Tortuga 2.

Ezen a napon a főváros, La Valetta volt a célpontunk. Kiépítését az a nagymester kezdte el, akiről a nevét kapta. Miután a Szent János Lovagrendet a török 1522-ben kiverte addigi központjukból, Rodoszról, új helyet kellett keresniük maguknak. Rodoszra Jeruzsálemből kerültek, annak 13. századi eleste után, amikor a keresztes hadjáratoknak a török erősödése miatt végleg befellegzett. A választás Málta szigetére esett, ami addig a német-római császár tulajdona volt, a bérleti díj évi egy élő máltai sólyom. A török offenzívára készült, ezt nyilván a német-római császár is jól tudta, és nem érezte túl nagy árnak Máltát azért, ha a lovagok megállítják a terjeszkedést.

Az ostromra 1965-ben került sor, nagyszámú szárazföldi haderőt szállítottak át a török gályák Máltára. A nagymester ekkor La Valetta volt, aki a rend kémei révén időben értesült a török szervezkedésről, és mindent megtett a sziget védelme érdekében.

A támadás májusban kezdődött, és szeptember 8.-án ért véget, Másia napján vezett a török az utolsó nagy rohamot a keresztény hadak ellen. A beszámolók szerint 3000 török, és mindössze két keresztény katona veszett oda ezen a napon. La Valetta Nagymester erődítései, és a lovagi hadsereg elszántsága meghozta az eredményét: azóta a szigeten a győzelem napja és egyben Mária ünnepe felvonulást és regattát jelent, nagy fiesztát. Az elsőt a győzelemre következő évben rendezték, és a győzelem súlyát mutatja, hogy maga II. Fülöp is részt vett rajta.

A győzelem után kezdték meg magát Valettát kiépíteni, a lovagrend nyolc nyelvének egy-egy fogadó épült, barokk homlokzattal, ezek közül a Provance-iban ma az Archeológiai múzeum van, mások állami hivatalnak adnak otthont, a német helyén pedig ma már az anglikán egyház Co-Catedralja, a Szent John áll. (A Co-Catedrál a Gibraltári Püspökség Katedrálisa alá tartozó templom, a máltai a Dél- és Közép-Európai anglikán egyházak feje.)

A Nagymesteri Palota, és a Szent-János Katedrális is ezekben az években épült, és mindkettő a Lovagrend gazdagságát, erejét mutatja.

A történet befejezéséhez hozzá tartozik, hogy Napóleon hadainak 1798-ban az akkori nagymester harc nélkül átadta a szigetet, Napóleon hálából minden mozdítható értéket elvitt, telkjesen kifosztva aszigetet és a lovagrendet is. Elragadta Keresztelő Szent János karereklyéjét is, ami a szállító hajóval együtt elsüllyedt. A máltaiak a méltánytalanságon úgy feldühödtek, hogy elzavarták a lovagrendet a szigetről, és angol segítséget kértek, 1805-től áll a sziget a függetlenségéig angol fennhatóság alatt. A rend szervezete fennáll, de ilyen központja, mint itt volt nincs, karitatív tevékenységgel foglalkoznak. Az 1990-es évektől már nem kell a nemességet igazolni ahhoz, hogy a rend tagja lehessen valaki.

A Nagymesteri Palota ma a Parlamentnek ad helyet, ezért nem minden nap látogathatók a termei, amiatt mi is vissza kellett jönnünk másnap, pénteken. De láthattuk a Katedrálist, amelynek egyszerű, bár monumentális külseje éles ellentétben áll azzal a gazdagsággal, ami belül mutatkozik. A főhajó valamivel több, mint 50 méter hosszú, a nyolc lovagrendi nyelvnek egy-egy oldalkápolna szolgál, a legtöbbjükben a nyelv által adott nagymesterek síremlékével. Az egész felzaklatóan pazar, nagyszabású és káprázatos. A mennyezetét és a portikuszt Mattia Pretti freskói díszíti, Szent János életének jeleneteivel. A falak dúsan aranyozottak, a kápolnákkal együtt. A Katedrális tulajdona több Rubens tervezte hatalmas falikárpit, és Caravaggio (aki maga is a rend tagja volt) Keresztelő Szent János lefejezése című hatalmas képe. A templom padlózatát lovagi sírok borítják, kb. 400 színes, mozaikberakásos márvány kőlap alatt nyugszanak.

A templom után kerestünk egy szendvicsezőt, ahol sikerült két akkor a méretű darabot kapnunk, hogy egyben a vacsoránk is megvolt, legalábbis már aznap nem tudtunk éhesek lenni. Itt kóstoltuk meg a helyi Kinnie üdítőitalt, amit itt állítanak elő narancslé és fűszernövények felhasználásával. A színe a kóláéra hasonlít, szénsavas, de a legjellegzetesebb fűszere az üröm, amitől nagyon jellegzetes az íze – nekem ízlett, G-nek nem.

Az étkezés után körbejártuk a védműveket. La Valetta két tengeröböl közötti földnyelvre épült. A földnyelv bejáratánál a városfal lefelé és felfelé egyaránt kb húsz méteres. Az öblök túloldalán több városból mára egy hatalmas egybeépült település alakult ki, a tényleges határaikat (településjelző táblákat nem használnak a szigeten) csak a hatóságok ismerhetik...

Az erődök hatalmasak és impozánsak, és nemigen látogathatók – a félsziget csúcsán álló hatalmas St. Elmo erőd a felújítás miatt, ami ma zajlik.

Hazafelé Attardon keresztül mentünk, eza város is egybe van épülve Valettával, egyetlen nevezetessége a vízvezeték, amit az ezerhatszázas években építettetett egy nagymester római mintára, Rabatból hozta a vizet Valettábe, jó kétszáz évig.