Tortuga 2.

2010 július 7.

A nagy utazás napja. Vonattal Cordobába, majd Sevillába, és este vissza.

A vonat AVE, 220 km/órás sebességgel megy zárt pályán, az 550 km kb .2,5 óra mindennel együtt. A sebesség nem érezhető, a zaj sem, csak azt látni, hogy a szemed 50-100 méternél közelebbi tárgyra nem tud ráfókuszálni. Egyébként tiszta, pontos, van tv-film vetítés és nyolc zenecsatorna, fejhallgatót adnak beszálláskor.

Cordoba reggel kilenckor még aludt. Nagy nehezen kiderítettük, hogy a Nagymecsethez melyik busz visz, majd odautaztunk. Cordoba kb. 1450-ig volt mór uralom alatt. A nagymecset több fázisban érte el mai kiterjedését.A katolikus királyok sikeres hódításai után uralmuk alá került az egész mai Spanyolország - ennek is köszönhető, hogy a török a másik irányból kísérletezett Európával, Spanyolország elindult a világuralom felé, mi pedig így jártunk.

A mecsetet persze rögtön kinézték maguknak az uralkodók, mint szent helyet, és a közepén (!), hatalmas bontások révén, helyet csináltak egy nagy katedrálisnak.

Bele is nyomtak apai-anyait, közben a mecsetben körben mellékoltárokat építettek, kápolnákat, de amihez nem kellett, nem nyúltak.

 Így alakult ki a ma látható hihetetlen furcsa épületegyüttes, ahol a váltások váratlanok, az oszlop egyik oldala muzulmán mecset, a másik katolikus katedrális.

Az oszlopfőket a katedrális környékén figurálissá faragták, de az egész építménnyel már nem törődtek. A terek hatalmasak,átláthatók. kivéve a kórus magas falai övezte részt, az oltár hatalmas, negyven-egynéhány gazdagon díszített jelenet az Ószövetségből, lehetetlen átlátni, befogni és befogadni az egészet. A kórus faragásai egyediek, minden széken más motívum, ez a gazdagság, az elképeszteni és lenyűgözni vágyás katedrálisa. Kinézek oldalra, és a tiszta arab oszlopok és csíkos boltívek kontrasztja fog meg.

A katedrális mennyezete gazdagon díszített, geometrikus formák pókhálója, bennük szobrokkal, kúszik fel a kupola belsejére is. A gondolkodás vezérfonalát keresem: miért vannak a barokk fafaragású szószék égbeszökő oszlopának túlsó oldalán a mór ívek? Miért az ívek fölött kezdték a fehér márványfaragásokat? Az erő jele lenne, legyőztük, nem hat már, megengedhetjük, hogy maradjon? Vagy az idő hiánya? Vagy más?

A katedrálistól jobbra az egykori Mihrab-szentély, gazdag faragásaival együtt is egyszerűségével ragad meg: egyetlen, karéjos boltív a bejárata, körülötte aranyozott arab szöveg a Koránból, belül dísztelen, csak a fekete márvány féloszlopok tartanak háromkaréjos boltíveket körben a falon. A padozatban a hívek térden csúszásának nyoma egyenes árkot vájt a márványba.

Kicsit távolabb tőle, az egykori vizigót templom helyére épített kápolna gazdagon festett, nincsenek mór elemek, budéjár legfeljebb, puha, meleg, marasztaló színek, barátságos, mosolygó szentek, az őr elveszi a kötélkordont, ha az oltárnál akarsz imádkozni, majd visszaakasztja mögötted, családias a mérete, a kezelése egyaránt.

A város zegzúgos, várfalak közé szorított utcáiba csak pár órát süt be a nap. A szélesebb utakra, ha több üzlet van bennük, akkor fehér ponyvák vannak keresztbe feszítve a hőség ellen, alattuk vidáman szalad a szellő, és teszi elviselhetővé a negyven fok feletti hőséget. A házak bejárata előbb egy gazdagon csempézett előtérbe, majd onnan ráccsal a belső udvarra nyílik, az udvarokon többnyire virágok, fák, padok.

Elsétálunk a folyóparti királyi várig, ádáz kereszteslovag, király fogad, egyik kezében  jogar, a másikban a Biblia, derekán hatalmas pallos.

