Tortuga 2.

Nézem tegnap este a híreket, és olvasom Erőss Zsolt lábát. Reggel látom a pitspangbor posztját ugyanerről. Biztos, hogy Zsolt folytatni fogja, és lesz még nyolcezres az életében. És biztos, hogy amikor a döntését meghozta, megfordult a fejében egyvalakinek a neve.

Ő is hegymászó, Szendrő Szabolcs, aki 14 (kb) évesen veszítette el az egyik lábát, de megjárta a Mount Everestet, sok nyolcezres csúcsot, az Andok hegyeit, tavaly ott volt a Kilimandzsárón.
Lehet tőlük lelkierőt tanulni. Zsolt, Veled vagyok.

Hatodikán megkegyelmeztem a karácsonyfának (és magamnak is, lévén munkanap, és egész nap rohangáltam, valamint szó szerint pörögtem, csapódtam), és a hét végére halasztottam a lebontását.

Mióta 'szegény anyut' kíméljük (értsd: a válás), azóta egyedül díszítem és bontom a fát. A gyerekeim nem tudnak eljönni, a díszítésre sosem, mert odaát kell csinálniuk, a bontásra? Hát, lesz ebéd? Naná, hogy akkor sem feltétlen.

Így aztán a díszítés, mint rendesen, egyedül, zeneszóra, végül nem annyira szörnyű - G a konyhában ügyködik, ott is meg vagyunk késve, nincs más választásom. És még mindennek előtte vagyunk, eladom magamnak a rákészülés részeként.

Tegnap lelkileg már rá voltam készülve a szomorúságra, az elmúlásra, a díszek dobozolására, a fa szétvágására, amikor kiderült, hogy - ritka öröm - G nem dolgozik, csak később kezd, és ketten álltunk neki. Így már nem volt annyira elmúlás-szaga az egésznek...

Bár a takarítás utána rám maradt, így is hálás voltam.

Korábbi bejegyzésemre kell visszatérnem egy vonatkozó újságcikk (kritika) okán.

A cikk 2009 december 24-én jelent meg, az előadások december 3-án és 18-án voltak, én az elsőt, a kritikus az utóbbit lát(hat)ta. Nem egy műsoron voltunk, az biztos.

Lehet Román Sándort (sosem találkoztunk) szeretni és nem szeretni. Én pl. sosem vennék jegyet egy művére sem, egyet láttam pár éve a borfesztiválon, meg másikat tv-ben is, van róla véleményem. A kritikusnak is. Amit nem értek, miért nem lehet ezt a véleményt emberi hangnemben előadni? Lehet, kialvatlanul (G erre - nők esetében - más jelzőt használ, könnyű neki, nem kell leírnia), fáradtan ment el rá. Vagy mérgében írta.

Ha eleve utálom, akkor nem megyek el rá. Ha munkaköri kötelességem elmenni, akkor pedig nem utálom eleve - az én szakmámban legalábbis vannak ehhez hasonlító alapszabályok. Manapság nagy divat letenni a földre a szakmánk dokumentumát, és fölékuporodni.

A műsorfüzetben benne volt, 'jegyvásárláskor' lehetett tudni, mi lesz az előadás. Ezek után a darabokról leírni, hogy avíttak, fura. Egy harmincadik évfordulóját ünneplő társulat nem adhat elő húsz éve szerkesztett, kb tíz éve repertoáron lévő darabot? Mit fog mondani a hölgy, ha megnézi az Operában a Hattyúk tavát Petipa koreográfiájára, ami az 1870-es években született? Ha valami, akkor az pókhálós, nem? (Nem szeretném a két műfajt összemosni, de remélem, az analógia világos.)

Csodálom azt a piedesztált, amin áll a kritikus, ahonnan szemernyi kétely nélkül megmondja a tutit. "Kába múltba süppedés"?

