Minden véget ér egyszer, mi is az utolsó napra virradtunk (na jó, kilenckor már nem annyira virradtunk). El akartunk menni reggelizni arra a helyre, ahol azt a hatalmas máltai-tálat kaptuk, de aztán inkább megettük a maradékokat, ami még a hűtőben volt. Kijelentkeztünk a szállóból, aztán hajrá át a szigeten, a keleti oldalon még nem voltunk, ez nagyon közel van a reptérhez, ezért is hagytuk erre a napra.
A szombat ellenére hatalmas volt a forgalom La Valetta közelében, még a benzinkútnál is sorba kellett állni. Muszáj volt tankolni, mert a kocsit üresen kellett visszavinni, de már csak 50 km-t jelzett vissza az órája, így kapott még három litert. Ezt viszont nem vette észre a szintmérője, és ráadásul 50 km alatt már nem írt hátralévő utat, így innen kezdve volt izgalom, mennyinél is járhatunk... Nem volt baj végül.
Először Ghar Dalamnál álltunk meg, ez egy neulitikumból feltárt barlang, mint a mi Szeletánk, de kiállítóhely van mellette. Rengeteg csontot láttunk, állatokét persze, amik azt voltak hivatva demostrálni, hogy a tengerszint emelkedésével a szigetre szorult állatok milyen módon alkalmazkodtak a környezetükhöz - értsd: mint lettek egyre kisebbek. Valóban, egy máltai elefánt kb. akkora volt a végére, mint egy mai bébielefánt, mint egy megtermett dán dog, és ugyanez játszódott le a vízilovakkal is. Aztán teljesen eltűntek :) A barlang egy nagyon szép völgyben fekszik, sajnos az egyik felét valami katonai létesítmény foglalja el, de a másik oldala teraszos, szárazon rakott kerítésekkel és kis kőházakkal.
Azt írta a könyv, hogy Marsaxlokk egy kis halászfalu, nagyrészt érintetlen, és nagyon hangulatos. Ez azt hiszem, látszik a képeken is. Nagyon szép volt ezen a napon az időjárás, húsz fok volt az öbölben, ingujjban jártuk körbe a partot, és néztük, hogyan készítik fel a hajókat a következő szezonra - bár olyan is volt, aki a hálókat rakta össze a másnapi halászáshoz. A hajók nagyon festőiek, színesek, mindegyiken elöl Ozirisz bozontos szemöldökű szeme a rontás és a baj elkerülésére, és többféle színű csík körben. Nem túl nagyok ezek a hajók, a tiszai halászladikok hosszúságát sem biztos, hogy mind eléri, de valamennyi széles, magas építésű, dióhéj-szerű testtel, amelyik üresen alig több, mint tíz centit merül be a vízbe. A séta után kiültünk az egyik vendéglő teraszára ebédelni, persze halat, frisset, zöldségekkel és vörösborral. Sok ebédelőtársunkkal találkoztunk aztán este a reptéren.
Három órára járt, amikor felkászálódtunk, megnéztük Birzebbuga konténer-kikötőjét, a sziget méreteihez képest hatalmas, majd a parti, sokadrendű úton elindultunk a Kék Barlang felé. Elmentünk a börtön és egy konténeres menekülttábor mellett, kis utakon kanyarogtunk a déli part felé. A barlangba már nem lehetett lemenni, de ez nem is állt szándékunkban, az utolsó turnust láttuk még fentről, a csaknem száz méteres sziklafal tetejéről.
(A Kék Barlang bejárata fentről)
Közeledett a naplemente, a fények kékről sárgásra váltottak, a nyugodt tenger látványával búcsúztunk a szigettől.
Beehive Nougat
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.