A vár belül inkább palota, nagy udvarral és kerttel, persze hol van ez a sevillaitól, amit még látni fogunk ma, vélem. A kertet bejárjuk, csobogók, medencék, fasorok, nyírt bokrok, fák, oldalt valószínű XI. Alfonzo spanyol király által épített XIV. századból való fürdőházzal, csillagos eget mutató mozaikos mennyezettel. A dicső spanyol urak az arabok kiverésével az 1200-as évek második felében megörökölték majd újjáépítették a várat). A templomban római kori (3.-4. sz.) mozaikok (Cupido és Psyche a képen)  a falra applikálva.

Az üzletek a profitmaximalizálás jegyében nem árulnak üveges üdítőt vagy vizet, ülj be, akkor kapsz, hátha fogyasztasz mást is. Egy kávézót választunk, croissonba tett sajt és sonka, melegszendvicsként összemelegítve, hatalmas jégkockákkal üdítő és a szokásos gyűszűnyi, de patkányméreg-erősségű kávé (ami jó, az jó) mellett áthűlünk kicsit a klimatizált térben.

Még megkeressük a helyi piacot, közben másodszor is keresztülvágunk az óvároson, gondosan kerülve a már járt utakat. A piac kicsi, kevés gyümölcs és sok hús, zömében hal és tengeri herkentyű, mint ezt a már messziről érezhető szagok elárulják.

Az út Sevilláig 45 perc, jót tesz a hűtött kocsiban ülés, odakint már 40 fok felett mutatja a hőmérő. Sevillában sietnünk kell, mert a Katedrálist 15:30-kor zárják, a méretei miatt nem lehet keresztülrohanni rajta. Keressük a buszt, de egy sem áll bent, a helyiek nem beszélnek angolul, a Hivatal sziesztázik: elkapunk egy taxit, mennyi a katedrálisig?

A kétharmadát mondja a lélektani határnak, beülünk. Nem beszélget, először a sugárúton hajt, majd egy hirtelen kanyarral már az óvárosban vagyunk, bevásárlóutca, majd szűkület, alig préseli át a kocsit a falak közt, megáll és színpadiasan előreint: Katedrál! Az óra kevesebbet mutat, mint mondta, fizetünk, a parányi borravalót hálásan köszöni.

A jegypénztár a túlsó oldalán van, megkerüljük, minden tenyérnyi árnyékban konflisok várakoznak utasra. Felettünk a széles, négyzet alapú torony, falain kőcsipke, arabos ablakok, erkélyek, felül oldalanként öt harang, a csúcsán a győzelem angyala, hajszálvékony keresztet emel a jobb kezében, pajzsszerű vitorla fordítja szélirányba. Lentről alig látszik, de a pénztár mellett ott a másolata, kecses, baljában lángkardot markoló, négyméteres nőalak.

A jeggyel a kezünkben bebocsáttatást nyerünk a sekrestyébe, majd azon keresztül a katedrálisba. Magas, gótikus oszlopok között vágunk át a mellékhajón, fent színes ablakok szűrik a fényt, mégis csend van, félhomály. Sok a látogató, gyerekcsoport is köztük. Oldalt négy hatalmas alak visz egy koporsót: Kolumbusz Kristóf emlékműve - hálásak is lehetnek neki. A sírja is itt van a katedrálisban, elkerítve az oltárral szemben, a kóruson is túl, de mégis bent, az egyházfik és hercegek között.

 A kórus mindkét oldalán van orgona, gazdagon faragott fa díszítések, jelenetek szegélyezik, légies alakok hajolnak ki a sípok síkjából, száll, szárnyal az egész instrumentum - hát, ha még a hangját is hallanánk! Alatta egy furcsa szerzet, mintha menóra lenne, tizenöt alakos, középen Jézus, körülötte szentek, mindenki előtt rövid gyertya, az egész fából, monstrum talapzaton áll, másfél ember magasságú.