Számomra egy fergetegesen táncolt szórakoztató este volt, jól és kevésbé jól sikerült darabokkal, közepes és kiváló táncosokkal.

Hajrá Győri Balett! Nem olvasni, táncolni.

Egy bejegyzés kommentjében olvastam tegnap, hogy egy ima mindig kettő. Amivel, utánaolvasván, egyet kell, hogy értsek. Most csak kiegészíteném.

Ha azért fohászkodsz a felsőbb hatalmakhoz, hogy 'bárcsak ne esne az eső pont most, amikor mennem kell a...-hoz', akkor ne csak a felhőket kémleld, tisztul-e már. Lehet, hogy a teremtő alternatív megoldást választott, hogy az esőt áhító mások is jól járjanak: kocsit küldene érted, csak meg kellene nézned a telefonod...

Lám, mekkora az Ő bölcsessége.

Ezt nem a reklámozás miatt teszem ide, hanem

1. mert tökjó.

2. mert ...

Henin továbbjutott a következő fordulóba, ahol Czinkkel játszik.

Most ez így kinek jó? Így hogy lehet szurkolni, sőt örülni?

Fenébe.

Szubjektív leszek.

Az év első igazi jó sporthíre számomra, hogy Henin visszatér a teniszbe.

Láttam Debrecenben az első teniszgálán, ő és Jankovics voltak a meghívottak (többek közt). Számomra csoda volt látni azt az emberi közvetlenséget, kedvességet, ami mindkettőjüket jellemezte. Azóta is figyeltem a meccseit, és örültem, ha nyert. Sajnáltam, amikor bejelentette a visszavonulását, az új világelső-aspiránsok egyike sem lépett a nyomába sem (emberileg és összeszedettségben sem).

Rögtön nyert az első napon, ma játszik a második fordulóban.

Remélem, felkészült, most a Williams-lányok, Sharapova, mindenki őt akarja majd megtanítani, hol lakik a zúristen.

Pedig az ő tenyereseiben.

Mi jut eszünkbe arról, hogy rózsa? A színpompásság, a változatosság, nagyanyám rózsakertje, dr. Márk Gergely rózsanemesítő (isten éltesse), vagy Gül Baba, esetleg a csipkebogyótea? Egy vadrózsabokor az út szélén, talpig virágban? Egy futórózsa-tő? A patak fölött átívelő néhai lugas a vasútállomás mellett? Egy illat? A kis herceg rózsája? A tündérrózsa, a mályvarózsa, a kövirózsa, vagy a többi, a rózsa népszerűsége alapján elnevezett virág?

A leggyakoribb virág a kertekben. Talán a leggyakoribb, népdal, műdal és dal által megnevezett virág. Csipkefa bimbója? Egy rózsaszál szebben mesél? Pusztán nyíló rózsa? Kalapomon piros rózsa? Nyílik még a sárga rózsa?

Milyen egyszerűek tudnak lenni a dolgok, ha vegytisztán nézzük. Mint az ideális gáz, ami mint tudjuk, nincs, de amikor olyan jó beszélni róla... Hogyan fogjunk meg egy pasit (tíz trükk). Hogyan vigyük biztosan ágyunkba a kiválasztott nőt (öt trükk, aminek egy nő sem tud ellenállni). A boldog házasság tízparancsolata, meg hasonlók. Tele a net jótanáccsal, és sehol az eredmény: sosem volt ilyen magas a válások száma, illetve a magányosan - szingliként - élők száma. Lehet, hogy nem olvasnak a népek?

