Öregember nem gyorsvonat, öt hónapba telt, mire elmentem megnézni, 3D-ben, ahogy azt kell, és most is csak G unszolására - ha már a gyereknek megígértem...
Már minden megírtak róla, amit lehetett, most csak egy szeletkéjét a lehetséges értelmezéseknek.
Előrebocsátom, hogy nagy érdeklődéssel néztem, élveztem a technikai megoldásokat, az idegen világ ábrázolását, az ötleteket.
A helyszín az édenkert, az emberiség örök vágya, ahová eljutni, ahol ott élni soha nem szűnő kívánságunk. A bolygó teljesen megfelelt ezeknek a várakozásoknak, a környezet idilli, a veszélyek megfelelő tapasztalattal kezelhetők - és azok a kis éjszakai fények, ahova lépsz, zseniális.
Az őslakosok egy primitív (elnézést a szóért, legyen inkább természetközeli) humanoid nép, akiknek szokásai, az Anyatermészet - így, nagybetűvel - feltétlen szeretete és tisztelete megkapó tulajdonságuk. A filmben a kezdeti - kizsákmányoló ember-szempontú - bemutatásuk után fokozatosan, mesterien felkeltik a rokonszenvünket, sőt, a teljes azonosulásunkat velük, párhuzamosan azzal, ahogy a főhős rokonszenvét és azonosulását elnyerik.
A történet egy idegen bolygóra kihelyezett Függetlenség napja, jön a gonosz kolonizáló, aki 1. úgy érzi, minden az övé, és 2. ami nem az övé, annál életbe lép az egyes pont. Csakhogy itt az (aktuális) Földet pusztító ember a gonosz. Mentségünkre szolgál, hogy a világot megmentő Hiller kapitány is az emberek közül kerül ki. Megvannak a segítői is, akik közül egyesek mártírhalált halnak, mások végigharcolják vele a harcot, és együtt dicsőülnek meg.
Az emberek és a természet közötti kapcsolat hasonlóan a Mátrixhoz, az individuumok önkéntes csatlakozásával valósul meg - azt a szálat, hogy ember és ember között ez lehetséges-e, illetve mit is jelent konkrétan a pár kapcsolatában az, amire a "megtörtént" szóval utaltak, azt nem fejtik ki -, de a lovakkal és a repülő sárkányokkal és magával a bolygóval a dolog érthető, látható. A "csatlakozók" jól kitaláltak, bár meglehetősen sérülékenyek - de ott ez működik, és hihető.
Az emberek nagy része gondolkodás nélkül áll a gonoszt megtestesítő multi (a bolygóközieket is így hívják?) oldalán, érzelmileg és céljait tekintve is feltétlen azonosulással. Persze, mindenkinek ott a mentség, parancsra/muszájból/kötelességtudatból/lojalitásból tette, amit tett. A végső támadás, a bolygó népe ellen mint az Apokalipszis, mostban, más zenére.
Az élettér. A helyszín egy hatalmas (az égboltot szinte teljesen betöltő, Jupiter-szerű szemmel rendelkező) bolygó holdja, a Pandora, pontosabban az egyik hold a több közül. A napjuk nem sok vizet zavarhat, mert az éjszakák változása szabályos. Ami különleges, az az egész holdat, annak minden élőlényét magába foglaló kollektív tudat, amiről nem tudunk meg sokkal többet, mint anno a Solarisról, az életet, a cselekvéseket tudja befolyásolni, a kiborgot életre kelti az emberi szellem átplántálásával - a test egyidejű halálának árán, de ez sem működik, csak bizonyos esetekben.
A színészek közül csak Sigourney Weawert tudom kiemelni, nem egysíkú, vannak érzelmei, küldetése, szerepe és karaktere kb. mint a Gorillák a ködben Fossey doktornője, a sorsa sem különbözik tőle (nekem pedig egyre jobban tetszik...).
Zoe Saldana kéken is szép, mint mindig, Sam Worthington a világ megmentője szerepében kifejezéstelen és unalmas, szerencsére van, akit elbűvöl, különben vége lenne a Pandorának.
Stephen Lang rettenthetetlen, még akkor is, amikor annak már semmi értelme, hihetően játssza a saját belső elveihez hű katonát.
A majd' három órát elbűvölve ültem végig, átadtam magam a képeknek, a bolygónak, miközben pergett a sztori - jó volt felállni a végén, bár ezt közben nem hagyta érezni a film.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.