Tortuga 2.

A kápolnák után a Duomot terveztük, de ott is órás sor állt, majd reggel, halasztottuk könnyedén, ha már így benne vagyunk.

A Santa Maria del Novella templomhoz (a neve ne tévesszen meg, 1300 körül épült dominikánus templomról van szó) mentünk, a főpályaudvarral szemben áll. A homlokzata befejezett, fehér és sötét márvánnyal jellegzetes csíkos mintát alakítottak ki rajta. A bejárata a sírkert felől van, bent a Strozziak síremlékével, és Filippino Lippi sérült, szépen restaurált (de ki nem pótolt) freskóival.

Ennyi kultúra után megéhezve a Mercato Centrale hatalmas piaccsarnoka felé vettük az utat. A földszinten a gyümölcs-, zöldség-, ha- és húsárusok mellett falatozók is találhatók, mindenféle lasagna, sülthús malacpecsenye kapható – és mindezt ülve, ez maga volt a mennyország ennyi mászkálás után. És a toszkán piac választéka, ismeretlen (számomra ismeretlen) gyümölcsei-zöldségei, és az a rengeteg fajta hal, rák, kagyló, kalamári, mindig lenyűgöz. Ilyen marha-florentint pedig, mint itt két helyen is, még sosem láttam...

Most normál körülmények között a közeli parkban egy kis szunyókálás következett volna, de félúton odafelé hatalmas felhőszakadás tört a városra, mi is bemenekültünk egy pizzériába, ahol életünk legszörnyűbb olasz fagylaltját volt szerencsénk kényszerűségből elfogyasztani, messziről kerüljétek el a San Marco téri azonos nevű műintézményt!

Akadémia: Itt áll az eredeti Dávid-szobor, a kiállítócsarnok szárainak találkozásánál, közelről, távolról jól megcsodálható, körbejárható. A 4 befejezetlen szoborról már szóltam, ami megfogott a sok táblakép és oltárkép között, az Allori és Gerini képei. Nomeg a rácsodálkozás, mennyire képtelenek voltak sokáig Mária ölébe-mellére kisgyereket festeni, a XIV. század közepéig szinte csak koravén, pici felnőttet ábrázoltak a kis Jézusként, az is, aki felnőttet tudott ugyanazon a képen anatómiailag helyesen ábrázolni.

Az időszaki kiállításon egy XIX. századi olasz szobrász-másoló, Lorenzo Bartolini munkáiból (zömmel gipszfaragások, illetve pozitív öntőminták) láthattunk síremlékekre, kertekbe megrendelésre készült műveket. Kihasználva a kiállítás adta érdeklődést, a szobormásolás módszereiről, titkaiból is kaptunk ízelítőt, érdekes volt. A művész sírjával még innen hazafelé, a Santa Croce-templom kerengőjében találkoztunk.

Másik időszakos kiállítás középkori hangszereket mutatott be, végre értem, hogyan működött a clavichord!

Hazafelé útba  esett a buszmegállóhoz, és a nyitvatartásába is pont belefértünk (szerencsénk is volt, mert amíg bent voltunk, újabb eső örvendeztette meg Firenze városát). A Santa Croce templom egy hatalmas komplexum, nagy kerengővel, sok kápolnával, kettőben közülük Giotto-freskók. Az egyik, különálló kápolnát Brunelleschi építette. A templom belsejében Ghirlandaio-freskók, és az olaszok nagyjainak síremléke, vagy mementója (az előbbiek közé Galilei, Michelangelo – Vasari műve, az is mindenhol ott volt -, és Machiavelli, az utóbbiak közül Dantét, Fermit, Marconit említem. A főhajóban, az olasz templomokban szokásos módon, csaknem középtájon egy Cimabue-feszület lóg 1302-ből, sajnos csak másolat, az eredeti megsérült vagy negyven éve a nagy árvízben – az egyik oldalkápolnában az is látható.

Egész nap egyetlen magyarral sem találkoztunk, mi képviseltük hazánkat, miként az előző napokban is, Padova óta. Igyekeztünk kitenni magunkért, előre engedtük az öregeket és nem hangoskodtunk, adtunk az országimázsnak.

(folyt.)