Ha szereted a társad, az egy jó. Ha tiszteled is, az már kettő. Ha egyenrangúnak tekinted a házasságban, az pedig az alap. Ha egyenrangú, akkor nem viseled el, hogy a házimunkát egyedül végezze, miközben te ülsz a tv előtt. Akkor nem kell, hogy megkérjen, csinálod. Legszívesebben vele együtt. Mész, és mosogatsz, porszívózol, készségesen billegve a létra tetején szeded le a függönyt karácsony előtt (vagy után) a karnisról, hozod el a gyereket az óvodából, ugrasz be a Kaisersbe hazafelé, beszélgetsz a Mamával, és így tovább.Az sem baj, ha kiegyensúlyozott az életed: értem alatta, hogy a munka adta elfoglaltság kb. ugyanakkora - így hasonlóak a problémák, mindenkinek van külső, ingergazdag környezete, ahonnan jó hazamenni a családi békébe.

És jönnek a kutatók, több évi megfeszített munkával kérdeznek, mérnek, számolnak . Kihozzák az eredményt, és te felsóhajtasz: tényleg csak ennyi? A hűség, a szex, a gyerekvállalás, a dominancia, a pénzügyek , a családi környezet, a kompromisszumkészség, a kölcsönös megbecsülés, a tolerancia és türelem és még száz más nem számítanának? Persze, lehet, hogy a fordító/zanzásító szimplifikálta túl a cikket...

A boldog házasság titka

Én megtaláltam a titkot:

Ma Björk Guðmundsdóttir dalait hallgattam, már, amikor hagyták (megint vendég, az első idén, és nem akart elmenni - ilyen lesz az egész év, vagy másodika már nem számít?).

Ez a kedvenc képem róla. Zöld a szeme. Nem, nincs semmi bajom, csak úgy felmerült a neve, és elővettem.

Szuicid hajlamúak ugorják át a bejátszást :).

Helyette/mellette egy kis nosztalgia, elringatás. A napokban hallottam ezt a számot, persze nem Sinatrától, hanem Robbie Williams átiratában - az is jó, de az eredetit szívesebben propagálom.

A zeneszöveg

Mindenkinek nagyon békés, boldog új évet kívánok! Szebbet, mint amilyent vár. 

Kevesebb problémával, gonddal, mint amennyivel meg tud birkózni. 

Több örömmel, szépséggel, kedvességgel, mint amennyit könnyű elviselni. 

Több kolbászokat mint kerítéseket. 

Utazást, ha mehetnéked van. 

Munkahelyet, ha dolgoznál (a kettőt együtt, ha inkább OTT). 

Ölelő karokat és szívbéli barátokat, ha magányos vagy. 

Bizalmat a körülötted levők felé, és erőt, hogy túllépd, ha nem vált be (több sántakutyát, mint...). 

Rendületlen hitet önmagadban és a jövődben. 

Optimizmust mindenekelőtt:
a végén úgyis minden jórafordul :).

Perpetuum mobile

Hat és fél voltam, amikor a szilveszter környéki újságok címlapján találkoztam a Búék kifejezéssel - normális ember akkor ilyent még nem ejtett ki a száján.

Félve kérdeztem apámat: de kik azok a Búék?

Most pár napra eltűnök kirándulni, lejárni a karácsonyi zabálásokat: négy napja nem voltam éhes...

Ezalatt kétséges, hogy a blogra tudok-e feltenni bármit is.

Az ünnepek nálunk a várakozásomon felül jól teltek, mindenki kedves volt (nem jellemző), volt nagy közös játék (nem jellemző), a gyerekeink is normálisak voltak hozzánk (szintén). Mit tesz a szeretet ünnepe... (bár az eddigi években mintha nem is lett volna). Szóval, béke a szívekben, punnyadás a testeknek, irány a hegyekbe.

Kedves idős barátnőnktől megkaptuk a P.S. I love You című filmet, annak a kulcsdala búcsúzóul:

KARÁCSONYFA

(Gyenes István)

ÁLDOTT, BÉKÉS, SZÉP ÜNNEPET KÍVÁNOK MINDEN OLVASÓNAK!

Különleges nap, különleges üzenet, a női lélek rejtelmeiről..

Koncz Zsuzsa sem volt még: első szerelmem..

Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. (…) mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre!

Márai Sándor

Chris Rea

Pesten hóban szintén nem a gyönyörök csúcsa autózni naphosszat. Mennyire nincs félelemérzet némelyekben, hogy a tükörradiál nyárigumival elindulnak, amikor esik a hó. Értem én, vásárolni kell menni, meg a gyerekért stb. És zömmel meg is ússzák - pár embernek pedig okoznak néhány kellemetlen percet, szembe csúszkálva-forogva a Szépvölgyin lefelé kb. öttel, majd neki a járdaszegálynek, jó, hogy van.

Napoleon Boulevard, régi kedvencem, Chagallal együtt.

Több emberrel beszéltem, meg itt a blogon is látom, hogy kialakulóban a karácsonyítisz. Van, aki minden december 15-20 között kezdődően fiziológiai tüneteket is produkál. Amelyek természetesen elmúlnak az ünnepek végére, nyom nélkül.

Azt is látom, hogy ennek kialakulása leginkább a környezet függvénye: az adott családban mik a szokások, hogyan és kinél jönnek össze, ki és milyen ajándékot kell hogy vegyen/kapjon/készítsen/adjon, nem kívánt törlendő, a hangsúly a KELL szón van.

Nagyon szép dolog az, amikor a család szenteste vagy valamelyik másnap hagyományosan összejön valakinél. Az a kérdés, hogy akire az a megtisztelő feladat hárul, hogy vendégül lássa a többieket, milyen segítséget kap, milyen a családi összetartás, illetve, hogy általában milyen a légkör a családtagok között. Tág tere nyílik a képmutatásnak, és lehetőség a másik finom piszkálására, másrészt viszont mód lenne a fennálló problémákat elsöpörni, és egy napot békében együtt lenni. Ne adj Isten, már előtte a feladatokat megosztva tehermentesíteni a vendéglátót...

Minden karácsonynak a csodavárás hangulatában futunk neki. Vajon elég erősek leszünk-e áldott békességben együtt lenni? Aki előre szorong, menekülne a Bahamákra de nem teheti, annak vajon beigazolódnak a félelmei? A romeltakarítás során hányszor, hány helyen hangzik majd el a sóhaj: istenem, de jó, hogy csak egyszer van egy évben?

Ahol szokás a karácsonyi asztali áldás, ott talán elhangzik a hála annak címezve, aki a legtöbbet tette-dolgozta az alkalomért. Ahol nem, ott lesz-e elegendő ölelés és mosoly? Mi itt csak reménykedhetünk.

Mintha saját magunknak gyártanánk és szaporítanánk a problémákat... A díszlet-világnak való megfelelni-akarással, az együtt-meneteléssel a nagy csinnadrattában.

Ülj le, gyújts meg egy gyertyát, és maradj mellette pár percig. Rajtad is múlik.

Végre egy John Lennon

Amikor megbeszéltem, hogy megyek a Nyugat-dunántúlra, még csak távoli előjelzés volt a hó. Aztán Bicskétől gyönyörű hóesésben mentem, majd letérve egy mellékútra hóban-jégben, majdnem kutyaszán kellett. Nagy élmény volt.

(nem egészen az én stílusom, de most el tudnám képzelni)

A napokban beszélgettünk a válásomról. Megpróbáltam elmondani, hogyan zajlott, nem sok sikerrel: kívülről minden olyan irracionális, érthetetlen és megmagyarázhatatlan.

Hány éve is, hogy én sem értem?

Utána - sajnos, csak utána - jutott eszembe, hogy ezt három sorban megírta egyszer Fodor Ákos, nosza:

Házassági emlék-mű

van, mikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért,
mint elmosogatni

Megyarok, fel Bécsre!

- adhatta ki valaki a parancsot, a sok szófogadó ment, és a város nyöghette bús hadainkat esmég.

