Tortuga 2.

Kinéztük, hogy Utrechttől alig pár kilométerre található Rijnauwen vára. Nem valami régi dologra, lovagi rablóvárra kell gondolni, ez a 19. század végén épült, az Új Holland Vízi Védelmi vonal (vagy valami hasonló) részeként, hogy távol tartsa az ellenséget. Amikor épült, erre tökéletesen alkalmas is lett volna, de pár évtized múlva gyakorlati jelentőségét veszítette. Ugyan mindkét világháborúban volt némi szerepe, de nem védelmi. Végül 1977-ben megnyitották, mert olyan tökéletes állapotban van, hogy ideális a várrendszer - és egyben az egyedülálló vízi környezet - bemutatására. Arról nem beszélve, hogy a bezártság ideje alatt a nyugodalmas, háborítatlan környezetben felszaporodott az állatvilág, a szárnyasoktól a rókákig, ebből a látogató persze csak a különféle madarakat látja.

Jóval 10 előtt odaértünk, a hasonló nevű kastély parkolójában álltunk le, és innen gyalog közelítettük meg a várat. Gyönyörű fasorban mentünk, el a Teehuis (teaház) előtt, tovább a jelzett kerékpár- és gyalogúton. Jobbra tőlünk egy farmon silóztak, az erős szaga megülte a környéket, balra a kastély lovasudvara mellett mentünk el, amely átalakítva idilli pihenőhelynek látszott. 

A várig nem jutottunk el, mert zárva volt, a pünkösd miatt csak délután nyitott volna ki, addigra mi már árkon-bokron túl voltunk - erre a napra nem ez volt az utolsó fiaskónk...

Sétáltunk még egyet a környéken, a közelben látszottak Utrecht új egyetemi negyedének épületei mindenhol víz, nádas, tökéletes gyalogutak, kerékpárutak, kitáblázva, honnan, hová, milyen messze. Rengeteg madár, béka, de egyetlen szúnyog sem - rá nem jövök, miért nincs ott, amikor nálunk elképzelhetetlen nélkülük a nyári este.

Továbbindultunk de Haar kastélyához - arról külön posztot írok, mert megérdemli, ezért itt átugrom.

Onnan Keukenhofba készültünk, ahol ezt kellett volna látnunk, ha nem zárt volna be - a tulipánok elvirágzása miatt - pár nappal korábban. Keukenhof pedig azt állítja magáról, valószínűleg teljes joggal, hogy a világ legnagyobb virágoskertje. Március 20 után van nyitva május második feléig. Vagy ötven éve egy virág világkiállítást rendeztek itt, és azóta minden évben kinyitnak a látogatók számára. Sajnálhatjuk, hogy nem láttuk, azt hiszem. Egyébként a hatalmas tulipánföldeken sem volt már virág, a zöld és a hagymák még kint voltak, és egy helyen láttunk közvetlen nyílás előtt egy hatalmas táblát, de ott csak minden századik virág volt nyitva.

Úgy gondoltuk, a tengerparton kárpótoljuk magunkat, lévén alig pár kilométerre tőlünk. Negyedóra múlva leparkoltunk egy csendes utcában, Zandvoort végén, egy hatalmas homokdűne tövében. Boldogan megmásztuk, és láttuk, hogy további dűnék sorakoznak előttünk, még legalább kétezer méteren keresztül, és elég fárasztónak tűnt a - zömmel fűfélékkel, de helyenként náddal, sással, vadrózsával benőtt dűnéken caplatni le s föl, így visszaszálltunk.

A part melletti utca végig tele parkoló kocsikkal, az első helyre beálltunk. Kiszállva a kocsiból láttuk alattunk elterülni a hosszú homokos partot, tele emberrel. Bármilyen meleg volt is a levegő, a szél a tengerről hűvösnek tűnt. Levettük a cipőt, és lesétáltunk a partra a napernyők és napozóágyak között. Belegázoltunk a vízbe, először jólesett, de nem volt több 14 fokosnál, így hamar belevásott a lábunkba. A part szokás szerint tele kagylóhéjjal, és, amit még nem láttunk, rengeteg elpusztult, vagy ahhoz igen közel álló medúzával - fehéres, áttetsző kocsonyacsomagok, nem volt bátorságunk megérinteni, de a helyi gyerekek vígan dobálták egymást velük, brrr. Sétáltunk egy nagyot, arra elég volt, hogy a nap  megjelölje a karomon az ingujj végét. Nem csak mi, mások is alig-alig merészkedtek be a vízbe, úszót egyet láttunk mindössze. Mindenesetre nekünk meglepetés volt a homokos strand, bár tudtuk, hogy tengerparti országban járunk.

Delft felé törekedtünk innen, hatalmas virágmezőkön keresztül - szabadtéri virág kevés volt, ami nyílt, kardvirágok, kánák és ki tudja mik ágaskodtak nagyon az ég felé még zölden. Mindenhol víz, és csatorna, kis, felnyitható hidakkal, kajakozókkal, békével és nyugalommal. Üdülőövezet az egész, hosszan mentünk a parttal párhuzamosan, attól nem messze, amíg Hága előtt el nem kanyarodtunk Delftnek. Hat óra felé járt, amikor megérkeztünk a városba, és - kivédve, hogy a gps bevigyen egy, a kerékpárosoknak is éppen szűk sikátorba, majd keringtünk egy jót a csatornák mellett az egyirányú partokon - megálltunk a szállás előtt.