Láttuk már A sevillai borbélyt, de most egészen más előadást kaptunk, mint akkor. Az előadás jelzésszerűen egyszerű, de nagyon rugalmasan változtatható díszletek között, és a vígoperai jelleget kidomborítva került felújításra. Rendezője Békés András volt eredetileg, 1986-ban, a mostani színrevitelt pedig Kovalik Balázs modernizálta belőle. A díszlet balra egy oszlopos ház-bejárat, fölötte erkéllyel, ami egy lépcsőtől függően a kerti vagy az utcai fronton helyezkedik el. 
A színpadot szemben három fehér függöny tagolja, köztük egy kerítés leengedésével lehetett utcára és kertre osztani a színpadot, a függönyök pedig a tér mélységét szabályozták érzékletesen bevilágítható részekre.
Nagyon jó szereposztásban kaptuk meg a darabot, és egy kivétellel mindannyian hozták az elvárt minőséget. Almaviva grófot Klein Ottokár, Bartolót Kálmán Péter, Rosinát Kálnay Zsófia, Figarót Molnár Levente játszották, Basilio szerepét Bretz Gábor kapta.
Klein Ottokár az elején nagyon visszafogott volt, az első bő másfél órás felvonás közepe felé kezdett megjönni a hangja, onnan kezdve élvezhető is volt, amit csinált. Kálmán Péter nagyon jól játszott, grimaszolt, intrikált, nagyon jól hozta a fiatal gyámleány után epekedő vénséget. Kálnay Zsófia hangja gyönyörűen csengett, amikor szemben állt a nézőtérrel, de ha kissé elfordult, akkor elhalkult, néha eltűnt a térben. A zenekar egyébként is túl volt hangosítva, a színészek nem mindig tudtak érvényesülni, túlkiabálni.
Molnár Levente ügyesen mókázott, szőtte a szálakat, nagyon jól látszott, hogy tulajdonképpen bárkinek bármit megtenne egy kis borravalóért, de maga a bajkeverés önmagában is felajzza. Az elején kis technikai malőrje volt a mikrofonnal, elég látványosan oldotta meg, de az énekét nem befolyásolta. Később is egyenletesen teljesített.
A zenemester Basilio maszkja, mozgása, mimikája mint egy Mefisztóba oltott Mekk-mester, hol suta, hol segítőkész, támogatja Bartolót, amíg attól remél hasznot, majd egy pillanat alatt átáll, amint az a kifizetődő - nagyon kifejező volt a játéka, Almaviva a segédjének öltözve a kanyarban sem volt hozzá képest.
Nagyon szórakoztató, a kisebb bosszúságokat ellenére is élvezetes darab volt, a rendezés, a színészek mozgatása, és többnyire az énekük is megteremtette a kellemes estéhez az alapot. Még két előadása lesz a héten, aztán egy időre eltűnik a repertoárból.
A jegyszedők negyven perccel a kezdés után beengedtek egy párt, akik a sor közepén ültek, volt nyikorgás, csattogás, lábralépés, könyörgöm, nem a többiek bosszantására vettek jegyet, fel kéne már fogni.
.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.