Én persze nem emiatt mentem, hanem G ezt kérte ajándékba. Bokros teendőink miatt csak a szombat jöhetett szóba, ezért kis tejszínhab a tortán: Spanyol lovasiskola, mint meglepetés.

Szeretem Bécset.

Ha ott járok, Monarchia-nosztalgiám támad. 250 km, és egy más életminőség. Kezdve a rendőrtől, aki egyszerűen ott van, segít beparkolnod, de 10 percen belül megbüntet, ha a járda meghosszabbításában parkoltál le. Az emberekig, akik, bár látják rajtad hogy külföldi vagy, de nem löknek fel, utat adnak a járdán. A boltos, aki tud angolul, németül, de segít vásárolni, kézzel-lábbal, ha szükséges.

A kiegyensúlyozottság, a béke, a nyugalom, és a kiszámíthatóság: amikről mi itt ezekben a végtelenül zaklatott, elképzelhetetlenül önző városokban álmodni sem tudunk. Ezen a túristahordák sem tudnak rontani - látom lelki szemeimmel a fellélegzést, amikor elmennek, de már takarítanak, rendet raknak, friss Sacher-tortát készítenek, bekészítik a kávét a gépbe, és nagyra klopfolják a színhúst, mert holnap megint jönnek.

A vásár hangulata, mint mindig. Ha az ember időben érkezik, akkor elviselhető: az iskolás- és nyugdíjasbuszok még Hegyeshalomnál, az árusok már nyitva de még nincsenek leharcolva, a glühwein forró és finom (itthon miért hiszik, hogy nem kell bele fűszer, cukor, szív, iható bor, miközben az ára ugyanannyi?), és kevés a gagyi.

Az árusokról. A zömük osztrák, évek óta visszatérők, pedig ha valami, ez a hónap kifacsarhatja az embert. Sok a kézműves termék, minőségük, mint itthon, ha nem a búcsúbeli árust fogod ki persze, az osztrák beütést-stílust-kultúrát általában visszaadja a termék, amit csinálnak.

A konflisok aratnak, folyamatosan benne vannak a forgalomban, az autósok nem szentségelnek, dudálnak, türelmesebbek, mint azt az itthoni tapasztalatok alapján várnánk. És a meglepetés: a csinos néger lány a reklámkonflis bakján: vajon év közben is dolgozik?

A mindenhol megjelenő fura figurák itt is jelen vannak. Persze én is megéheztem, és a fűszeres kolbászkának nem tudtam ellenállni: hogy lehet ennek az íze minden évben, télen és nyáron ugyanaz? Csakúgy, mint a kávéé és a sacher tortáé (de bármelyiket mondhatnám), mindegy, melyik nem túl proccos cukrászdát választod is? Lehet, azokban is ilyen, de az ember válogassa meg, hova ül be :)

Az árusokon kívül a város tele van tehetséges, műkedvelő és abszolút dilettáns szórakoztatóipari megélhetési mutatványosokkal - ahol tömeg van, ez természetes. Ők különlegesek voltak ketten: azt játszották, hogy a fehér szereti a közönséget, akkor is, ha nem fizet csak bámészkodik, a szürke pedig az ilyeneket hajkurászta, elbújt, elrejtette az arcát előlük. Ötletes játék volt, jól összeszokott partnerek között.

Két érdekes porcelánfigurát láttam a helyi Haas és Czjeknél (nem így hívják, de azt nem jegyeztem meg, miként a szerzőket sem, sajnos).

Két stílus, két felfogás, két sugalmazás, két világnézet. (Az ártatlanság sem annyira az, ha közelebbről megnézed). A jobboldali nekem nagyon tetszik, azzal tudnék együtt élni, betenném a polcra, és megvilágítanám (talán fentről-hátulról, amilyen filigrán). Kedves és szeretnivaló...

