hét eredeti pápai bullát – és persze a dolgozó- és hálószobákat, szalonokat is.

A tetőn kialakított kávézóban a még Máltán nem tapasztalt hideg, kilenc fok ellen egy erős, angolosan elkészített teát ittunk, ezalatt elállt az eső is.

Eddigre sötétedett, a város kezdett kiürülni, mi is elindultunk hazafelé. A kocsit Rabatban hagytuk, a város túlsó végén egy zsákutcában, de nagyon könnyen megtaláltuk.