Mindig különleges érzés, ha az ember a kezébe vesz egy regényt, egy fikciót, elolvassa, tetszik, majd váratlanul kiderül, hogy a történetnek van valóságmagva. A szereplői hús-vér emberek, akiket holtuk után is számon tart egy közösség, egy város tisztel alapítóinak sorában, és leszármazottaik a mai napig ott élnek, azon a helyen. Ilyen meglepetés volt a számomra Wass Albert: Eliza és a ház, amelyet Jakob épített.
A történetet Wass Albert a halála előtt írta nem sokkal, angol nyelven, és egy pionír-család történetét meséli el benne. Meglepett ezzel a regényével, és azóta gondolkodom rajta, anélkül, hogy megoldást találtam volna, mi vette rá arra, hogy az ohiói Bellair város alapításának idejéből egy helyi különleges figurához, Jake Heatheringtonhoz fűződő történetet vessen papírra. Nem, mintha Jake élete, személyisége, életvitele és az anekdoták, amelyek úgy tűnnek, valóban igazak, ne adnának okot arra, hogy egy író kézbe vegye őket. Úgy Jake, mint a felesége személyisége, természetessége illene az Erdélyben játszódó vagy oda kötődő regényei szereplőinek sorába, ha a más környezet más erényeket és eltérő megoldásokat követel is meg tőlük a túléléshez, boldoguláshoz. Wass Albert nem Ohióban élt, amikor Amerikába költözött 1952-ben, talán megfordult a városkában és ott hallotta, vagy folyóiratban találkozott a történettel?
A főszereplő Jake Heatherington létező személy volt, csakúgy, mint Eliza, a felesége. Bányász volt, később bányatulajdonos és helyi virilista, aki annak ellenére, hogy sem írni, sem olvasni nem tudott, vetette meg a lábát kitartásával, céltudatosságával és munkabírásával az Ohio-parti városban. Lehet abban valami, amit az író a regényében sugall, hogy a város előkelőségei mind őt, mind a feleségét, aki lánykorában a helyi kocsma csaposa volt, a vagyona ellenére lenézéssel kezelték – maga az anekdota legalábbis valamiféle „csakazértis” virtusra enged következtetni. Azt gondolom, nem lövöm le a regény poénját, ha itt elmondom, elvégre alig két oldalt foglal el a történetből. Nem a regényből idézem, hanem szabad fordításban egy újságcikkből, amelyik a virginiai Free Lance-Starban jelent meg 1979-ben:
"Jake vásárolt egy öszvért, hogy az segítsen neki a szenes vagonok megpakolásában. Ő és az öszvér elválaszthatatlanokká váltak. Úgy tekintett az öszvérére, mint aki részben elősegítője az ő gazdagodásának. A polgárháború után Jake épített egy háromszintes, sok-oromzatos, tégla és kőházat. A bejárat fölé egy olyan zárókövet rendelt, amelyen Jack feje volt szemből kifaragva, hálából a meggazdagodásában játszott szerepéért.
Ezzel még nem volt teljesen elégedett, ezért a kb. 28 éves Jacket, az öszvért odavezette a házhoz, hogy az is lássa a munkája eredményét. A legenda szerint Jake személyesen vezette körbe az öszvért a három emelet 16 szobáján."
A Heatherington-házat 1958-ban lebontották, de a zárókő a Bellaire-i közkönyvtár falán emlékezteti az arra járókat a történetre. Az öszvér sírja az egykori Heatherington-birtok sarkán még ma is megtalálható.
Felesége, Eliza a házasságuk kezdetén besegített a bányában, de aztán anyai teendői elfoglalták, tíz gyereket szült Jakobnak. Halála után Jake monumentális emlékművet emeltetett a sírjára, amelyen a felesége időskori, szigorú arcú szobra látható, ölében a kinyitott Bibliával néz le a városra, azokra, akik életében őt nézték le. Mellette ott van Jake sírja is.
Érdekesség, hogy Wass Albert könyvének angol címében nem Jakob, hanem Jack építette a házat… Ezzel együtt a könyv Wass Albert tisztelgése a rendíthetetlen munkaszeretet, a családi hűség és a környezetünk, legyen az élő vagy élettelen, megbecsülése előtt.
(Megjelent a Molyon, a könyv értékelése)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.