Még a lovasiskoláról. Meglepően sok magyar volt bent. A fényképezési tilalom teljes volt, a smasszerek folyamatosan járőröztek, ennek ellenére (vagy éppen pont ezért?) a mellettem ülő osztrák pasi többször elővette az iphone-t, és csinálta a képeket, én rendszerető honpolgárként nem :(.

A bemutató impozáns volt, a lovak gyönyörűek, a figurák, formációk pazarok, ez utóbbiból láttunk a legkevesebbet, mert az alapoktól, a lépések betanításától, módszereitől kezdték (tudja valaki, milyen lólépés a 'piaf'?), a végén vagy tíz percig volt benn nyolc lovas, és egyben bemutatták, amit addig az 'így készült'-ben láttunk. G örült, én vele.

Spanyol lovasiskola, Bécs

Mindenkinek, aki a hétvégét a Kedvesével töltheti.

Vagy csak egyszerűen névnapja lesz.

Valahogy eszembe jutott egy karikatúra, a világ kiszámíthatatlanságáról.

(Sajdik)

Lehetne a hét mottója is:

Ember tervez, de ki az isten végez?

...

...

...

Vannak napok, amelyekre évek múlva is tisztán emlékszel. Megtörtént valami teljesen hétköznapi esemény, ami akkor esetleg nem is tűnt különlegesnek:

csak a későbbi fejlemények tükrében vált csodává.

Mintha egy angyal szállt volna be a szobádba, behúnyt szempilláid mögött ma is látod.

A Győri Balett 30 éves (ünnepi előadás a MÜPÁ-ban)

Előrebocsájtom, hogy nagyon szeretem a balettet, emlékezetes előadásokat tudok sorolni, tehát elfogult vagyok. Ezek sorába illeszkedik a Győri Balett jubileumi vendégjátéka is a Fesztiválszinházban.

Három művet adtak elő, az első részben Bartók Concerto 5. tételére Román Sándor koreográfiáját, és Schubert: A halál és a lányka Robert North kialakításában, majd a másodikban Rolling Stones zenére, Christopher Bruce koreográfiáját Kakas címmel, alcíme lehetne a jelenetek a baromfiudvarból.

Az estet számomra a Concerto és a Kakas koreográfiája mintegy keretbe foglalta: mindkettő akárha ugyanott, a baromfiudvarban játszódhatott volna, más-más megközelítésben elővezetve az eseményeket. Román Sándor inkább a párok közös élete-tánca, majd a végén a 'kiscsirkék' fiatalsága, a csapatba befogadása alapeszméjére épített (Román Sándor vélhető megjegyzése itt: 'gondúta a fene'), a tőle megszokott mozgalmassággal és látványossággal felépítve a darabot, amíg Bruce a nemek külön- sőt szembenállására, az eltérő jellemekre és a köztük lezajló tipikus játszmákra helyezte a hangsúlyt.

Mindez a maga könnyedségével (furcsa ilyet leírni egy Bartók darabról, ugye?) keretezte a Schubert darabot, amelynek koreográfiájában az élet és a halál, a remény és az elveszettség kettőse húzódik végig, a halál dominanciája csak pillanatokra törik meg.

A Kakas feledhetetlen - nem kis mértékben a tiszteletre méltó módon kifundált és végigvitt népszerűség-hajhász elemeknek köszönhetően: a kakasok vonulása minden esetben zajos derültséget keltett, méltán. A tyúkok kara, az összefogásuk, a kakasok kezelése, megleckéztetése, a kegyek osztása, jellemzően és hitelesen eltalált emberi jellemrajzok.

(Kakas, a GyB honlapjáról köszönettel!)

Sosem voltam Rolling Stones rajongó, most sem lettem, de a darabot megnézni a mozgásért, a zene és a tánc összhangjáért, a látványért mindenképpen megérte.

Még sok ilyen szép évfordulót, és hasonlóan termékeny éveket a Győri Balettnek!
-----------

A halál és a leányka

Kis vörös kakas