Valamikor vagy 30 éve már olvastam Zbigniew Herbert könyvét. Mostanában újra kiadták, a kolofon szerint egy újabb kiadás alapján fordítva, volt is a kezemben az Írók boltjában. Hazajőve előkotortam a régi kiadásomat, beleolvastam, és úgy maradtam.
Furcsa egy könyv, nehéz meghatározni a műfaját. Részben útleírás, de ennek ürügyén a meglátogatott helyekről - és az európai kultúráról - rengeteg információt, történetet mesél el, új megvilágításba helyez dolgokat, összekapcsol történéseket. A fülszöveg szerint esszék, fogadjuk el. Egy biztos, nagy tárgyi tudásról és széleskörű műveltségről tanúskodnak a sorok (mostanában úgy látszik, ilyeneket találok, de élvezem).
A barbár, aki a kultúra kertjében bolyong, természetesen ő maga. Rácsodálkozik a helyszínekre, keresi bennük a régmúlt idők hangulatát, mi maradt belőlük? Rászánja az időt a helyekre, ő még nem a rohanó túrista, neki ideje van és menet közben alakuló tervei, céljai.
Lascaux-val kezd, a 17ezer éves barlangi falfestményekkel, amelyeket ő még eredetiben látogathatott - azóta a barlangot lezárták a képek károsodása miatt, és egy közelben megépített másolat látogatható.
Hosszan elidőzik az alábbi képnél. A művészettörténészek, archeológusok nem értenek egyet, mi is történik, mit ábrázol a jelenet, amelyet nem a főteremben, a vadászjeleneteket ábrázoló képek között találunk, hanem a barlangnak egy nehezen 
megközelíthető részén egy aknában. A jelenet - és mostantól minden talán - egy alig néhány sz ereplős dráma: "a dárdával átdöfött bölény, a fekvő ember, a madár és a távolodó orrszarvú homályos körvonalai. A bölény oldalnézetben áll, de fejét a néző felé fordítja. A hasából kilógnak a zsigerei. Az ember sematikus ábra, mint a gyerekrajzok. ... A bölény megölte az embert, de az állat halálos sebét talán az orrszarvú ejtette, minekutána beavatkozott a párviadalba. ...ráadásul nyugodt lélekkel távozik, mintha büszke volna az elkövetett gyilkosságra." A madár a férfi emlékére emelt totemoszlop - ennek rögtön megismerhetjük vagy öt párhuzamát... Végül elmond egy másik értelmezést is, aminek a lényege a transzba esett sámán.
A jelenet titokzatossága mellett még egy szempontból érdekes: az egyik első példája az emberábrázolásnak a paleolit művészetben.
Még megtudjuk, hogyan illeszkednek a barlang festményei a történelembe, milyen technikákat és anyagokat használtak az elkészítésükhöz, majd elmeséli a felfedezés történetét, és a művek fogadtatását, a valódiságukkal szemben felmerült kételyeket és eloszlásukat.
Utána a dór építészet következik a Nápoly melletti Paestum görög temploma alapján, majd Arlesben a dóm és Van Gogh emléke, utána az orvietói dóm, amelyről az olasz útikönyv (a háromhasábos) csak tíz sort és öt bélyegnyi képet szentel, ő tizenkét oldalt, tele benyomásokkal, érzésekkel, véleményekkel és, ahogy az illik - kételyekkel. Nem akar meggyőzni, és tudatja, ha ő sincs meggyőzve. Felsorolja az érveket, a kételkedők érveit, és ránk bízza a döntést, a gondolkodást, szimpatikus vonás a mai, megrágott-igazságokat ránk öntő világban.
Amikor először olvastam, akkor még nagyon nehézkes volt a képeket megszerezni hozzá, ma az internet korában sokkal egyszerűbb. Az új kiadásban sincsenek képek, magad uram, de érdemes.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.