Tortuga 2.

A lapismertetés folytatása. Szabad Nép, 1956 október 21.

A lap tartogat még érdekes cikkeket. Először is a bírói függetlenségről, egy konkrét, addig mindennapos, a pártból való leszólás kipellengérezésével. Ne feledjük: két-három héttel vagyunk a Rajk László  és társai rehabilitálása és újratemetése után! Oh, mily érzékenyek tudnak lenni az emberek hirtelen. Ide rímel az újabb mártírok temetéséről szóló hír is.

Másodszor ott a cikk a LEMP (a lengyel munkáspárt) kongresszusáról. Nagy szellemi elődeink, gyakorlati útmutatóink nekünk a lengyelek: júniusban volt, hogy a poznani százezres sztrájkból kinőtt spontán felkelésüket a saját hadseregük tankjai, és repülőgépei fojtották vérbe (egy orosz tábornok parancsnoksága alatt, az áldozatok száma valahol 50-100 közötti), október ott már a konszolidáció hónapja. A pártban megjelenik Gomulka elvtárs, aki aztán, immár lényegesen kisebb szovjet  atyáskodás mellett, de szolíd, megbízható vonalassággal a nyolcvanas évekig vezeti az országot.

Jött az ősszel az Alexandrov együttes: a repertoárjuk, a sikerük nem változott, a tagjaik bizonyosan, és ma is voltak a nézőtéren, akiknek a szeme könnybelábadt a korábbi előadás emlékére (tegyük hozzá: ha meg tudták fizetni a mára világszínvonalú áron kínált belépőjegyet). Idézek a mostani előadás  beharangozójából: "1928 óta terjeszti a zenén keresztül a Vörös Hadsereg életérzését, erejét".

Zalka Máté emlékérem a spanyol brigádok magyar harcosainak. Bár ők ott nem tudták megvédeni a szabad világot a sötét árnyaktól, de megőrizték a reményt a jövő nemzedékeinek, és tapasztalatuk segített hatalomra juttatni hazánkban a haladó erőket, ezért hát a kitüntetés - valami ilyesmi lehetett a köszöntőbeszédben...

Az Újpest legyőzte a Vörös Lobogót! A tudósításban említett higgadtabb, jobb, pontosabb játékot elhihetjük, akkoriban tudtak még focizni, és a tudósító sem volt feltétlenül ájult egy névtől, lásd a Hidegkútiról tett megjegyzését...