Az előző napi parlamenti fiaskó után visszamentünk megcsodálni, hogy milyen palotát építettek maguknak a nagymesterek. A látogatható szobák igazán csak ízelítőt adhattak a gazdagságból, mert az "állami termek" név a tróntermet, és még három nagyobb csarnokot jelentett, freskókkal, falikárpitokkal, és a végén a fegyvergyűjteményt. Ez utóbbi tele volt páncélokkal, mutatóba két török figura is volt, a többi a keresztény sereg lovagi vagy gyalogos páncélöltözetei, szablyái, ágyúi és lőfegyverei, úgy a 15-18. század közöttről.
A termek egyébként díszesek, nagyok, és - nyilván a fotózás megnehezítésére - sötétek, majdnem élvezhetetlenné téve a nézelődést. A trónterem karzatán azért sikerült felfedeznünk Ádám és Éva történetét, a Paradicsomból való kiűzetésig. Itt a falon körben az erények megszemélyesítései között egy-egy a sziget történelméből vett jelenet freskója látható, főhelyen természetesen az 1565-ös török ostrom. A palota folyosói egyszerűen lenyűgözőek. Körben a falak mellett páncélos lovagok vigyáznak a lépteinkre, a lábunk alatt színes mozaikkő, a falakon nagymesterek képei, a mennyezet, mintha templomban járnánk.
Éppen őrségváltás volt, amikor kiértünk, kétféle díszlépésük van, az egyik a "feszes", amikor odacsapják a talpukat, és a sima, amikor olyan, mintha slattyognának, a kezüket persze ilyenkor is vízszintesbe emelik.
Ahogy a kocsi felé mentünk, még bementünk a sok templom közül az egyikbe, ez is Szt. János volt, és Co-Catedral. Nem katolikus, hanem anglikán, de ez kívülről nem látszott. Belül a sok arany és túldíszitettség után szinte felüdülés volt látni a puritán egyszerűséget. Tetszettek az ülőpárnák és térdeplők egységes kézimunkái.
Innen egy barlangtemplomot akartunk felkeresni, de oda be kellett volna jelentkezni, így ez legközelebbre maradt. Helyette egy közeli megalitikus kőépítményhez, az ie. 3600-3000 között épült, és kb. ie. 2500-ig használt és bővítgetett tarxieni templomhoz mentünk. Az itt talált kődíszítések és szobrok eredetijét előző nap láttuk az archeológiai múzeumban, a kint lévők másolatok. A föld olyan jól védte eddig a köveket, hogy a múzeumban lévők már így negyven év után jobb állapotban vannak, mint a kitett - ugyanabból a kőből faragott - másolatok.
Ez volt az utolsó esténk, ezért vendéglőbe mentünk. Túl sok választásunk nem volt, mert az éttermek többsége nem üzemelt, azért találtunk egyet, ahol gasztronómiailag is elköszönhettünk a szigettől. Mint másnap kiderült, ezt elkapkodtuk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.