Az oltár és a kórus közötti tér mennyezetét gazdagon díszített gótikus kőháló tartja. A többi mennyezet a szokásos lefutó gótikus erővonalak az oszlop-kötegekre.
Körbejárjuk a katedrálist, a mellékoltároknál mindenhol magyarázó szöveg, spanyolul, a neveket értjük belőle, az ismertebb szenteknél az oltárképet is, túlnyomórészt barokk túlfűtöttség, pátosz és rács, hatalmas zárral mindegyik előtt.

A templomhoz kerengő nem, csak egy narancsfás kert tartozik - gondosan lekövezve, az ajtóból kilépve az ember beleszédül a forróságba és elvakul a fénytől. A toronyba is fel lehet menni, nem lépcső, hanem a széles toronyban körben kanyargó balmenetes rámpa vezet fel a harangokig, a 41-43 fokra tekintettel kihagyjuk, a levegő égeti az arcot, nem kell hozzá a napsütés sem. A levegő nyomott, párás, kis szél fúj, a felhőkről csak a nap miatt dönthető el, hogy nincsenek is.

Átmegyünk az Alcazarba - királyi palota  a 15. századból, XII. századi arab előzményekkel. A bejáratnál tábla: a kertek nincsenek nyitva az esőre és a szélre tekintettel. A kávézó is a kertben van, ezzel nagy csapást mértek a komfortérzetemre - nem beszélve az így is teljes árú belépőről.

A palota csodálatos, lenyűgöző, csupa arab díszítés, faragás, kis belső udvarok, de a hatalmas palotakert nélkül felemás az egész.

 Így csak elmesélhetem G-nek a sövények labirintusát, a kis csobogókat, a tetőről leömlő vízesést - ennek egy csücskét látjuk -, az árkádos emeleti galériát, és a legcsodálatosabb, mindennél jobban vágyott termet, az alagsorban a sötét boltívek között a hosszú medencét, tele vízzel, és az egész helyiség hűvös, érted, hűvös!

A szél a harminc-negyven méteres pálmákat kicsit kilengeti, de tíz méter alatt semmi nem rezzen, csak az átjárókban, lépcsőházakban, előterekben mozog a levegő, mindhiába. Később egy emeleti ablakból látjuk a kertet, már amennyit belőle.

A palota egyben a kereskedelmi központ is volt, elvégre a kialakítása idejére esik az Újvilág felfedezése, majd módszeres lerablása, a rabszolga-kereskedelem indulása. A fontosabb események, mint pl. Tunisz kifosztása, és lakóinak rabszolgasorba hajtása hatalmas, a királyi szőnyegszövőben készített szöveteken látható a tanácstermekben, méretük ötven és száz négyzetméter közötti.

Dúlok-fúlok a seholsenincs eső és szél miatt, de mindhiába. A palotát többször bejárva rászánjuk magunkat az utcára való kilépésre, majd azonnal beesünk egy kis kajáldába, jól választottunk, mert szendvicsek és fagyi is van, ebben a sorrenben eltöltünk vagy egy órát, majd képeslapozunk a postán, aztán megnézzük az Aranytornyot, ez a Guadalavir partján egy arab épület, valaha tényleg aranyfüsttel futtatva a kupolája, régi dicsőségünk.

A palotakertre én vagy két órát szántam az evés-ivással együtt, ez most megmaradt, sétálunk a városban, a girbegurba utcákon, de érezzük, hogy nem szabad feszíteni a húrt, ekkora hőséghez még nem volt szerencsénk. Megkíséreljük a jegyet előbbre átiratni, de a kettőnké többe kerülne, mint az eredeti ára a jegynek (ugye, az internetes, elővételi árak és a valóság szembesülése, győzött a valóság), maradunk a pályaudvaron, eszünk és iszunk. Még egysezr megpróbáljuk, hogy kimenjünk sétálni, de a lépcső alján visszafordulunk, hiába van már este nyolc. Adios, Sevilla!

A nap mérlege: a fejünkben és lelkünkben, lásd fent. A fenekünkben 1100 km, a lábunkban valamivel 10 km felett. A vonaton mindenki ordít, amikor győznek a spanyolok a németek ellen. Egész Madrid, föld alatt és föld felett egy álló fieszta, vuvuzelák és énekelők, ugrálók és táncolók mindenfelé. Kivéve az ágyunkban.